szerző:
Techet Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mi az? A francia jobboldal tüntet ellene, a német jobboldal inkább közömbös, a brit pedig akár el is fogadná. Konzervatívok és melegek Európa-szerte.

Ugyan a francia parlament mindkét háza már elfogadta, és az Alkotmányjogi Tanács is rábólintott, a melegházasság ellen még egyszer utcára vonult május végén a francia jobboldal. A tüntetések eddigi vezetője ezúttal nem tartott már velük. A jobboldali UMP liberálisabb politikusa, Alain Juppé szerint ideje beletörődni a melegházasságba, és még a keményvonalas pártelnök, Jean-Francois Copé szerint is „az utolsó felvonulás” volt a vasárnapi. Az év eleje óta tartó tüntetések azonban a francia társadalom belső ellentmondásaira mutatnak rá: hiába látszik kifulladni a konkrét ellenállás, a társadalom továbbra is megosztott, és nagy része inkább a katolikus-reakciós, mint a republikánus-progresszív értékeket választaná.

Franciaországról szeretjük azt hinni – főleg azért, mert ő maga is szereti magáról ezt híresztelni –, hogy a forradalom, a haladás hazája. Hogy ez a forradalom, haladás mit is jelent, az mellékes – mert Franciaország eleve nem csak ennek a hazája. Franciaország a „tudományos” fajelmélet, az antiszemitizmus, a királypárti konzervativizmus, a kollaboráns és németnosztalgikus jobboldal és az etatista, részben autoriter gaulleizmus hazája is. Ezt nevezte a francia jobboldal vonatkozásában Jean-François Copé, a francia konzervatív UMP Sarkozyt utódló elnöke „komplexusoktól mentes jobboldalnak”. A komplexusok lennének elvileg azok a forradalmi, progresszív, baloldali és liberális hagyományok – bár a latin országokban tipikusan a jobboldalt szokták liberálisnak nevezni –, amelyek Franciaország egészét első ránézésre jellemzik. Második ránézésre azonban látható, hogy nagyon is két Franciaország létezik: a jobboldali és a baloldali. A jobboldali, katolikus, nem egyszer németpárti Franciaország – amelynek jelszava talán ma is szívesebben lenne a pétaini rendszer „munka, család, haza” hármasa, mint a hivatalosan választott „szabadság, egyenlőség, testvériség” – ugyan az Ötödik Köztársaságot jelentősen meghatározta, hét elnökéből ötöt adva, mégis ritkán látszik az utcán. (A könyvesboltokban már igen, mert ott ugyanúgy kapható a baloldali-kriptokommunista Sartre, mint a kollaboráns-kriptofasiszta Pierre Drieu la Rochelle.)

Akkora megmozdulás, mint idén januárban és márciusban, amikor is a melegházasság legalizálása ellen vonult utcára több százezer, talán akár milliós tömeg, legutóbb csak a nyolcvanas években volt, amikor a jobboldal – megint rácáfolva az egyenlőnek hitt francia társadalom legendájára – a magániskolákért, a francia oktatás ezen inkább a minőséget, mint az egyenlőséget képviselő intézményeiért tüntetett az akkori baloldali kormány tervei ellen.

Ma Franciaországban ismét baloldali kormány van. François Hollande azonban gazdasági ígéreteit vagy eleve nem valósította meg – hiába vártak rá messiásként a „német Európától” aggódó dél-európai népek –, vagy tetteivel csak súlyosbította a helyzetet. Májusi nagy Európa-szónoklata sem tartalmazott semmiféle konkrét javaslatot, így „a német hegemónia”, amitől a francia baloldal vagy a magyar jobboldal olyannyira retteg, tovább épülhet Európában. Nem véletlenül énekelt Carla Bruni-Sarkozy legújabb albumán jól felismerhetően férje egykori riválisáról úgy, mint egy pingvinről. Aki csak tipeg.

François Hollande-nak a melegházasság ügye teremti meg a lehetőséget arra, hogy sikeresen valósítson meg egy baloldali témát. Ami azonban éppen az ország megosztottságát hívja csak elő, mert Franciaországban majdnem a lakosság fele ellenzi a katolikus házasság- és családmodelltől eltérő kapcsolatok állami egyenjogúsítását.

A francia jobboldal tehát az utcára vonult az év elején. Az akkori tüntetések vezetője ugyan nem egészen a keresztény élet mintapéldája – de ez más országokban sem szokott gond lenni. Frigide Barjot így nyugodtan visz százezreket az utcára azért, hogy a gyerekeknek ne szüleik, hanem papájuk és mamájuk legyen – értsd: a melegek ne házasodhassanak, és ne fogadhassanak gyereket örökbe –, majd másutt arról énekel, hogy „két ujjal szeress, mert a harmadik már nem fér be”. (A szöveg értelmezése kissé szétfeszítené egy politikai cikk tartalmát, így ettől most eltekintünk.) Barjot amúgy második házassága révén került bele a párizsi nagyvilági, szélsőjobboldali körökbe, azok mondén partyjaiba, ahol Le Pennel vagy a Le Pen-lányokkal lehet koktélozni, táncolni.

De túlzás lenne persze egyetlen vezető színes életútja okán a több százezer felvonulót – köztük integralista katolikusokat, szélsőjobboldali királypártiakat, ortodox zsidókat, vallásos muzulmánokat, konzervatív melegeket, keresztény nagycsaládosokat – képmutatónak tartani. Franciaországban – amelyet a szexuális szabadság egy jobboldali történész szerint először a német megszállás idején csapott meg – ma is erősek a katolikus, tradicionális, rurális élethelyzetek, értékek. És komplexusaik sincsenek.

A német konzervatív visszafogottabb a franciánál. Megelégszik azzal – főleg ha idős és vidéki, pláne, ha bajor és idős és vidéki –, hogy pár sör mellett a törzsasztalánál a törzsvendégekkel zsörtölődjék a melegházasságról, vagy a CSU-hetilap Bayernkurier hasábjain olvasói levelekben jelentse ki – mint egyikük nemrég –, hogy egy négyszázalékos kisebbség (a melegek) tartja kezében a német médiát. A CDU nagyjai már óvatosabban fogalmaznak. Németországban a jobboldal – ismert okokból – komplexusos. Jobboldalnak nem is nevezi magát, hanem inkább centrumnak. Márpedig centrumból már valóban nehezebb a katolikus álláspont mellett kiállni, főleg egy olyan országban, ahol a melegek iránt elfogadóbb, kifejezetten balliberális meghatározottságú – más nezőpontból: felvizezetett – evangélikus egyháznak is jelentős a befolyása. A középre húzó, vagy egyesek szerint Angela Merkel vezetése alatt egyenesen szociáldemokratizálódott CDU nyitni akarna a meleg szavazók felé is. Ők ugyanis sokszor a városokban élnek, jól keresnek, a piacgazdaság, a verseny, a kapitalizmus hívei, polgári életmódot folytatnak, konzervatívok a pénzügyeikben és az ízlésükben – ám jelenleg mégsem szavaznak a konzervatívokra.

A CDU egyfajta szervizpárt. A lakosság minél szélesebb körei számára akar szolgáltatásokat kínálni, és a párt liberális szárnya – ahová amúgy olyan gyakorló katolikusok is tartoznak, mint Wolfgang Schäuble – ezen szolgáltatásokból nem hagyná ki a melegeket sem, akiket szintén megszólítandó vevőkörnek lát. A német CDU – ellentétben a francia UMP-vel – antipolitikai párt annyiban, hogy nem elvekért harcol, hanem megoldásokat nyújt, és a hatalmat nem harccal, hanem a szolgáltatások javításával és az igénybevevői kör bővítésével – mint bármely jó üzletember – akarja elnyerni. A CSU-nak azonban vannak még törzsvásárlói és olvasói levelei, így a bajor párt végül elérte, hogy a melegházasság lekerült a napirendről. Kulturkampf, amint Franciaországban, azonban nem kerekedett, mert minden felmérés szerint valamennyi párt hívei – beleértve még a CSU-éit is – támogatják a melegházasság egyenjogúsítását, amelyet talán még a nyáron el is ér a német Szövetségi Alkotmánybíróság. A brit yuppie-konzervatív David Cameron számára pedig a melegházasság már rég elfogadott téma.

Mégis, mi köze van a konzervativizmusnak a homoszexualitáshoz? Támogatnia, tűrnie vagy tiltania illik-e? Három problémakör merül fel ennek kapcsán.

Vallásos-e a konzervatív? A konzervativizmus nem szükségszerűen vallási, pláne nem katolikus irányzat, sőt a konzervatív gazdaságpolitika piacpártisága akár szembe is kerülhet a katolicizmus sokszor antikapitalista megnyilvánulásaival. A konzervativizmus a vallást nem annak vélt igazsága miatt támogatja – ha egyáltalán támogatja –, hanem pusztán azért, mert társadalom-összetartó erőt lát benne. A vallásos ember közösségben gondolkodik, normákat követ, és – ha elfogadja – mindenféle jogi legitimitásnál szigorúbb kontrollmechanizmus (úgyis mint Jóisten) áll felette. Ameddig a vallásos ember a fennálló viszonyok között akar élni, addig szövetségese a konzervativizmusnak. Ha nem, akkor – amint a vallásellenes baloldali diktatúrák struktúrakonzervatív rendszerei vagy a dél-amerikai jobboldali autoriter rezsimek bizonyították – akár ellenségekké is válhatnak. Tény persze, hogy a szexuálerkölcsök tekintetében a konzervatív és a keresztény (katolikus) álláspont nem áll olyan messze egymástól.

Házasodathatnak-e a melegek?A konzervatív a házasságot anyagi és biopolitikai okokból védi: a család biztosítja az öröklés alapvető rendjét, így a társadalmi tulajdonviszonyokat, valamint a társadalom (nem bevándorlókkal elért) fennmaradását, mert az eddigi tapasztalatok szerint leginkább egy férfi és egy nő kapcsolatából születik a legtöbb gyerek. Ezen okokból zárja ki a konzervatív az azonos neműek házasságát. A konzervatív hivatkozhatna arra is, hogy a melegek önmagukban nincsenek diszkriminálva – mert különnemű melegek igenis tudnak házasságot kötni. A házasság mai magyar jogi fogalma sem írja elő a felek heteroszexualitását, pusztán különneműségét. Természetesen bizonyosan más az élvezeti érték különnemű heteroszexuális és különnemű homoszexuális párok együttélése esetén. A konzervativizmus azonban a külsőségek híve, s úgy véli, jobb, ha a melegek inkább csendben elvégzik a dolgukat, de különnemű partnerrel élnek nyilvánosan együtt. A vallásos konzervativizmus ennél kevésbé cinikusabb, s számára a teremtéstörténetből származik a férfira és nőre alapuló, gyermekáldást vállaló család legitimitása.

Konzervatívok-e a melegek? A politikai ideológiák a társadalmi együttélés módjaira adnak válaszokat – azok gazdasági vagy társadalmi vetületeit figyelembe véve. A homoszexualitás önmagában még nem döntő érv a különféle politikai és gazdasági modellek közötti választás esetén. Vélhetően tehát ugyanannyi meleg támogatja az egykulcsos adót, az erős hadsereget, a szabadság elsőbbségét az egyenlőséggel szemben, a piacgazdaságot, a nemzetállamiságot, a hagyományok fontosságát, a klasszikus zenét, az akadémikus festészetet, de akár a bevándorlóellenességet is – azaz olyasmiket, amik a jobboldalt jellemezhetik –, mint amennyi heteroszexuális. Így a szexuális orientáció nem függvénye a pártválasztásnak. Konzervatív meleg politikusok – miközben a hétköznapi jogegyenlőség mellett állnak ki (azonos adójogi, öröklési jogi helyzetet követelve például az azonosnemű párok számára) – elfogadják a keresztény családmodellt annak hagyománya és fentebb ismertetett társadalommegtartó (vagyonjogi és biopolitikai) fontossága miatt. A házasság elismerésének követelése ugyanis számukra azt jelentené, hogy a házasság immáron nem annak társadalmi szempontjai, hanem pusztán a házasulandók érdekei, kölcsönös szerelme, kedve – és egyéb ilyen romantikus cuccok – miatt lenne csak fontos. Márpedig a konzervatív nem így romantikus. A konzervatív számára – akár meleg, akár hideg – bizonyosan előrébb valóak a társadalom külső érdekei, mint az egyén belső érzelmei. Ez olyan világlátás kérdése, ami egy homoszexuális emberhez ugyanúgy közel állhat, ahogy egy heteroszexuálistól meg távol.

Elvégre minden heteroszexuális sem konzervatív.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!