Elhatározásokban gazdag, tépelődős szép hetet kívánunk mindenkinek. Közeleg a nagy nap, már csak hatot kell aludni, lassan illik mondani valamit. Hogy akkor kire és miért, ha egyáltalán. Úgy tűnik, három lehetőség közül választhatunk. Az első lehangoló, a második visszataszító, a harmadik förtelmes. Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy jól döntsünk.

Aminél csak az a fontosabb, hogy ne legyünk pesszimisták. Nem kell állandóan nyafogni, feladni, elbizonytalanítani. Erre mind ott van az ellenzék. Örüljünk annak, ami van. Lehetne rosszabb is (lesz). Ez a demokrácia ünnepe, vagy mi. Szóval, akkor kire? Mire a cikk végére jutok, kitalálom. Ünneplünk még egyet, utoljára.

*

Ha már így összegzünk és mérlegelünk, mielőtt hamarosan feladjuk az elveinket, induljunk ki a bojkottból, mert nem volna kérdés, hogy kire lehet szavazni ebben a mai felállásban, amennyiben nem lenne ez a felállás. Csak úgy mondom a jegyzőkönyv kedvéért.

Ma már a közvélemény szélesebb körei számára is nyilvánvaló, hogy a kormány azért nem csinált semmi hasznosat négy évig, mert nem maradt rá ideje, hiszen ennek a négy évnek minden egyes percében erre a vasárnapra készült. Már amikor éppen nem lopott, tehát eleve nem nagyon ért rá. Akkor viszont akadálypályát épített az ellenzéknek, titkot sem csinált belőle. Itt egy csapda, ott egy mérgezett nyíl, amott meg egy cinkelt lap. A kezemet figyeljétek, csalok. Az ellenzék végignézte, aztán besétált a kapun. Most pedig csodálkozik. Jé, egy csapda, nahát egy mérgezett nyíl, juj, egy cinkelt lap. Brühühü.

A lényeget még mindig nem látszanak érteni. Nem önmagában a csalás a csalás. Nem a fantompártok, a kormányzati kampány, a külföldi szavazások, az átrajzolt választási körzetek, az annektált választási testületek sértik elsősorban a választás szabadságát. A szabad választásokban a „szabad” nem (csak) azt jelenti, hogy a tarkón lövés kockázata nélkül lehet szavazni. A szabad választás azt jelenti, hogy a nép dönteni tud a kormányzás tartalmáról. Az adórendszerről. A kultúrpolitikáról. Paksról. Ha ezekről nem dönthet, mert az alaptörvény nem engedi, akkor miről dönt? Arról, hogy melyik jelölt nyakkendőjéhez megy jobban az Orbán-rendszer?

Itt akkor is csoki fagyit hoznak, amikor valaki vaníliát kér. Mindegy mi van kiírva. Az ellenzék végig a feliratnak hitt, nem a nyelvének. Majd megoldják ezt a kisebb, khmm, problémát az alaptörvénnyel, amelyhez kizárólag a Fidesznek van slusszkulcsa. Hogyan? Nyugi, megoldjuk. Ja, jó.

Akkor gebedjetek meg, ahol vagytok, arany bogaraim. Gyávák voltatok, fantáziátlanok és megalkuvók. Nem volt ellenszer, természetesen. A bojkott hülyeség, nyilván. Szerintetek Orbán Viktor is birkaként menetelt volna fel a vágóhídra, bizonyára. Régen rátok gyújtotta volna a házat fordított helyzetben. Posztkommunista maffiaállam, aha. És ti belülről akarjátok megreformálni a maffiát.

Persze nem biztos, hogy igazunk volt. Gyanúsan kevesen gondoltuk azt, hogy ezt a rendszert nem legitimálni kellene, hanem tárgyalásokra kényszeríteni és megdönteni. A következő napokban leszünk még tízen, egy hét múlva 1 millióan. Amikor nemhogy kétharmados korszakváltás, még kormányváltás sem lesz, de legalább a maroknyi ellenzéki képviselő először esküdhet fel az addig illegitimnek mondott alaptörvényre. Mehettek kezet csókolni keresztapunak.

*

Most hogy kidühöngtük magunkat, haladjunk. Álláspontom amúgy is árnyaltabb lett az elmúlt hónapok tanulságai alapján. Ezzel az ellenzékkel a bojkottra sem lett volna semmi esély. Ahhoz is kell tehetség. Elmagyarázni az okokat a híveknek, meggyőzően blöffölni, ügyesen tárgyalni. Összefogni, hogy valami csábítót is mondjak, de olyanért, aminek haszna van.

Így azonban a választásnak egyetlen értelmes célja maradt: megakadályozni a Fidesz kétharmadát, magyarul kivenni az ő kezükből is a slusszkulcsot. A pártkeresésnek nálam ez a kiindulópontja. Élvezném, ha ott ülnének az autójukban és nem tudnák beindítani. Az is érthető, ha valakit ez a cél nem izgat annyira, hogy azokra szavazzon, akikkel nem ért egyet vagy utál. Nem kell engedni a lelki terrornak.

Választék szerencsére van bőven. Főleg, ha valakit az állampárti és/vagy nacionalista és/vagy populista pártok vonzanak. E tekintetben a felhozatal oly gazdag, hogy az ínyencek leheletfinom különbségek alapján dönthetnek. A liberális szavazók ugyanakkor rendesen megszívták. Jó, a konzervatívok sem jártak sokkal jobban. Liberálisnak lenni mégis rosszabb egy fokkal, mert ezek a pártok nem egyszerűen csak nem liberálisok, ahogy nem konzervatívok, hanem büszkén és öntudatosan antiliberálisok. Ami nagy különbség.

Az egyszerűség kedvéért liberális szavazó alatt azt értem, aki egyszerre védi az emberi jogokat és a szabad piacot. És még a másik életébe sem akar okvetlenül beleszólni. Na, ő van igazán magára hagyva. Az egész közéletet a rendszerváltás liberális elveit elutasító általános lázadás mozgatja. Az antitézis korát éljük. A Jobbiktól a Fideszen és az LMP-n át az MSZP-ig mindenki, ha nem jut éppen eszébe más, akkor gyorsan elhatárolódik a liberalizmustól. És általában nem jut eszükbe más.

*

Akkor mulassunk!

A Jobbik kapásból kiesik. Ez az ország túl kicsi kettőnk számára, vagy ők vagy én (nem én állok nyerésre). Ugyanakkor van itt egy dilemma, melynek boncolgatásától gyorsan vissza is rettenek. Mi a jobb: ha kicsit több képviselője van a Jobbiknak, és ezért a Fidesznek nincs meg a kétharmada, vagy jöjjön inkább a fideszes teljhatalom megint, csak a Jobbik legyen minél kisebb. Melyik a fontosabb? Az a válasz nem érvényes, amelyik úgy kezdődik, hogy a Fidesz vezetői legalább nem antiszemiták. „A Rothschildok és a nemzetközi bankvilág törték le az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot” – közölte velünk a fideszes parlamenti képviselő nemrég. Az egyik ábrán a Fidesz, a másikon a Jobbik látható. Kérjük, karikázza be a három apró különbséget.

Az Összefogás kapásból kiesik. Már nálam. A Fidesz az MSZP folytatása más eszközökkel, vagy az is lehet, hogy inkább az MSZMP folytatása ugyanazokkal az eszközökkel, mindegy. Ebből a körből kellene egyszer kiszállni. Ha valóban a szabadságért küzdenek, ahogy mondják, akkor Mesterházyt jelölni tábornoknak meglehetősen tapintatlan húzás a reménykedő rabok szempontjából. Nem hagyta szétesni az MSZP-t. Ez az érv. Ami belülről nézve érdekes lehet, de kit érdekel kívülről. A szocialisták még mindig úgy léteznek, mintha a saját világuk egyben a külső világ is lenne. De én abban nem vagyok benne. (Az más kérdés, hogy egyéniben a mezőny egyetlen liberális jelöltjét nálam indítják, ő jöhet.)

Az LMP kapásból kiesik. Előttem a választási újságjuk. Hátoldalán, amit a legfontosabbnak tartanak. Az átlagbért 27 százalékkal emelnék. Azt nem mondják meg, miből, vö.: Széles Gábor és az energiacella. Na, mindegy, tovább. A tandíjat eltörölnék. Bevezetni kellene. A külföldi földvásárlást megakadályoznák. Engedélyezni kellene. Női kvótával több nőt küldenének a parlamentbe! Oldják meg kvóta nélkül. A vidéki főiskolákat megmentenék. Ne mentsék. Nyilvánosságot akarnak a közbeszerzéseknél. Végre valami. Legyen népszavazás az atomenergia kivezetéséről. Passz.

A felsoroltak átfedése a Jobbik programjával: 85 százalék.

Az MSZP programjával: 65 százalék.

Az én meggyőződésemmel: 10 százalék.

Az emberi jogokról vallott ügyesen eltitkolt nézeteik nyilván javítanának az utóbbi arányon, de a kiemelt pontjaik között az alkotmányosságra, a romák szegregációjára vagy a szabadságra egyetlen szót sem pazarolnak. Ilyen tökösek. Ugyanakkor a párt elnöke azért szidta a kormányt, mert „semmilyen kezdeményező javaslatuk nem volt annak érdekében, hogy például felül lehessen vizsgálni európai uniós szinten a tőke és az áruk szabad áramlásának dogmáját”. A dogmáját, te jó ég! Azt értem, hogy ez bejön az alterbalosoknak (és persze a nacionalistáknak), de mit keresnék én itt? És, azok a százezrek, akik valaha a liberális pártra szavaztak? Nyilván semmit. Ezt amúgy naponta a képünkbe is vágja.

Ami érdekes taktika. Schiffer András verbális munkásságában az SZDSZ és a liberalizmus olyan csapásként szokott megjelenni, mint amelynél még egy elhúzódó atomháború is vonzóbb perspektívának tűnik. Másokkal megértőbb. Legfrissebb nyilatkozatok:

Mesterházyról: „Azt a teljesítményt, amit ő felmutatott 2010-től kezdve, elismerem.”

A Jobbik parlamenti képviselőiről: „többségüket nem tartom nácinak, fasisztának”.

Kóka János volt SZDSZ-elnökről (jelenleg magánzó, aki a miniszterelnökkel küldöttségével utazott Szaúd-Arábiába): „Az elmúlt négyéves ciklus minden bizonnyal egyik legcinikusabb pillanata lehetett, amikor Szijjártó Péter intézett Kóka Jánosnak diplomata-útlevelet.”

Az volna az elmúlt négy év egyik legcinikusabb pillanata, hogy a magyar kormány egy tovatűnő pillanatig úgy működött, mint egy épelméjű szervezett, amelyik kivételesen nem vérvádszerűen stigmatizál embereket, hanem felvesz a repülőjére olyanokat is, akikkel politikailag amúgy nem értett egyet? Ez inkább az elmúlt négy év kevés normális pillanata volt, amit ünnepelnie kellene annak a pártnak, amelyik mindennap felszólal a szekértábor-logika ellen. Mivel az érintett személy vállalkozói tevékenységével kapcsolatban konkrét vádat meg nem fogalmazott, a kókázás funkciója ezúttal nem más, mint játék a közönség alantas énjével, az indulatok hergelése pusztán egy név segítségével, amely egyébként egy embert takar, csupán azért, hogy tapsoljon a karzat.

Nekem ez undorító.

Viszont logikusan következik Schiffer világából. „Az LMP-nek az a feladata, hogy egy olyan alternatívát kínáljon, ami nemet mond az egész magyar újkapitalista fejlődésre, a zsákutcás felzárkózási pályára. Azok a figurák [a liberálisok – G. T.], akiket az MSZP ma felvett a hajójára, ők maguk a rendszer. Mi pedig egy rendszerkritikus párt vagyunk.”

Ő a rendszerváltást utálja. Én nem. Szerinte az egész történet zsákutca, újkapitalista kudarc. Szerintem többek között az antikapitalizmus miatt lett kudarc. Őt a ’90-es évek frusztrálják. Engem visszamenőleg is lelkesítenek. Neki a rendszerváltás minden alakja egységesen bűnös. Azt mondja TGM-nek az ügynöknyilvánosság elmaradásával kapcsolatban, hogy „Gazsi, ez nem a mi szégyenünk, hanem a Tiétek!”. Ennek ugye racionális alapja nincs, mert TGM 1994-ig volt képviselő, mellesleg ellenzéki, aki ügynöknyilvánosságot követelt. De ő is a múlt része, ő is bűnös, ahogy mindenki, aki nem szégyellt az LMP előtt politizálni.

Én magam is az a rendszer vagyok, amivel ő szemben áll. Ezért én is szemben állok vele.

Ebben a választási újságban, előttem ni, azt írja, hogy az LMP az 1990 óta eltelt időszak egyetlen előremutató mozgalma. Szerintem meg a 90-es Fidesz és SZDSZ, de még az MDF, sőt az MSZP is oly mértékben állt fölötte a mai LMP-nek lendületét, érdekességét, intellektuális sokszínűségét és előremutatóságát tekintve, ahogy a paksi atomerőmű áll a bicikli dinamó felett.

„A leketyegő ciklusban a rendszerkritikus LMP több kérdésben egy gyékényre került a Jobbikkal” – állapítja meg tárgyszerűen Schiffer. A gyékény közös, a párna nem. Az antikapitalista éremnek két oldala van: a jogvédős (LMP) és a nácis (Jobbik). Azt egyszer elmagyarázhatná, hogy szerinte Magyarországon – úgy történetileg, mint szociológiailag – mi garantálja azt, hogy ez az érem a jogvédős oldalával felfelé fog érkezni, ha sokat dobálgatják. Mellesleg, ezt egyszer TGM is elmagyarázhatná.

*

A listás voksot a kétharmad megakadályozása határozza meg. Ebből a szempontból fontosabb, hogy az LMP 5 százalék fölött legyen, minthogy az Összefogás kapjon egy szavazattal többet. És az utóbbiakkal ellentétben az előbbiek nem loptak. A piacellenes őrültségeiket úgy sem lesz esélyük megvalósítani (azt majd a Fidesz), az emberi jogi érzékenységük talán jó lesz valamire. Igaz, azt meg szégyellik.

Ez a vége. Ír az ember egy értelmetlen cikket arról, hogy mennyire nem bírja az LMP-t. Aztán elmegy, és rájuk szavaz. Még van hat napja Schiffernek, hogy lebeszéljen.