Vakok között egy süket is lehet félszemű, ahogy ez kiderül az Egri csillagokból. Ezért is kell megbízható, de csökkent értelmű társakat választani a kormányzáshoz. Azonban minél tehetségtelenebb valaki, a partnereket annál lejjebb kell keresgélni, míg végül oda jutunk, ahová. Ide. A személyi állomány megválogatását illetően – bankrablás és kormányzás esetében egyaránt – két legitim stratégia létezik: körbevenni magunkat ostoba, de végtelenül lojális tettestársakkal, akik tűzbe mennek, nem köpnek, viszont hajlamosak elszúrni az akciót; vagy profikkal, akik viszont esetleg lelépnek a pénzzel.

Orbán Viktor az előbbi megoldást választotta, elég csak a kumulatív szóvivőkre gondolni, de a köztársasági elnök sem csiribiri zabszalma, hanem maga a megtestesült üres edény, mintha a nirvánáért felelős államtitkár lenne, pedig feladata az összmagyarság reprezentálása. Rossz véleménnyel lehet megbízója az összmagyarságról, de minek tagadjam, néha magam is hajlamos vagyok erőteljes kritikai éllel megemlékezni rólunk, így ezért nem is gyalulom. Ilyenek vagyunk, koncért és kvártélyért szívesen megválunk amúgy sem acélos elveinktől, elvégre a mának kell élni: lakáshitel, gyermeknevelés. Fiatalok voltunk, kellett a pénz, aztán elfelejtettünk felnőni.

*

Most éppen reggel van, túl korán ahhoz, hogy teljes valóságában felfogjam a reánk és környezetünkre leselkedő autoriter veszélyt, és még az sem zavar különösebben, hogy a könyörtelen, valamint kellően fagyos szél demokráciánkról letépett darabokat sodor a szomszédos atlétikai pálya fölött, de a kutyát meg kell sétáltatni, mert bár egyedül is menne neki, családom szerint így biztonságosabb.

Megyek a tájban, kapucni, sapka és egyéb védőrétegek, de egyre csak Schmitt Pál jár a fejemben. Durva perverzió.

Mit tennék én a miniszterelnök helyében, azon kívül, hogy emelném az antidepresszáns-adagomat, és megbízható svájci bankokba menteném a pénzemet? Nos, a megoldás természetesen a feleségem fejéből pattan elő, aki empátia szakos középiskolába járt, majd később ilyen irányú egyetemet végzett (most készül a kisdoktorira).

A tévében éppen hírek, a hírekben Geréb Ágnes, aki bilincsben toporog valami bíróság koszlott folyosóján. Az egész megrázó és megalázó, nincs semmi értelme, csak bámulok én is, hogy mi történik itt, és már-már felháborodom, amikor tovább kapcsolok, hogy magamhoz vegyek némi baloldali tartalmat az ATV segítségével, és tényleg. Itt is Geréb Ágnes a téma, a vendégek szörnyülködnek, a műsorvezető szörnyülködik, részben mert szörnyülködni jó, részben pedig azért, mert bábákat nem szokás elítélni letöltendő börtönbüntetésre, csak angyalcsinálásért, ami ugyan ellentétben áll a kvázi katolikus kormányimázzsal, viszont tényleg olyan cselekedet, ami közfelháborodást képes kiváltani. A szülés otthoni levezetése viszont nem ilyen. Valószínűtlennek tartom, hogy családok ugrottak fel a fotelból, „Vesszen Geréb!” felkiáltással, vagy örömmel töltené el őket az ügyész kérésénél is súlyosabb ítélet.

Geréb Ágnes egy nyilvánvalóan kontraproduktív és eltúlzott büntetést kapott, ami már csak abból is nyilvánvaló, hogy az ATV után az Echo tévére kapcsolok (amely, szerintem, azért lett négybetűs, mert a miniszterelnök retteg a hárombetűs intézményektől, mivel azok vagy feltételekkel adnak pénzt, vagy egyenesen puccsot szerveznek ellene, de ez mellékszál), ahol szintén ez a téma, és a jobboldal szellemi nagyágyúi éppen azon morfondíroznak, hogy bizony, bizony, ez nincs rendjén, szegény Geréb Ágnes.

Nincs ez rendjén, érzi az egész magyar nép, és lassan duzzogni kezd, hogy hol vannak ilyenkor a vezetők, akik ha mást nem is, de maguk is születtek egyszer, és átérzik felelősségüket a kérdésben.

Ekkor jegyzi meg feleségem, hogy a szülésznő biztos azért kapott ilyen durva büntetést, hogy aztán Schmitt Pál megkegyelmezzen neki, és az emberek majd úgy emlékezzenek rá, mint aki megmentett egy szegény asszonyt a börtöntől. Mit számít ilyenkor, hogy az Órarugó-gerincű Felpattanó hozzá képest a jellem szobra, és elfelejtette elolvasni a piacon vett kisdoktoriját, hiszen a megfelelő pillanatban nagyszerűen viselkedett, éljen Schmitt!, éljen Geréb!, éljen a nemzeti együttműködés rendszere, ahol ilyen jó és igazságos dolgok történhetnek. Mint a népmesékben. Közbevetettem, hogy szerintem azért túlzás azt hinni, hogy a Fidesz képes valakit elítéltetni csak azért, hogy távozás előtt kicsit kimosdassa a köztársasági elnököt, de ő ragaszkodott elméletéhez, és én meghajlottam érvei előtt.

*

Fontos, hogy egy bandában, ahol a főnökön kívül nagyjából mindenki hülye, a takarító professzionális legyen, mert a takarítás az akció legfontosabb része, a nyomok és emberek eltüntetése, a szálak elvarrása, közvélemény megnyugtatása. Elvégre a miniszterelnök mégsem hibázhatott akkorát, mint amekkorát Schmitt Pál kinevezése a közvélemény értelmesebb része szerint jelent, ha egyszer a döntő pillanatban Igazi Férfiként, sőt: Bölcs Államférfiként viselkedett, úgyhogy most már nyugodtan visszavonulhat, nyugdíj, megbecsülés, rajcsúrozó unokák, néha egy-egy fogadás, egy-egy kitüntetés, a Dr. Schmitt Pál Emlékérem javított kiadásának átadása, de egyébként csak a kert és a beojtott virágok, ahogy annak lenni kell.

Milyen gyönyörű, ahogy tanúi lehetünk, amint a meghamisított történelem a meghamisított jelennel mintegy előttünk formálódik, részesei lehetünk egy nálunk és korunknál nagyobb valaminek, ami nemsokára múlt lesz, és mint ilyen, csak kétharmaddal megváltoztatható.

Most jó kortársnak lenni.