Akaratukon kívül nagy szolgálatot tettek a hétfőn újra hivatalba lépő republikánus elnöknek az ősei, amikor – a korabeli anyakönyveket kutatók szerint – a XVII. század végén a családnevüket Drumpfról Trumpra változtatták. Az amerikai újságírók ugyanis már a politikus ingatlanmágnás korában is elsütötték azt a kézenfekvő szóviccet, hogy a trump leggyakoribb jelentése az angolban főnévként ütőkártya, adu, igeként pedig felülmúl, legyőz. Nagyjából így is érzi magát Trump november 5-e óta, amikor sima és egyértelmű diadalt aratott a demokrata Kamala Harris fölött, akinek a pártja azóta is szédeleg a kiütéstől. Ha addig volt is némi önkorlátozás Trumpon, azokat mind levetette, és biztos abban, hogy minden nyerő lap a kezében van.

A parti január 20-án indul, és benne Trump nemcsak Amerikát akarja naggyá tenni, hanem magát a játszmát is. A nyitány azt a történészek által Nagy játszmának nevezett konfliktust idézi – a kifejezést Rudyard Kipling emelte be a politikába az 1901-es, Kim című regényében –, amelyet Oroszország és a brit birodalom vívott a XIX. században Közép-Ázsiáért.

A XIX. század végén jelent meg az amerikai imperializmus is, és ezt a korszakot hozza vissza Trump a Grönlandra és a Panama-csatornára bejelentett igényével – antagonisztikus riválisként Kínával –, aminek összefüggéseivel a Világ rovat foglalkozik.

A Grönland körüli nagyhatalmi játszmák krimibe hajló intrikáiról szóló fiktív dán tévésorozatot a Szellem+ ajánlja szórakoztató háttérnek a XXI. században formálódó nagy játszmához.

Trump lapjait a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban személyes megjelenésével, vagyonával és az X mikroblog átállításával Elon Musk cinkelte. A világ leggazdagabb embere nem bírja ki, hogy csak kibic legyen abban a játszmában, ami Európában zajlik, most éppen kéretlen hamiskártyásként segíti a német választáson a szélsőjobboldalt – járja körbe a Fókuszban rovat a beindult Musk globális kavarását.

A Biden-adminisztráció az utolsó napjaiban viszont váratlan adut húzott elő, amikor szankciós listára tette a NER legfontosabb háttéremberének tartott Rogán Antalt. A történet szálait címlapsztorink fejti fel, körülrajzolva azt a pénzügyi és gazdasági karantént, amelyben a nyilvánosság előtt hallgató Rogán találta magát. Kiderül, hogy aggódhatnak a vele egy asztalnál ülők is, a szenvedélyes ultizóként ismert Orbán Viktornak pedig ki kell találnia, ez most csak egy kósza ütés vagy a betli kezdete.

Tiszta szerencse, hogy a tolnai időközi választáson – mint a Magyarország rovat tudósít róla – mindenki úgy érzi, hogy nyert, még az is, aki lapot sem kért.

Nem osztanak viszont lapot a bizalmi körön kívülieknek a magyar gazdaságban. Karagich István, a Blochamps Capital tanácsadó cég tulajdonosa magyarázza el a Gazdaság rovatban megjelenő interjújában, miért van az, hogy a leggazdagabb egy százalék gyarapszik a leggyorsabban, miközben egyre kevesebbeknek van megtakarításuk. Ez a játszma ugyanis egyenlőtlen feltételekkel folyik, „pár éve látványosan zajlik az ezer vállalkozás legjobbjainak a felvásárlása, a koncentrációt azonban nem a verseny határozza meg, hanem kifejezetten direkt módon – hol jogszabályokkal, hol erőfölénnyel, hol állami kapcsolatokkal élve – alakítják a piacot”. Vagyis a vesztésre ítéltektől elveszik a lapjaikat. De azért whiskyt és üdítőt talán felszolgálhatnak azoknak az örök nyerteseknek, akik elűzték őket az asztaltól, s akik továbbra is exponenciálisan gazdagodnak. És ők is biztosak abban, hogy minden nyerő lap a kezükben van.