Az időközben lezárt kísérlet eredményeit most közölte a Google, és állítja: a híreknek nincs jelentős pénzügyi értéke a vállalat számára. Mint az Engadget kiemeli, a céget valószínűleg nem a tudományos kíváncsiság vezérelte, hanem az, hogy az EU-s szerzői jogi törvények értelmében fizetniük kell a kiadóknak a cikkekből szerzett tartalmak után. A felmérés megállapításait pedig arra használhatja fel, hogy rontson a hírportálok alkupozícióin.
A cég egyébként azt is állítja, hogy az EU-s szerzői jogoknak való megfelelés érdekében folytatott tárgyalásai során „pontatlan” jelentésekkel is találkozott, melyek „jelentősen túlbecsülik” a hírtartalmak jelentőségét a Google számára. Most a saját eredményei alapján azt írja a vállalat, ennek nincs mérhető hatása a hirdetési bevételeire.
Mai árfolyamon több mint 10 milliárd forintot fizetnek ki, még akkor is, ha szerintük amúgy minden rendben van a cégnél.
A nyolc országot felölelő teszt során nem tapasztalt visszaesést a bevételekben, míg a Google-használatban 0,8 százalék volt a csökkenés – magyarázta Paul Liu, a cég gazdasági igazgatója. Azt már a TechCrunch jegyzi meg, hogy vékony jégen táncol a Google, mivel a vállalatot már Franciaországban is trösztellenes bírsággal sújtották a hírtartalmakkal összefüggésben, és Németországban is egyre nagyobb a nyomás rajta ezen a területen.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.