A kínaiak már a spájzban vannak

A kínai-orosz viszony a történelem során mindig is feszült volt. Igaz ez a 90-es évekkel kezdődő és máig tartó időszakra, amikor is Kína addig sosem tapasztalt gazdasági szárnyalásba kezdett, míg az orosz prosperitás csak szerényen kullog a kínai mögött. Tovább bonyolította a viszonyt, hogy az egykori orosz nagyhatalmi státus erősen megroggyant, míg a kínaiak befolyása jelentősen megnőtt - derül ki Vlagyimir Szlapentok, a Michigani Állami Egyetem kutatójának elemzéséből.

Az oroszok tehát egyfelől igyekeznek jó viszonyt ápolni az Egyesült Államokkal, másfelől pedig legfontosabb gazdasági partnerük, Kína felé számos gesztust tesznek az egyensúly fenntartása érdekében. A felmérések azonban hatalmas különbségeket mutatnak az átlag orosz és az elit gondolkodásában, ami a Kínával és az Egyesült Államokkal kapcsolatos attitűdöt illeti.

Az orosz politikai gondolkodásban a muszlim szeparatizmus és a terrorizmus miatt Amerika státusa erősen megingott az utóbbi években. Az oroszok szemében Amerika, nem pedig Kína a felelős a Szovjetunió összeomlásáért. Számos orosz nacionalista – többek közt a Zavtra című folyóirat szerkesztője, Alelszander Prohanov - úgy tekint a Kremlre és a médiában, valamint a gazdaságban tevékenykedő zsidókra, mint az amerikai érdekek kiszolgálójára. Az orosz antiszemiták és Amerika-gyűlölők szerint a Kína és Oroszország közt feszülő ellentét az Egyesült Államok és a zsidók machinációjának eredménye.

Putyin elnök Szibériában © AP

Az egyre terebélyesedő Kína-barát lobbi, Moszkvában és Kelet-Oroszországban egyaránt arról igyekszik meggyőzni a helyi elitet és lakosságot, hogy csak a Kínával ápolt jó viszony a helyes irány. További aktivitásra ösztönzik az Amerika-ellenes erőket az utóbbi időben Oroszország európai részén lezajló politikai folyamatok, amelyek nyomán Ukrajna, Grúzia és további FÁK-tagállamok kerültek az Egyesült Államok holdudvarába. Az USA ellen táplált gyűlölet azonban nem elsöprő erejű és az orosz nyilvánosságban bőséggel kapnak teret egyéb vélemények is.

Az oroszok Kínával kapcsolatos attitűdje elképesztően sokféle. Szomszédos állam lévén érdemes jó viszonyt fenntartani, különösen, hogy Kína az egyik legfontosabb gazdasági partnere a „nagy medvének”. Mindemellett Kína potenciális veszélyt jelent Oroszország távol-keleti és szibériai vidékeire, amely közismerten gyéren lakott, sőt lakossága tovább csökken. Vannak, akik éppen ezért az Oroszországba irányuló kínai migrációt egy esetleges direkt invázió előkészületeként is értelmezik. A "hatodik hadoszlop" teóriája persze szélsőséges vélemény.

A Kínával kapcsolatos vélemények szóródásának persze történeti okai vannak. A kommunisták hatalomra lépésével egy időben, 1949-ben Kína a Szovjetunió „legjobb barátjává lett örök időre”. Sztálin 1953-as halálát követően, miután Szovjetunió-szerte megindult a desztálinizáció és Hruscsov megvonta a kínaiaknak nyújtott segítséget a nukleáris fegyverek előállításához, az ázsiai barát veszélyes ellenséggé minősült át.

A két ország közti valódi összetűzések azonban csak a 60-as évek végére datálhatóak: 1969-ben az Usszuri-folyón fekvő lakatlan Damanszkij-sziget (Zhenbao) birtoklásáért robbant ki fegyveres konfliktus.

A villongások következő stációját a hetvenes években Mao Ce-tung azon kijelentése jelentette, amely szerint egy esetleges világháború fő forrása Szovjetunió, nem pedig az Egyesült Államok lesz. Az sem tetszett a szovjet vezetésnek, amikor az amerikai pinpong diplomáciát és Nixon elnök közeledését a kínaiak elfogadták. Ennél jobban csak a kínaiak 1964-es atombombához jutása keserítette el a szovjeteket. Nagy félelmet keltettek Moszkvában a kínai kulturális forradalom eszméi is, amelyet azonban csak igen óvatosan mertek kritizálni a hazai médiában.

A Szovjetunió összeomlását követően azonban az oroszok tömegeinek fejében Kína eggyé vált az olcsó ruházati és használati eszközök előállítójával. Az orosz politikai szféra pedig - fátylat borítva a múltra - Kínában a barátot és szövetségest vélte felfedezni, leginkább egy lehetséges Amerika-ellenes tömörülésben. Ezzel párhuzamosan Kína az olcsó fogyasztási cikkek importőreként, valamint az orosz olaj és különösen az orosz fegyverek felvásárlójaként exponálta magát.

A Levada-központ 2005 májusi felmérése szerint Kína előkelő helyet foglal el azon országok listáján, amelyekkel baráti viszonyt ápolnak az oroszok, de ami ennél is fontosabb, nem szerepel az ország „fő ellenségeinek” rangsorában. Egy néhány hónappal később született, a Minden Oroszok Nyilvánosságának Központja által végzett felmérés azt az eredményt hozta ki, hogy az orosz polgároknak csak 4 százaléka lát a kínaiakban ellenséget.

A Kreml 2005 augusztusában közös orosz-kínai hadgyakorlatot tartott, amellyel párhuzamosan egyre nagyobb nyilvánosságot kapott egy esetleges Egyesült Államok ellen formálódó szövetség. A fentieken túl India és további ázsiai államok részvételével létrehozandó csoportosulást az orosz közvélemény 51 százaléka támogatja, és csak 17 százaléka ellenzi. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a fenti felmérésben egy eseteges NATO-val közös hadgyakorlatra vonatkozó kérdést is feltettek, s itt is 38 százalékos támogatottság jött ki 20 százalék ellenzése mellett.

Egy másik felmérés szerint a népesség 66 százalék nem szeretné, hogy kínai cégek és magánszemélyek Kelet-Oroszországban és Szibériában pénzt fektessenek be, míg 71 százalék a kínaiak növekvő számától tart.

A politikai és gazdasági elit, újságírók és egyéb értelmiségiek világosabban látják a külpolitikai problémák mögötti érdekeket és sokkal jobban megosztottak, különösen a kínai társadalmi és szociális modell megítélésének kérdésében.

A Kremlben és körülötte dolgozó politikusok, bürokraták és tisztviselők fenntartás nélkül ösztönzik Putyin elnököt és környezetét a kínai kapcsolatok ápolására és szorosabbá fűzésére.

Az Amerika-ellenességéről közismert orosz külügyminiszter, Jevgenyij Primakov gyakran példálózik Kína gazdasági sikereivel, miközben elfelejt említést tenni az egyre inkább tátongó gazdasági szakadékról országa és a déli szomszéd közt. Hasonlóan pozitív hangot üt meg nyilatkozataiban Jakob Berger, az Orosz Tudományos Akadémia Távol-Keleti Intézetének vezetője: „Nincs alapja a Kínával való rivalizálásnak, egyszerűen meg kell értenünk szomszédunk stratégiai törekvéseit, félelmeit, és el kell fogadnunk vitathatatlan státuszát.”

Hasonlóan vélekedik O. Rahmanyin sinológus, volt nagykövet, aki szerint „a Nyugat-párti vezetés felnagyítja a Kínai Népi Köztársaság által hordozott politikai, katonai és demográfiai veszélyt, mellyel egy esetleges keleti szövetség létrejöttének szeretnének gátat vetni. Ennek érdekében eltúlozzák a kínaiak bevándorlásának problémáját, az eladott fegyverek jelentősségét és azzal hitegetnek, hogy Kína szocializmust exportál Oroszországba.”

Hu Csin-tao kínai pártfőtitkár © AP

A szövetségi státus elfogadása ellenére sem leplezik félelmüket az orosz szerzők szomszédjukat illetően, amely bármely pillanatban „megvillanthatja karmait”. Még a Sanghaj-csoport (Kína, India, Oroszország és hét másik ázsiai ország) feltétlen hívei is tartanak az orosz-kínai viszony jövőbeni alakulásától. A moszkvai Ekho rádió 2005 szeptemberében lezajlott vitájában Konsztantyin Koszacsev, az állami Duma külügyi bizottságának feje bár támogatásáról biztosította a szövetséget, utalt félelmeire is: „gyorsan fejlődő ország, amely erőforrásai előteremtéséhez nem fél a megfelelő eszközök használatától, különösen ami az olajat és az acélt illeti”. Az adásban nyilatkozó szakértő, Alekszander Konovalov arra figyelmeztetett, hogy: „a kínai hadseregnek értékesített fegyvereket bármikor Oroszország ellen fordíthatják, esetleg saját gyártásban sokszorosítják”.

Általános vélekedés, hogy az Oroszország ázsiai területei mindinkább eltávolodnak az anyaországtól, és fokozatosan elveszítik a kapcsolatot Moszvával. A moszkvai újságok ára a helyi lakosság nagy részének megfizethetetlen, ráadásul a telefontarifák is egyre magasabbra szöknek. A személyes találkozásra pedig még kevesebb az esély, miután egy repülőjegy Vlagyivosztokból Moszkvába és vissza megközelíti az ezer dollárt, ami egy helyi lakos félévi fizetése. Moszkva helyett a Kínával, Japánnal és Dél-Koreával ápolt kapcsolatok intenzitása növekszik.

Szibéria vezető közgazdásza, Vlagyimir Klisztorin szerint „Orosz Ázsia nem a növekvő kínai befolyástól szenved, sokkal inkább Oroszország degradálódásától. Putyin és kormánya, szinte kizárólag az ország nyugati, európai részén fejleszt infrastruktúrát, amelynek eredményeképpen a keleten élő, képzett fiatalok nagy tömege költözik nyugatra.”

Szakértők szerint a lakosság nyugatra áramlása és elöregedése nyomán a legkisebb katonai akció ellen sem lesz képes fellépni az orosz állam, amennyiben Kína szemet vet a bőséges orosz természeti kincsekre. Még Koszacsev, aki igyekezett enyhíteni a távol-keleti helyzet megítélését, is beismerte: „önerőből képtelenek vagyunk országunk keleti felének fejlesztését véghezvinni”. Alekszej Jablokov, a Zöld Párt vezetője szerint országa igen keveset tehet Kínával szemben a következő tíz évben, ha az a hátországában területszerzésbe kezd. Még a jelenleg Kelet-Szibériában raboskodó Mihail Hodorkovszkij is a kínaiak térnyeréséről tervezi disszertációját megírni.

© HVG

Sajátos módon épp az orosz demográfusok és társadalomtudósok vélik úgy, hogy a kínaiak beáramlása az orosz gazdaság számára vitalitást hozhat. Ez ellen a lakosság mégis tiltakozik. Egy tavaly májusi felmérés szerint az országot fenyegető 20 legnagyobb veszély közül a külföldiek beáramlása a hatodik helyen végzett. Az oroszok mindössze hat százaléka támogatná, hogy a kínai letelepülők állampolgárságot kapjanak.

A legtöbb orosz biztos abban, hogy nem kevesebb, mint egymillió illegális kínai bevándorló él szerte az országban, miközben a hivatalos statisztikák szerint a számuk nem több mint 300 ezer, beleértve a Moszkvában élő 50 ezres diaszpórát is. Az elutasítás fő oka, hogy a lakosság úgy véli, a bevándorlók nem hajlandók átvenni a helyi kulturális szokásokat és konzerválják hagyományaikat új hazájukban is.

Tovább bonyolítja a beáramló kínaiak helyzetét, hogy az oroszok vonakodnak elismerni, a letelepülők igenis jó munkaerők. Az ismert újságírónő, Elvira Gorjugina például beszámol egy faluról az altaji régióban, ahol egy kínai üzletember ténykedése akadályozta meg a helyi gazdaságot a teljes összeomlástól, amelyet a munkások közt általános alkoholizmus teljesen tönkretett. Az üzletember nyilatkozata szerint „a kínaiak húsz éven belül átveszik a területet, amelyen a helyiek képtelenek gazdálkodni”.

Eközben a távol-keleti régióban élő oroszok hozzáállása a betelepülőkkel kapcsolatosan rendkívül megosztott. A helyi dolgozók munkamorálja minden elképzelhető szintet alulmúl, az alkoholizmus ezeken a területeken az országos átlag kétszeresét is eléri – avat be a részletekbe Shkurin Birodizhani kutató. Emiatt a helyi munkaadók előszeretettel alkalmazzák a szaktudást igénylő és nehéz munkák elvégzésére a kínaiakat, szemben az alulképzett helyiekkel. A kutató meggyőződése szerint ez a helyzet a bevándorlás intenzitásának további növekedéséhez vezet.

Azzal együtt tehát, hogy az oroszok tisztában vannak a kínai gazdaság utóbbi másfél évtizedben lezajlott elképesztő fejlődésével, s még azt is elismerik, hogy a kínaiak néhol jót is tesznek Kelet-Oroszország gazdaságának, általánosságban mégis úgy látják, a szomszédok el akarják venni a nyersanyagjaikat, és olcsó termékeikkel árasztják el a piacaikat.