Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
Nagy Imre vértanút más vértanúk szorítják ki hamarost a Vértanúk teréről. 1990-ben, amikor Ságvári Endre vértanú nevétől vált meg a tér, s visszaváltozott Vértanúk terévé, a névadás indoklásában 1956 mártírjainak emlékezete szerepelt. Csalóka indoklás volt ez, hogy a régi névadó vértanúk kibenlétét ne bolygassák. Hiszen 1945-ben, amikor Ságvári Endre vértanú elvette a tértől a Vértanú nevet, 1956 mártírjai még nem is sejthették, hogy bő évtized múltán maguk is vértanúk lesznek. A prominens 56-os mártírok jelentős része pedig 1945-ben lelkesen azonosult azzal a történelmi fejleménnyel, mely a Vértanúk terét Ságvári terévé változtatta, a tér korábbi névadóját, az 1934-ben felavatott Nemzeti Vértanúk Emlékművét pedig elsöpörte.
Egy emlékmű elsősorban nem arról szól, akire emlékeznek, hanem azokról, akik emlékeznek. Ők akarják vele kifejezni magukat. Akik egy emlékművet visszahoznak a múltból, azokat hozzák vissza, akik azzal magukat kifejezték.
Fazekas István
Amikor 1996-ban, Nagy Imre születésének századik évfordulóján felállították a szobrot, annak voltak kritikusai (minden oldalon), de a szoborállítás aktusát magát széles körű konszenzus övezte. „Nagy Imre becsületes politikus volt, aki azzal, hogy nem alkudott meg a kommunistákkal, s mártírrá lett, igaz emberré nőtte ki magát”. Ezt Csurka István mondta. „Nagy Imre elsősorban nem kommunistaként, nem a mai szocialisták elődjeként, hanem mindenekelőtt magyarként lett hőssé.” Ezt írta a „jobboldali” Új Magyarországban Speidl Zoltán. Kövér László, a Fidesz akkori alelnöke arra emlékeztetett az Országgyűlésben, hogy pártja Nagy Imre újratemetésén lépett a tágabb nyilvánosság elé, az ő sorsából tanulták meg: a demokrácia és a szocializmus összeegyeztethetetlen. 1996-ban nem a szoborállítás, hanem a Nagy Imre-törvény osztotta meg a politikai erőket. Az egyik oldalon az MSZP állt, a másik oldalon mindenki más. Kit az háborított fel, hogy a pufajkás múltját lelkifurdalás nélkül vállaló Horn Gyula pártja akarja magát az elődpárt által meggyilkolt mártír alakjával fényezni, mások pedig általában is ellenezték történelmi értékelések törvénybe iktatását, kvázi hivatalossá nyilvánítását. Az MSZP azonban erőből keresztülvitte a törvényt.
A szocialisták kilenc évtizeddel ezelőtt is egyedül voltak. Csak akkor a nemet mondták egyedül, és akkor nekik volt igazuk. Csak ők nem szavazták meg, hogy a főváros támogassa a Fehérház Bajtársi Egyesület kezdeményezését az 1918–19-es (!) vörösterror áldozatai emlékművének fölállítására. Sárosi Péter a minap emlékeztetett az Indexen: „Bánóczi László szociáldemokrata képviselő kijelentette, hogy kénytelen tudomásul venni, ha a bizottság többsége ma még tán nem ismeri el, hogy az ellenforradalom is értékes embereket pusztított el gazul, de eljön az idő, amikor a főváros közönsége megszavazza olyan emlékmű költségeit, amely az ellenforradalom áldozatainak szól. Valóban eljött ez az idő: de akkor meg a vörösterror áldozatairól feledkeztek meg méltatlanul, a két terror áldozatainak konszenzusos emlékműve még mindig várat magára.”
A Fehérház vezető személyiségei szenvedélyes fajvédők, a fehérterror ihletői és tagadói voltak. Az egyesület lelke, Friedrich István, mint oly sokan a „keresztény-nemzeti kurzus” későbbi káderei és katonái közül, a feje búbjáig benne volt az őszirózsás forradalomban, és politikai államtitkárként szolgált Károlyi Mihály alatt. A Tanácsköztársaság idején az ellenállás egyik vezetője volt, s ő puccsolhatta meg a megszálló román csapatok segedelmével a vörösdiktatúra bukása után alakult Peidl-kormányt. (Az 1934-es emlékmű nagy történelmi hazugsága a vörösterror kiterjesztése az őszirózsás forradalomra – NB. Friedrich első kormányzati szereplésének időszakára!)
Pekár Gyula, a Fehérház elnöke is a kormányban tevékenykedett a fehérterror idején. „Az ember kénytelen Herczeg Ferencet írónak elfogadni csak azért, mert Pekár Gyula is van.” Ezt írta a dilettáns íróról Ady Endre. Pekár a politikai befolyását arra használta, hogy Krúdy Gyulát minden publikálási és kereseti lehetőségtől megfossza, ami jelentős mértékben sikerült is neki.
A Fehérház harmadik vezéralakja Csilléry András orvos volt, aki a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének az élén a legvadabb harcot folytatta a zsidó orvosok kiszorításáért, s aki már az első zsidótörvény vitájának idején is az ország zsidótlanítását követelte: „Ha rajtam múlnék, a zsidóságtól elvennék minden jogot Magyarországon, szívesen száműzném őket forradalmi magatartásuk miatt.” Csilléryék, mint látható, a zsidókat azonosították a forradalommal, tehát a forradalom áldozatait a zsidók áldozataival. Emlékművük a zsidókat vádolta és a zsidóellenes hadjárat része volt. 1944-ben, amikor az Orvostudományi Kart Németországba telepítették, Csilléry mindent megtett, hogy a medikusokat beléptesse az SS-be. Ebbe elég sok fiatal belehalt.
Az emlékmű avatásának fénypontja volt, amikor elszavalták Kiss Menyhért ez alkalomra írott Magyar Miatyánk című versét, amelyben a szomszéd népek a magyar földet ellepő sáskarajként, hiénaként említtetnek, de a mi vétkeink is szóba kerülnek: „Óh szánjuk bánjuk vétkeink sorát – könnyen hittünk vak volt a szemünk – / választottunk futóbolond vezért – s most könnyű hívésünkért szenvedünk.” Hát bizony.
Az írás a HVG 2018/50. számában jelent meg.
