Noha a dohányzás káros hatásait aligha kell taglalni. Számos tanulmány mutatott már rá arra, hogy megváltoztathatja a DNS-t, egészen veszélyes módon: a különféle mérgező, a füstben lévő veszélyes vegyületek és anyagok olyan elváltozásokat és mutációkat hoznak létre, melyek jelentős egészségügyi hatásai vannak – nem a jó értelemben. Ezek számos betegség kockázatát növelhetik, a rákét is.
Az új, a Science Advances folyóiratban megjelent tanulmány most megerősíti, hogy valóban rákhoz vezethetnek az ilyen, dohányzás által indukált DNS-mutációk. Az úgynevezett „stop-gain mutációk” arra utasítják a szervezetet, hogy fejezze be olyan fehérjék előállítását, amelyek a rák elleni védekezésben fontos szerepet játszanak. A módosulás még azelőtt tesz keresztbe ezeknek a fehérjéknek, hogy azok elérnék a rákellenes képességeik teljes potenciálját.
A brit állami egészségügy évente 17 milliárd fontot költ azokra a páciensekre, akinek betegségét a dohányzás okozta.
A kutatók azt is felfedezték, hogy a tumorszupresszor géneket különösen érintették a stop-gain-mutációk. Pedig ezeknek a géneknek különösen fontos szerepük van a rák elleni védekezésben: olyan fehérjéket termelnek, melyek blokkolják az elváltozott sejtek szétterjedését. A mutáció ezáltal a daganatos sejtek kontrollálatlan növekedéséhez vezethet.
A vizsgálatok egyértelmű kapcsolatot találtak a dohányzás okozta DNS-változások és a tüdőrákban talált stop-gain-mutációk között.
Ugyanakkor, mint a megállapításokat ismertető Interesting Engineering megjegyzi, további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy jobban megértsék más tényezők, például az alkoholfogyasztás vagy a helytelen táplálkozás káros hatásait a DNS-re nézve.
A leszokást segíti az e-cigaretta, vagy pedig új fogyasztókat jelent a dohányóriásoknak, akik már felvásárolták a konkurenciát? Sok tudós fenyegetéseket kapott.
A jelenlegi bizonyítékok azonban ahhoz már elég meggyőzőek ahhoz, hogy kijelenthető legyen: a dohányzás valóban nagyon nagy eséllyel rákhoz vezet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.