Olcsón, egy dobozzal és egy okostelefonnal is mérhető a sugárzás

A japán Hiroshima Egyetem kutatói kifejlesztettek egy módszert, amellyel – kihasználva az okostelefonok kameráit – pontos sugárzási méréseket lehet végezni. A rendszer kevesebb mint 70 dollárba (nagyjából 22 ezer forintba) kerül, és nagy segítséget jelenthet katasztrófahelyzetekben, de persze más esetekben is. Például a világűrben dolgozó kutatók és a magashegyi túrázók is profitálhatnak egy ilyen hordozható detektorból.
















Saját maga javítja ki karcolódásait az új kontaktlencse

Sokan viselnek ma lágy kontaktlencsét, amely viszont meglehetősen sérülékeny, a rendszeres tisztítás könnyen okoz kisebb-nagyobb karcolásokat rajta. Egy-egy ilyen sérülés viszont már ronthatja a látást, így a lencsét cserélni kell. Dél-koreai kutatók nemrégiben olyan kontaktlencse-anyagot fejlesztettek, amelyik öngyógyító, egyszerűen regenerálódik.


Ezek a technológiai megoldások biztosítják a fesztiválozók elképesztő adatforgalmát

Egy nagyszínpados koncert végén hömpölygő tömegek nyúlnak szinte egyszerre a telefonjukért, és természetesnek veszik, hogy az üzenet elmegy, a videó feltöltődik, a hívás pedig nem szakad meg. A One Magyarország technológia vezérigazgató-helyettese, Szabó István részleteiben mesélt nekünk arról, milyen összehangolt technológiai- és humánerőforrás szükséges ahhoz, hogy a fesztiválozók digitális élményei is zökkenőmentesek legyenek.



Rákot okozhat a repülés

A Harvard Egyetem tudósai szerint a pilótákat és a légiutas-kísérőket olyan mértékű ionizáló sugárzás terheli, hogy a daganatos megbetegdés kialakulásának esélye náluk jóval nagyobb, mint annál, aki egy atomerőműben dolgozik.