Újabb nagy jéghegy szakadt le az Antarktisz azon részéről, ahol az Egyesült Királyság Halley kutatóállomása található. Ezúttal egy 380 négyzetkilométeres terület vált le a jégsapkáról, ami egy Szegednél is nagyobb jéghegyet jelent.
A britek sarkkutató programja, a British Antarctic Survey 2017-ben elővigyázatosságból már áthelyezte a kutatóállomást, mert félő volt, hogy jéghegy viselkedése esetleg balesetet okoz. A Halley a Brunt-jégselfen foglal helyet, ami a Weddel-tengerbe ömlő gleccserek nyúlványa. Ez a terület rendszeresen bocsát jéghegyeket a tengerbe, jelenleg pedig igen aktív időszakon megy keresztül.

A BBC beszámolója szerint 2021-ben egy Párizs méretű (1300 négyzetkilométeres) tömb zúdult a tengerbe, amit A74-es jéghegy néven regisztráltak. 2023-ban egy újabb nagyobb terület szakadt le: egy 1500 négyzetkilométeres jéghegy, ami az A81-es kódot kapta.
A mostani jéghegy egy olyan repedésnek köszönhető, amit 2016. október 31-én fedeztek fel a kutatók, és amit emiatt Halloween-törésnek neveztek el. Az erre merőleges további törések egy másik jégdarabot is levágtak a selfről, ami már szintén a tenger felé sodródik.
A kutatók a mostani eseményről egy GPS-jeladónak köszönhetően szereztek tudomást. Ez nem különösebben pontos, ám arra jó, hogy ha rövid idő alatt nagyobb mozgás történik, azt észlelni tudja. A regisztrált adatok szerint néhány százmétert tett meg a jéghegy egy órán belül, ami jelezte, hogy a jéghegy leszakadt a helyéről.
A műholdfelvételek megerősítik a GPS adatait, mostanra minden oldalról tengervíz veszi körül a jéghegyet.
A képződmény minden valószínűség szerint az A83-as nevet kapja, erről hamarosan dönthetnek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.