Nem bánja, ha társaságban kell pisilnie? Úgy tűnik, ennek evolúciós okai lehetnek
Úgy tűnik, hogy a csimpánzoknál a szociális interakció egy formája a közös pisilés, és ez az emberi viselkedésre is rávetíthető lehet.
HVG
A jelek szerint a csimpánzok nemcsak egymás bogarászásával vagy épp a közös ásítozással építik ki a szociális kapcsolataikat, hanem egy olyan tevékenységgel is, ami egyébként az emberre is jellemző. Nevezetesen: együtt pisilnek a társaikkal.
A Kiotói Egyetem csapata 20, fogságban tartott csimpánz viselkedését figyelte meg, és arra jutottak, hogy amikor az egyik tag pisilt, akkor nagy valószínűséggel a társaik is követni kezdték őt ebben. A Current Biology című tudományos lapban megjelent publikáció egyik szerzője, Ena Onish szerint a viselkedésnek mély evolúciós gyökerei lehetnek, az állatok ugyanis a közeli hozzátartozóik pisilése után sokkal hajlamosak ők is pisilni egyet.
A kutatók 600 órányi megfigyelés során mintegy 1328 vizelést rögzítettek. A rögzített adatok elemzésével arra voltak kíváncsiak, hogy a csimpánzok szinkronizálják-e ezt a tevékenységüket. Azt is megvizsgálták, hogy a viselkedési mintát befolyásolták-e olyan tényezők, mint például más csimpánzok közelsége vagy a csoporton belüli társadalmi pozíció.
Az eredmények azt mutatták, hogy a tevékenységük nem a véletlen műve, vagyis nemcsak azért pisil egyik csimpánz a másik után, mert éppen rá is rájött a szükség – írja az Interesting Engineering.
A beteg vagy sérült csimpánzok olyan növényeket fogyasztanak, amiket egészséges társaik nem – derült ki egy Ugandában végzett vizsgálatból. Az elemzések kimutatták: ezeknek fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásuk is van.
A vizsgálat szerint minél közelebb van egy vizelő csimpánz egy másikhoz, annál valószínűbb, hogy utóbbi is vizelni fog. Azt is megfigyelték, hogy a társadalmi rangban lejjebb lévő egyedek nagyobb valószínűséggel követték a magasabb rangú egyedek viselkedését.
A kutatás eredménye rávilágít egy látszólag hétköznapi viselkedés lehetséges társadalmi jelentőségére. A csimpánzok vizeletürítési szokásainak megértése értékes betekintést nyújthat a csoportdinamikába, a koordinációba és a főemlősök, köztük az ember társas viselkedésének alakulásába. A tudósok a jövőben azt vizsgálnák, hogy milyen mechanizmusok húzódhatnak meg a viselkedés mögött.
A közös pisilésre egyébként van egy olasz közmondás:
Chi non piscia in compagnia o è un ladro o è una spia.
Ez pedig nagyjából annyit tesz: aki nem pisil társaságban, az vagy tolvaj, vagy kém.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.