Az OTP-nél bankol? Fontos határidő közeleg – lehet, hogy hamarosan nem tud majd a mobilján belépni
Néhány héten belül kivezeti az egyik mobilos bankolási lehetőség az OTP-nél, és lehetnek ügyfelek, akiknél csak a készülékcsere jelent majd megoldást.
HVG
Biztonsági okokból megszűnik a mobilos belépés az OTP InternetBankba – figyelt fel a pénzintézet tájékoztatására az Index.
A május 5-től hatályos intézkedés természetesen nem azt jelenti, hogy ezt követően mindenképp asztali számítógép szükséges a bankoláshoz, ugyanis csak a mobil böngészőjén keresztüli belépést vezeti ki az OTP. A mobilalkalmazás – a MobilBank – marad, sőt, telefonon ez lesz az egyetlen mód a digitális bankolásra.
A vállalat közlése szerint az intézkedés az ügyfelek biztonságát szolgálja, így azt tanácsolják, hogy mindenki töltse le az OTP MobilBank alkalmazást, és regisztráljon a mobilos bankoláshoz. Ha valaki eddig azért nem az applikációt használta, mert a mobilján futó Android- vagy iOS-verzió már nem teszi lehetővé a letöltését, kiszorul a telefonos bankolásból, és csak a készüléke cseréjével tud ezen változtatni.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?