Révész: A helytelenítés helye
Nem érdemes populista módon ágálni a tb-törvény szigorítása ellen, és főleg nem érdemes összekötni a nem fizetők helyzetét a jól keresőkével.
Nem érdemes populista módon ágálni a tb-törvény szigorítása ellen, és főleg nem érdemes összekötni a nem fizetők helyzetét a jól keresőkével.
„Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk.”
Lakner Zoltán
A Közel-Keleten mindenki nagyban játszik. Csak Európa marad ki, pedig ő lesz az áldozat.
Jászberényi Sándor
Kicsivel több, mint húsz esztendővel ezelőtt valóban óriási világbotrány tört ki, amikor 1999. október 3-án megalakult az első olyan európai kormány, amelyben először vettek részt – és itt tekintsünk el az elaggott portugáliai és spanyolországi ófasiszta rezsimektől – a háború óta a modern neonácik.
Hőst csináltál belőle, te hülye csipa.
A „multat be kell vallani.” József Attila e szavai iránytűt adnak a kezünkbe. Ennél pontosabban nem lehet fogalmazni. A múlt bevallása nélkül nincs jelen, jövő, és nincs a társadalmat átszelő árkok betemetése sem.
Molnár Péter
Kormányhatározattal felülbírálni bíróságot: ez államcsíny-jellegű alkotmánysértés.
Van új ellenség, végre. Első pillantásra a bűnözők, másodikra maga a jogállam.
Gomperz Tamás
Aki az érintettek érzékenységére hivatkozik, akár kívülállóként, akár belülállóként, azt feltételezi, hogy az emberirtás ügye nem általában az ember ügye, hanem azé az embercsoporté, amelynek az irtásáról éppen szó van.
Orbán Viktor igen különöseket gondol az uniós források értelméről.
Szent-Iványi István
A kormányfői bejelentés ellenére változatlanul az látszik, hogy az egészségpolitika alapja nem a nagyobb ráfordítás, hanem a nagyobb spórolás lesz. Az ellenzék előtt viszont új lehetőség nyílik.
Lakner Zoltán
Bajban van a kormányzó jobboldal. Vereségről beszélnek politikusai és vezércikkírói. Hálátlan, konc- és potyaleső kádárista magyar népről borong világnézeti vezérorgánuma. Állítólag elvesztette az ifjúságot.
Soros már megint kikényszeríti a törvényt. Ez veszélyes!
Valami biztos megmarad a Nemzeti Összetartozás Évében: a nemzeti szétszakadás.
Konok Péter
Hálapénzt a tanároknak! Mi mást tehetünk?
Jilly Viktor
A gyengébb megy a levesbe hatévesen. Pedig ott a recept, hogyan lehet jobban csinálni.
Ha szimpatikusak vagyunk a Fidesz-szavazóknak, majd jól ideábrándulnak. Nem.
Ceglédi Zoltán
Az amerikai kongresszusban is gombnyomógépek ülnek, mint nálunk.