Minden az egykulcsos adóval kezdődött, illetve azzal a roppant magabiztos csatakiáltással, hogy ettől senki nem jár rosszabbul. Természetesen a Fideszen kívül az egész világ kiszámolta öt perc alatt, hogy ez nem igaz, de annál rosszabb a tényeknek. Amikor aztán a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legfőbb ellensége, a valóság bekopogott az ajtón, ki kellett találni valamit, nehogy a végén úgy tűnjön, hogy a kormány nem mondott igazat.

Az ellenszert a bérkompenzációban találták meg, vagyis abban, hogy aki esetleg mégis rosszabbul járna az egykulcsos rendszerben, annak emeljük meg a fizetését. Ennek apró akadálya, hogy az emberek zöme egyelőre nem az államtól kapja a pénzét, hanem különböző vállalkozásoktól, amelyeket egyébként elvileg a tenyerén hordoz az Erős Magyarország. No, kifundálták hirtelen, hogy ők elvárják az alacsony fizetésűek béremelését a versenyszférában is. Tök kézenfekvő, hogy bár ők voltak azok a balfaszok, akik nem bírtak rájönni, hogy lesznek hátrányosan érintett rétegek az adóreform után, mégis pont ők tudják a legjobban, mennyi emelésre van pénzük a cégeknek úgy általában.

Aki az elvárt emelést nem adja meg, azzal az állam nem fog üzletelni, és támogatásra sem számíthat - ez volt a legfőbb érv. Ezzel most odáig manőverezték magukat, hogy ha betartanák, akkor az állam nem üzletelhetne a saját kórházaival, sőt a közintézmények többségével. Ugyanis, mivel a toporzékolás nem terem pénzt, maga az állam sem képes megadni a kompenzációt. Azt, amit a vállalatoktól viszont elvár - és ismételjük meg: azért várja el, nehogy a fizetésnapon kiderüljön, hogy a miniszter és a főnöke hazudott.

Mondott egy szépet Orbán Viktor az évértékelőjén arról, hogy a botnak melyik végén érdemes állni. Ő például a jó végén szeret állni, a más botjának is a jó végén, és azzal verni a csalánt. Csak most véletlenül a sajátja akadt a kezébe.