Új típusú drónelhárító lézerfegyvert tesztelt sikerrel a brit hadsereg. A londoni védelmi minisztérium szerint a nagy energiájú fegyvert egy páncélozott járműről irányították a teszt céljából útnak indított drónok felé, és a fegyver mindegyiket megsemmisítette.
Az új fegyver intenzív infravörös sugarat irányít a kijelölt célpontokra, amelyeket magasan fejlett érzékelő és követő rendszerekkel azonosít.
A védelmi tárca szerint a lézerfegyver a hagyományos lőszereket alkalmazó eszközöktől eltérően gyakorlatilag korlátlanul bevethető, így költséghatékony alternatívát jelent egyes jelenleg hadrendben álló fegyverek helyett.
A londoni védelmi minisztérium az utóbbi hetekben több más új, szintén lézertechnológiával működő támadó és védelmi fegyverrendszer kifejlesztéséről is beszámolt. A tárca október végén bejelentette, hogy a brit légierő lézertechnológián alapuló, repülőgépekre felszerelhető rakétaelhárító rendszert tesztelt százszázalékos találati pontossággal.
A minisztérium nem sokkal korábban azt közölte, hogy még ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel szerelik fel a brit hadihajókat is.
Az amerikai Raytheon fejlesztett lézerfegyvert a brit légvédelem számára, amivel egyet lőni kevesebbe kerül, mint egy csésze tea.
A múlt hónapban új típusú, brit gyártmányú miniatűr manőverező robotrepülőgépet is sikerrel tesztelt a brit királyi légierő. A Spear (Lándzsa) nevű új generációs fegyvert egy Typhoon típusú harci repülőgépről indították kijelölt célpontra irányítva a svédországi Vidsel katonai tesztlétesítmény légterében.
Az új fegyvertípus hatótávolsága meghaladja a 100 kilométert, és számos célpont, köztük légvédelmi rendszerek, hajók, harckocsik, védett katonai létesítmények és nagy sebességgel mozgó járművek ellen is bevethető.
Hadrendbe állításuk után a Spear robotrepülőgépekkel a brit légierő F-35B harci repülőgépeit szerelik fel, és ezzel lehetővé válik bevetésük a szárazföldről, valamint a brit királyi haditengerészet Queen Elizabeth osztályú repülőgéphordozóiról egyaránt.
Az F-35B repülőgépekre egyenként nyolc Spear robotrepülőgép szerelhető fel.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.