© HVG

Ám volna itt néhány apróság, kételyeket ébresztve a magamfajta kákán is görcsöt kereső fazonokban. Bizonyára kínos lehet, ha némely hipermarketek olcsóbban árulják a dinnyét, mint az út menti termelő, rontva emez üzletmenetét, de hát a vásárlót sem kőbölcsőben ringatták. És itt még arra sem lehetne hivatkozni, hogy a külföldi teli van méreggel: a dinnye ugyanis az egyik legvédettebb csemege, a vastag héja a felszívódó szereket is hatástalanítja.

A hazai dinnyetermés túlnyomó többségét viszont exportálják. Hogy mennyi is lehet az a dinnyetermés, nem tudjuk, csak sejtjük az eladott vetőmagból meg a körülbelül közölt területi adatokból. Statisztika nincs. Az export pedig roppant érdekes játék. Például 2004 őszén szívta a fogát Kékessy Mihály, a kiváló balkányi dinnyekertész, hogy egyesek kilónként már 5 forintért is odaadták az amúgy kiváló minőségű dinnyéjüket, és ez nagyon nagy bajt okoz. Miért? Mert az importőröknél ez lesz a standard. A tét csöppet sem látszott picinek, ugyanis a Balkányhoz tartozó perkedpusztai telepen még szeptember második felében is sorban álltak rakodásra várva a lengyel meg litván kamionok.

Kékessynek igaza lett. Tavaly ősszel ez az 5 forintos ár már általánossá vált. És nem kellett a kicsi, nem kellett a nagy, viszont a mag nélküli dinnyét se lehetett drágábban eladni. Azt a mag nélkülit, amelynek egyetlen szem vetőmagja is veri a 30 forintot, ráadásul a termesztése különleges feltételeket és felkészültséget igényel. Az eredmény nem meglepő: a Balkány környéki 1200 hektáros dinnyeterület az idén alaposan lecsökkent. A felénél is kevesebbre.

Most akkor megkérdezem, ki veri itt le az árakat? A hipermarketek? A felelőtlen importőrök? Affenét! Maguk a termelők! De hát mit tehetnének? A dinnyét el kell adniuk. Csakhogy nem partizánkodva, a másik alá ígérve, hanem egységesen, összefogva. Szövetkezni kellene, kérem szépen. Nagyon hosszú út vezet odáig, amire némelyik holland szövetkezet már évtizedekkel ezelőtt képes volt. Ott a megállapított alapáron el nem kelt salátát például a tengerbe öntötték, vagyis a kereskedők nem kapták meg szöszért-borért, viszont a szövetkezet kártalanította az egyébként jó terméket kínáló termelőt. (A tengerbe öntést egykor kihúzta aranyszívű szerkesztőm egy riportból, mondván, nem híve az élelmiszer megsemmisítésének - akkor se, ha a rendszer ekként kiválóan működik.) Ehhez persze szorgos évtizedeken át felhalmozott tőke szükséges. De bármilyen hosszú az út odáig, megtétele az első lépésekkel kezdődik.

A baj csak az, hogy azokat sem tette meg a mezőgazdaságunk. Ennek számtalan oka van, a többi között az, hogy az okos és hatásos szövetkezésre nemcsak a dinnye éretlen, nemcsak a gazdák, de a politika is. Ámbár ezt csuda békésen tűri a miniszter.

KUN ISTVÁN

(A szerző publicista)