A múltfeldolgozás témájára odafigyelők tapasztalhatják, a történelmi tanulmányok, lapokban megjelenő publicisztikák, de még tévés-rádiós elemző műsorok hatása is elenyészik a meginduló eljárások körül fellángoló sajtóvisszhang mellett.

Míg a történészek tanulmányait nagyjából néhány ezer vagy tízezer ember ismerheti, a híradók és háttérműsorok nyomán sokszázezres, talán milliós közönség szerez tudomást az egyedi esetek nyomán a vészkorszak és a diktatúra – mai társadalmi tudatot is formáló – történelmi eseményeiről.

A tévéképernyőn megjelenő idős, megtört emberek képe – állítják sokan – visszatetszést kelthet az eljárásokkal szemben: miért bántják a szerencsétlen öregeket? Ám az elhangzó tények, a – szerencsés esetben tényinformáción alapuló – kommentárok, az eljárások visszhangja azokban is tudatosítja az egykor történteket, akik nem olvasnak történelmi tárgyú tanulmányokat, publicisztikákat.

Az eljárások által dokumentált és nyilvánosságot kapó tények a történelmi múlt tagadásával, tagadhatóságával és relativizálásával szemben hatékony eszközül szolgálnak. Az elkövetőkkel való szembenézéssel – mégoly idősek is – az elkövetett cselekmények ténye is valóságosabbá válik.

Egyelőre nem tudni, mi lesz a vizsgálatok eredménye. Lehet, hogy az eljárás alá vont személyek nem is érik meg – ha lesznek – pereik végét. Lehet, hogy konkrét bizonyítékok, vagy hiányos jogalap következtében, nem is születhetnek példás ítéletek. De az eljárások s a vélhetően elinduló perek mégis jelentősek, mert a mai Magyarország erkölcsi viszonyát jelképezik a gyilkos totalitárius rendszerekhez.

Akkor is hasznos lehet, hogy törvényes módon lezajlanak e perek, ha néhány évtized múlva a hitlerizmus és a sztálinizmus puszta történelemlecke lesz a huszadik századi történelemkönyvekben. Talán azért is érdemes szembenéznünk még nekünk az elkövetőkkel, mert az oktatás, egyelőre, nem túl nagy eredménnyel próbálja a diákok fejébe tölteni a 20. századi történelem tapasztalatait.

Pedig a leckét, ha késve is, de meg kellene tanulni.