Egy idősebb öltönyös férfi nevetve előveszi farzsebéből a fésűjét, megnyalja, és végigsimítja vele viszonylag dús, fényes, őszülő haját. Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmje jóvoltából világszerte több millió embernek valószínűleg ez a kép ugrik be először Paul Wolfowitzról, aki július 1-jétől minden bizonnyal a Világbank elnöke lesz. George Bush amerikai elnök ugyanis a múlt héten bejelentette, hogy a védelmiminiszter-helyettes az Egyesült Államok jelöltje a hagyományosan az USA által betöltött posztra.

© AP

A Pentagon második emberét előszeretettel emlegetik az iraki háború főideológusaként, aki azt ígérte, hogy az amerikai felszabadítókat lelkes ünneplő tömeg virágesővel fogadja majd Bagdad utcáin, és aki a kelleténél jóval kevesebb amerikai katona küldése mellett kardoskodott, hozzájárulva ezzel a gyors győzelem utáni végzetes káosz kialakulásához. Mindezek után ő volt az, aki még akkor sem ismerte el, hogy az Irak megtámadását előkészítő propagandaháború fő érvei - a tömegpusztító fegyverek léte és Szaddám Huszein rezsimjének kapcsolata az al- Káidával - hamisak voltak, amikor ezt már a CIA utólagos elemzései is igazolták, és aki egy kongresszusi meghallgatáson tavaly több százzal "alulbecsülte" az Irakban elhunyt amerikai katonák számát, amit egyébént több amerikai újság naponta publikál.

Elvszerűségét ugyanakkor kritikusai is elismerik. A matematikus végzettségű politológus - korábban külügy-, illetve védelmi minisztériumi főtisztviselő, majd az egyik legrangosabb amerikai külpolitikai kutatóközpont, a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi karának dékánja - neokonzervatív ideológusként ugyanis már a kilencvenes évek eleje óta szorgalmazta a közel-keleti diktatúrák szerinte dominószerű összedőlését eredményező iraki rezsimváltás kikényszerítését.

Miközben az őt személyesen nem ismerő politikai ellenfelei szemében Wolfowitz sokszor maga a gonosz, azok, akikkel kapcsolatba került - legalábbis a HVG információi szerint -, elismerően nyilatkoznak intellektuális képességeiről, emberi kvalitásairól. "Az iraki háború ügyében természetesen alapvetően nem értek vele egyet - mondta a HVG-nek Charles Gati politológusprofesszor, akit Wolfowitz invitált a Johns Hopkins Egyetemre -, de nagyon értelmes, kulturált, együttérző embernek tartom, és nagyon jó emberismerőnek."

Nem most kerül először közeli kapcsolatba Wolfowitz egyébként a Világbankkal - suttogják kajánul az intézmény washingtoni központjának folyosóin. A londoni The Daily Telegraph tavaly augusztusban számolt be arról, hogy az évekkel korábban elvált miniszterhelyettes barátnője, Shaha Riza a Világbank közel-keleti részlegének a nők egyenjogúságával foglalkozó szakértője. A tunéziai születésű, Szaúd-Arábiában nevelkedett, brit állampolgár Riza szellemileg is társa Wolfowitznak: társadalomkutatóként régóta nehezményezte, hogy az Egyesült Államok éppen az arab országokban nem támogatta a demokratikus kibontakozást. A tény, hogy Wolfowitz életében a legfontosabb ember egy arab asszony, cáfolni látszik ellenfelei vádját, miszerint az iraki háború főkonstruktőre egy "szűk látókörű zsidó lobbi" tagja volna - vélekedett a Telegraph.

Ez azonban aligha lesz elég ahhoz, hogy eloszlassa azokat az aggodalmakat, melyek szerint Wolfowitz új posztján is a neokonzervatív értelemben vett amerikai érdekeket képviseli majd, fontosabbnak tartva a demokrácia terjesztését, mint a szegénység felszámolását. Első nyilatkozataiban a leendő elnök mindenesetre jelezte, hogy a két dolog még segítheti is egymást, de tisztában van vele, hogy ő az utóbbira kap megbízást.

"A lelkesedés a régi Európában nem éppen elsöprő" - jegyezte meg Heidemarie Wieczorek-Zeul német fejlesztési miniszter nem sokkal azután, hogy Bush megnevezte jelöltjét. A francia külügyminiszter, Michel Barnier szerint "ez csak egy javaslat, amit az adott személy és esetleg más jelöltek kontextusában fogunk elemezni". Megfigyelők ugyanakkor úgy vélik, a kontextus inkább a nemzetközi pozíciók piacán zajló "cserekereskedelem". Franciaországnak ugyanis szüksége van az USA támogatására ahhoz, hogy jelöltjét, Pascal Lamyt megválasszák a Kereskedelmi Világszervezet élére, Németországnak pedig az áhított ENSZ Biztonsági Tanács-tagsághoz, és ezért aligha fognak vétót emelni Wolfowitz ellen. Louis Michel, az Európai Bizottság fejlesztési biztosa - korábban belga külügyminiszterként Bush egyik legerőteljesebb európai kritikusa - már udvariasan meg is hívta Brüsszelbe Wolfowitzot, hogy ott ismertesse elképzeléseit.

HVG

Nem sikerült új irányt szabnia viszont a hosszú ideje szerepzavarral küszködő intézmény számára a Bill Clinton barátjaként tíz évvel ezelőtt Világbank-elnökké választott James Wolfensohn befektetési bankárnak, hiszen a bank megszokásból hiteleinek felét Brazíliának, Indonéziának, Kínának, Mexikónak és Törökországnak nyújtja, holott ezek az országok már nélküle is könnyedén jutnak forráshoz a nemzetközi pénzpiacokon. A segélyezett sorból ugyancsak kinőtt kelet-közép-európai országok kezét se nagyon akarta elengedni a washingtoni pénzintézet, kéretlenül is tanácsokat kezdett adni nekik az EU-csatlakozás ügyében, és Budapesten például évekkel azután is fönntartotta többtucatnyi jól fizetett szakértőt foglalkoztató irodáját, hogy a magyar kormánynak már esze ágában sem volt újabb agyonadminisztrált washingtoni kölcsönöket fölvenni. Wolfensohn időnként nagyszabású megújulást hirdetett meg, de még saját munkatársai se nagyon értették, hogy vajon mit is jelent például a "stratégiai kompakt" vagy néhány évvel később az "átfogó fejlesztési keret", amelyek jegyében az elnök átszervezte a bürokráciát.

"Még ha sokan nem is fognak egyetérteni Wolfowitzcal, az biztos, hogy az általa vezetett Világbankról lehet majd tudni, merre tart, mik a céljai" - mondta a HVG-nek egy magát megnevezni természetesen nem kívánó bankalkalmazott. De hozzátette: ha netán ki is derül az új elnökjelöltről, hogy jó vezető, akkor is évekbe telik, amíg a közvéleményben, és így a bank szempontjából fontos fejlődő országok kormányaiban, a nonprofit szervezetek aktivistáiban kialakult kép megváltozik.

RÉTI PÁL / WASHINGTON