Elszállítják Tusnádfürdőről a hárombocsos anyamedvét
Helyi források szerint az állat két utódját elütötte a vonat, környezetvédők szerint ezért hamar agresszívvá válhat.
Helyi források szerint az állat két utódját elütötte a vonat, környezetvédők szerint ezért hamar agresszívvá válhat.
Csapást mért egy szíriai állásra, ahonnan két rakéta csapódott be az izraeli ellenőrzésű Golán-fennsík mellett elterülő Galileai-tengerbe – közölte az izraeli hadsereg szerdán. A rakéták a gyanú szerint eltévedtek, a cél nem Izrael területe volt.
Nyolcvanegyre emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma szerdán, sok embert még eltűntként tartanak nyilván – közölte a görög tűzoltóság. A Geráneia hegyet leszámítva már mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését.
A francia elnök ugyanakkor úgy érzi, elárulták.
Az elkövető egy csákánnyal esett neki az elnök csillagának.
Az egyik brit áldozatot pénteken engedték ki a kórházból. Párja belehalt a méreggel való érintkezésbe.
Világszerte elfeledettnek hiszik, de még mindig rengeteg fiatal kapja meg a vírust. A legnagyobb veszélyben a 15-19 év közötti fiatalok vannak.
Víztisztító berendezéssel szállunk be.
Az Európai Unió nem szeretné, ha megismétlődne a 2015-ös franciaországi tragédia.
Lehet választani, hogy csak a büdös ételeket száműzzék, vagy a diszkrétebb illattal rendelkezőket is.
A dzsihadista szervezet azt közölte: azoknak az országoknak az állampolgárait veszik célba, amelyek részt vesznek az IÁ elleni harcban az Egyesült Államok oldalán.
Egy 90 méteres tárnafal omlott be, emiatt történt a baleset.
Majdnem négy évtizedig tartó országlás után tavaly lemondott tisztségéről Robert Mugabe zimbabwei elnök, aki meghatározó szerepet játszott a függetlenség 1980-as kivívásában, aztán gyakorlatilag egyeduralmat épített ki. A Mugabe-korszak végére az afrikai ország mély gazdasági és politikai válságba zuhant, s ezt a BBC által összegyűjtött adatok is jól mutatják. Az ország július 30-án választ új elnököt és parlamentet.
Minden korábbinál hevesebb szópárbaj tört ki Tayyip Erdogan és Benjamin Netanjahu között, miután a zsidó nemzetállamról szóló törvény miatt a török elnök Hitlerhez hasonlította az izraeli miniszterelnököt.
Egy diáklány a göteborgi repülőtéren megakadályozta, hogy visszaküldjenek Afganisztánba egy menekültet, mert szerinte a férfira biztos halál vár hazájában. A gép indulását késleltető akció igencsak megosztotta a gépen utazókat.
Donald Trump egykori személyes ügyvédje, Michael Cohen tovább emelte a tétet egykori megbízójával kirobbant vitájában: nyilvánosságra hozta azt a titokban készített hangfelvételt, amelyen Trumppal arról beszélget, hogyan fizessenek Karen McDougal egykori Playboy-sztárnak, aki azt állította, korábban viszonya volt a leendő elnökkel.
Orbán, Erdogan és Netanjahu, ez volt a sorrend, majd inkább megszüntette az elnöki telefonok kivonatainak közlését a Fehér Ház.
A kormányerők által ellenőrzött dél-szíriai területen robbantotta fel magát a terrorista.
Az országban sok helyen 54 napja nem esett az eső.