És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Mark Zuckerberg szerint a vállalatnak nagy tervei vannak a Meta AI-t illetően, ami már 1 milliárd felhasználót vonzott. Igaz, lehet, hogy csak véletlenül.
Átlépte a bűvös határt, és mostanra már 1 milliárd aktív felhasználója van a Meta mesterséges intelligenciájának, a Meta AI-nak. A cég részvényeseinek tartott beszámolón Mark Zuckerberg elmondta, a vállalat az idei évben arra fog összpontosítani, hogy mélyítse a felhasználói élményt, és a Meta AI-t a személyes feladatok ellátásának elsőszámú MI-jévé tegye. Mindez azt jelenti, hogy a leginkább a beszélgetésekre, a szórakoztatásra és az egyedivé vételre fog nagy hangsúlyt fektetni a cég – számolt be róla a CNBC.
A lap emlékeztet: röviddel azután, hogy a Meta áprilisban elindította a Meta AI natív alkalmazását, a Zuckerberg már arról beszélt, hogyan fogja majd megjelenítetni a hirdetéseket és a termékajánlásokat a rendszer, illetve, hogy egy erősebb verzióhoz előfizetői csomagot is készíthet a cég.
Jelenleg a Meta összes alkalmazása, vagyis a Facebook, az Instagram, a WhatsApp és a Messenger, is beépített asszisztenssel rendelkezik. Emellett a Ray-Ban Meta szemüvegeken és a cég Quest nevű eszközén is elérhető a szolgáltatás. A Meta AI-t úgy helyeztet el a cég, hogy a felhasználók könnyen használhatják azt – a Messengerben például ugyanaz a sáv szolgál a használatára, mint az ismerősök keresésére –, azt azonban nem árulta el a Meta vezérigazgatója, hogy a felhasználók véletlenül nyomtak-e rá a mesterséges intelligencia használatára, vagy tényleg adekvát módon használták azt.
Susan Li, a cég pénzügyi igazgatója azonban arról beszélt, hogy az MI használata a WhatsAppon növekszik a leggyorsabban, ahol a felhasználók cseveghetnek vele, kérdéseket tehetnek fel neki, és képeket készíthetnek a segítségével.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.