„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az állandó emberi jelenlét a Holdon számos leküzdendő akadályt rejt, de az egyiket épp most küzdhette le egy brit cég: egy mikrohullámú szerkezettel tisztítják meg a holdi jeget, a végeredmény pedig iható víz.
Várhatóan 2027-ben újból ember léphet a Holdra a NASA Artemis-3 küldetésének keretein belül, melynek egyik kiemelt célja lesz az is, hogy megteremtse a hosszútávú emberi jelenlét alapjait az égitesten. Ehhez azonban vissza kell térni az élet alapjaihoz: hogyan lesz ott például víz és élelem?
Előbbire kínálhat megoldást egy brit technológiai vállalat holdi víztisztító rendszere, a SonoChem System, mely első helyezést ért el egy, a brit űrügynökség által szervezett versenyen – és ezzel elnyerte a 150 000 fontos (körülbelül 70 millió forintos) pénzdíjat is.
„Az űrhajósoknak megbízható vízellátásra lesz szükségük az iváshoz és az élelmiszer-termesztéshez, valamint oxigénre a levegőhöz, és hidrogénre üzemanyagként” – idézi a Gizmodo Meganne Christiant, a verseny bírálóbizottságának elnökét, a brit űrügynökség kereskedelmi űrkutatási programjának vezetőjét.
A szakember megjegyzi: a Hold déli pólusán lévő talaj, az úgynevezett regolit 5,6 százaléka lehet fagyott víz. Ha ezt sikerülne kivonni a holdi talajból, különválasztani attól, és meg is lehetne tisztítani, az lehetővé tenné egy emberes holdbázis kiépítését a területen.
Ezen dolgozott csapatával Lolan Naicker, a győztes Naicker Scientific technológiai vezetője. A megoldás nem más, mint egyfajta holdi mikrohullámú berendezés, ami képes a holdi jégből kinyert víz megtisztítására. A SonoChem hanghullámok segítségével képes buborékokat képezni a holdi vízben: ezekben magas a hőmérséklet, és instabil a nyomás alakul ki, ami kémiailag reaktív atomokat, úgynevezett szabad gyököket hoz létre. Ezek aztán fertőtlenítik a vizet.
Ha a rendszer működni fog a Holdon, később akár a Marson is bevethető lehet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.