szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Hónapokkal ezelőtt fel kellett állnia a Sonos vezérigazgatói székéből a cég első emberének egy katasztrofálisnak minősített alkalmazás-bevezetés után. Utódja most magyarázni próbálja, mi is történt valójában.

Nemrégiben távozott a Sonosból Patrick Spence, aki közel nyolc évig volt az audioeszközeiről ismert cég vezérigazgatója. Tavaly májusig minden jól is ment, sőt, akkoriban dobták piacra a vállalat első fejhallgatóját, az Ace-t, amit az AirPods Maxre adott válasznak szántak. A Sonos alkalmazását azonban frissíteni kellett, hogy támogassa az új eszközöket, és ekkor ütött be a baj.

A Sonos akkor az addigi legnagyobb alkalmazás-átalakításról beszélt, ami amúgy látványos is volt, hiszen lecserélte a felhasználói felületet és a hátteret is. Viszont a fogadtatás már messze nem volt pozitív. A közösségi oldalakat elárasztották a panaszok, nehezményezve, hogy a helyi zenei könyvtárakhoz kapcsolódó szolgáltatások kaotikussá váltak, különösen a keresés. Az alkalmazás akadálymentesítése is visszafejlődött, az elalváskapcsoló funkciója pedig teljesen megszűnt. Sokan lelassult teljesítményről és csatlakozási problémákról is beszámoltak. Akkoriban több neves weboldal is azt tanácsolta, hogy lehetőleg senki se frissítsen az új alkalmazásra.

A Sonos először bagatelizálta a panaszokat, azonban később, 2024 nyarán maga Spence kért e-mailben bocsánatot a felhasználóktól, emellett részletes ütemtervet adott ki arról, hogy mire számíthatnak, mivel a vállalat prioritásként kezeli az alkalmazás javítását. Valójában mindez késlekedett.

Idén májusban ennél jóval tovább ment a mostani (ideiglenes) vezérigazgató, Tom Conrad (aki egyébként 2017 óta volt az igazgatótanács tagja), és kitálalt a Wired magazinnak. Elmondta, hogy korábban két olyan húzása is volt a cégnek, amelyek egyértelmű hibának nevezhetők.  Mindenekelőtt tudták, hogy az alkalmazás új, induló verziójából hiányoznak olyan funkciók, amelyek ugyan nem voltak túl népszerűek, viszont nagyon fontosak voltak azok számára, akik használták. Emellett pedig gyökeresen megváltoztatták a felhasználói felületet, anélkül, hogy teljesen felmérték volna, mennyire lesz népszerű ez.

De még ezeknél is nagyobb hiba volt, legalábbis Conrad szerint, hogy nem értették a való világot, illetve nem voltak tisztában a laboratóriumi tesztelési környezet és a valódi otthonok közötti különbséggel. Ha ugyanis ezt felmérték volna, akkor nem adták volna ki az új alkalmazást.

„Most pedig mindannyian szörnyen érezzük magunkat emiatt, és rengeteget változtattunk a munka- és együttműködési módszereinkben, valamint a prioritások meghatározásában, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő” – tette még hozzá a megbízott vezérigazgató. Egyébként azt is elárulta, hogy nem volna ellenére, ha az igazgatótanács úgy döntene, hogy ő lenne a végleges megoldás. Rengeteg ötlete van ugyanis azzal kapcsolatban, hogy merre vezetné a vállalatot.

Mindez jól hangzik, azonban a 9to5Mac véleménye kicsit sommásabb: úgy gondolják, hogy bár a felelősségvállalás és a hiba okának elmagyarázása jó kezdetnek számít, az azért mégis megdöbbentő, hogy a Sonos nem végzett szélesebb körű tesztelést valós körülmények között egy új alkalmazás bevezetése előtt. Ezek után elég sok időbe fog telni, mire a cég visszanyeri régi ügyfelei bizalmát.

Azóta viszont a vállalat felülvizsgálta tesztelési folyamatát, kibővítette béta programját, és ami a legfontosabb, foglalkozott a hibrid otthoni hálózatokkal kapcsolatos problémákkal. A legújabb szoftverfrissítés pedig állítólag még a régebbi modellek teljesítményét is javítja a négy évvel ezelőttihez képest.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!