A 2010 előtti idők visszatérését jelentené Ungár Péter szerint, ha egy esetleges 2022-es győzelem esetén az Orbánnal szemben összefogni kényszerülő ellenzékben Gyurcsány Ferenc dominanciája érvényesülne. Amit ugyanis a DK képvisel, s ami a 2010 előtti politika folytatása lenne, annak Ungár szerint nem szabad meghatároznia az ellenzék közös politikáját a választási kampányban és a majdani kormányzásban.

Igazat adok Ungárnak abban, hogy az ellenzéken belüli vitának mindenekelőtt nem listákról és miniszterelnök-jelöltekről, hanem politikáról kell szólnia, másképp fogalmazva arról, hogy mit is kezdjen az országgal az, aki reményeink szerint valamikor majd felváltja Orbánt és társait az ország vezetésében. Örvendetesnek tartom, hogy Schiffer András visszavonulását követően végre komoly LMP-s politikai gondolkodóként lép fel, akinek álláspontját nem lehet alapos megfontolás nélkül félre tenni.

Afelől is biztosíthatom Ungárt, hogy a vele való vitában eszembe se jut, hogy édesanyja a Fidesz-elnök miniszterelnök ideológiai háttérembere, s méltánytalannak tartom, ha bárki ilyesmire vezeti vissza az ő politikai álláspontját. Lássuk tehát, mire juthatunk álláspontjának megfontolásával.

Ungár három kérdést vesz elő, melyekben a maga álláspontját szegezi szembe azzal, amit Gyurcsányénak gondol: az euró bevezetését, a határon túli magyarok szavazati jogát és a GMO-mentességet. E három kérdés – melyek közül a továbbiakban kellő hozzáértés híján mellőzném a GMO-t – része egy-egy szélesebb kérdéskörnek.

Az euró bevezetése körüli vita annak eleme, hogy vajon az európai integráció további elmélyítésében, a föderatív Európában keressük-e Magyarország jövőjét, mint arra a 2010 előtti kormányok törekedtek, vagy a „nemzetek Európájában” gondolkodunk, manapság önmagát szuverenistának nevező politikai irányt követve, amely az Unió hatáskörét nem bővíteni, hanem szűkíteni kívánja. Ez utóbbi jellemezte az Orbán-kormány politikáját az elmúlt tíz évben. A rendszeres kötelezettségszegési eljárások azért indultak, mert Orbán kormánya és parlamentje olyan döntések sorát hozta, amelyek tudhatóan sértették az Unió normáit, vagyis az Uniótól vont el hatáskört a magyar kormány, illetve parlament javára.

Fontos példa erre, hogy noha a belépéskor Magyarország kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére, tehát a monetáris unióhoz való csatlakozásra, Orbán ezt bizonytalan időre elhalasztotta, sőt alaptörvényébe iktatta, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint. Miközben a csatlakozáskor azt fogadtuk el, hogy a monetáris politikát majd uniós hatáskörnek fogjuk tekinteni, Orbán és Matolcsy ahhoz ragaszkodik képtelen feltételek megfogalmazásával, hogy azt hosszú távra nemzeti hatáskörben tartsa. Van-e előnye annak, ha a monetáris politika nemzeti hatáskörben marad? Olyan előnye, amellyel például az eurót bevezető görögök nem rendelkeztek? Igen, van, mert akkor lehet a saját valuta leértékelésével segíteni azokon a bajokon, amelyeket a görög állam felelőtlen költségvetési és jövedelempolitikája okozott.

Hasonlóképpen jó lehet a saját valutára épülő árfolyampolitika a romló hazai versenyképesség ellensúlyozására – erre használja Matolcsy. Azok a politikai erők, amelyek ezzel szemben az euró mielőbbi bevezetése mellett foglalnak állást – és a DK közéjük tartozik –, az Unió közös költségvetésének, a tagállamok egyaránt szigorú költségvetési gyakorlatának, a versenyképességet javító szerkezeti és versenypolitikájának hívei. Úgy vélik, hogy e feltételek megvalósulása esetén az euró bevezetésének nem lennének számunkra hátrányai, viszont érvényesülnének a közös valutának az árfolyamkockázat megszűnésében, a kereskedelmi és pénzmozgások kiszámíthatóságában, a magánszemélyek országok közötti mozgásának kényelmében megjelenő előnyei.

Vegyük észre, hogy amikor Ungár az LMP politikusaként az eurót ellenzi, Orbán és Matolcsy politikája mellett foglal állást a DK-val és más integrációpárti politikai erőkkel szemben.

Amikor Ungár a határon túli magyarok magyarországi választójogának fenntartása mellett foglal állást, ismét csak Orbánt, az ő „nemzetpolitikáját” támogatja a 2010 előtti kormányok azon politikájával szemben, amely ma a DK álláspontjában van jelen. A DK ugyanis, miközben fontosnak tartja a határon túli magyarok nyelvhasználatának, anyanyelvi oktatásának és kultúrájának a magyar állam általi támogatását, amitől egyébként a 2010 előtti szocialista–szabaddemokrata kormányok sem tértek el, nem helyesli a kisebbségben élő magyaroknak a magyarországi politikai közösségbe való bevonását, ami az állampolgárságban és a választójogban fejeződik ki.

A határon túl élő kisebbségek oktatásának és kultúrájának támogatása elterjedt gyakorlat Európában, a politikai közösségbe közjogi értelemben történő bevonásuk viszont nem, kivéve néhány balkáni országot. A Magyarországon és e balkáni országokban bevezetett kettős állampolgárság adott esetben kérdésessé is teheti az ország népességének önrendelkezését saját jövőjének meghatározásában. (2014 és 2018 között a határon túli szavazatokon múlott a Fidesz kétharmados parlamenti többsége, Horvátországban és Romániában pedig már előfordult, hogy a határon túliaktól beérkezett szavazatokon múlt választási eredmény.)

Tudjuk, hogy a határon túliak választójogának sosem volt többségi támogatottsága a magyarországi lakosok körében, s a tapasztalatok szerint a szomszéd országokban kisebbségben élő magyaroknak is csak egy csekély kisebbsége él vele.

Ha egy közjogi megoldás elvileg sem helyes, és elsöprő társadalmi támogatottsága sincs, akkor abban az esetben sem indokolt azt fenntartani, ha egyszer már bevezették. Egyébként sem létezik olyan alkotmányos elv, hogy „szerzett joghoz” nem lehet hozzányúlni, a törvények, intézmények átalakítása gyakran jár ezzel. Azokat persze, akik az egyszerűsített honosítás keretében már magyar állampolgárok lettek, senki sem akarja ettől megfosztani, viszont változtatni lehet és kell azon, hogy tovább folytatja-e egy más politikai hátterű kormány a határon túli állampolgárok erőteljes toborzását, és hogy milyen jogosítványokat fűz a törvényhozó a magyarországi lakhely nélküli állampolgársághoz, különös tekintettel a választójogra.

Most ugyan nem említi Ungár, de érdemes felidézni egy további nézetkülönbséget is. Egy korábbi írásában büszkén említette, hogy az úgynevezett kvótanépszavazáson ő az LMP társelnökével együtt, a Fidesszel egyetértve nemmel szavazott, miközben a DK a népszavazás bojkottjára hívott fel. Bizony, az LMP Schiffer András vezetése idején is egyetértett az Orbán-kormánnyal a menekültek EU-tagállamok közötti, uniós döntésen alapuló elosztásának elutasításában, míg a DK a menekültügy közös uniós rendezése mellett állt ki. Számomra magától értetődik, hogy ha valamire közösen kell megoldást találniuk az Európai Unió tagországainak, a menekültválság kezelésére biztosan. Európában a zöld pártok határozottan képviselik a menekültkérdés szolidaritáson alapuló kezelését, az LMP pedig egyre távolabbra kerül tőlük.

Ungár azért mutat rá írásában a 2010 előtti kormányok, illetve a DK álláspontja és az övé közötti különbségekre, mert az ellenzéki oldalon folytatandó vitában azt szeretné elérni, hogy az ellenzék ne kövesse az állítása szerint Gyurcsány személyéhez kötődő, de nem feltétlenül csak a DK által képviselt álláspontot. Ha megnyerné az ellenzéken belüli vitát, az azt jelentené, hogy az Orbán utáni, a mai ellenzék által alkotott új többség az általa felsorolt ügyekben (beleértve a GMO-mentességet is) és a menekültügyben is Orbán politikáját vinné tovább.

Nem akármiben akarja ezt Ungár, hanem olyan alapvető kérdésekben, amelyek immár egy évtizede állítják szembe az Orbán-kormányt az Európai Unióval. Ungár törekvése az ellenzéknek az európai integráció melletti elkötelezettségét tenné kérdésessé, más szóval azt, hogy alternatívát kínál-e az ellenzék az Orbán-rendszer nacionalista, „szuverenista”, modernizációellenes politikájával szemben.

Persze, nemcsak Ungár, nemcsak az LMP áll ezekben a nagy jelentőségű politikai kérdésekben közelebb a Fideszhez, mint (nemcsak) a DK-hoz. A menekültkérdésben, a GMO-mentességben (és mellesleg a gazdasági társaságok földtulajdonának kérdésében), a határon túli magyarok állampolgárságának és választójogának kérdésében és az euró bevezetésében, az Európai Unió föderatív jellegére való törekvésben a Jobbik is a Fideszhez áll közelebb. (A Jobbik legutóbb a börtönzsúfoltság miatti kártérítések ügyében is a Fidesszel szavazott, ahogy 2018-ban a hetedik alaptörvény-módosítás ügyében is.)

Az ellenzéki pártokat, amelyek egyaránt élesen szembehelyezkednek a Fidesz hatalmával, áthidalhatatlan nézetkülönbségek választják el azt illetően, hogy miben és miért helyezkednek szembe vele. Hálásak lehetünk Ungár Péternek, hogy emlékeztetett bennünket erre.