szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jáva szigetén a több mint fél napon át folyamatosan zuhogó eső több körzetben is földcsuszamlásokat idézett elő. A halálos áldozatok mellett több személynek nyoma veszett.

Legkevesebb hetvenhét ember vesztette életét a napokon át tartó heves esőzések okozta földcsuszamlások következtében a nyugat-indonéziai Közép-Jáva tartomány két körzetében, ahol több millió ember lakik hegyvidéki területen, illetve a folyók melletti termékeny árterületeken.

Miközben zajlanak a mentési munkák, indonéziai gyári munkások és falusiak ezrei „menekültek” Jáva magaslataira szerdán, amikor a katasztrófavédelmi gyakorlaton megszólaltak a szirénák. A Ciwandanban tartott gyakorlaton, amelyet Susilo Bambang Yuhdhoyono elnök is megtekintett, a hatóságok azt is felmérték, milyen gyorsan reagálnak a mentőcsapatok egy vegyi gyárban történt szimulált balesetre 8,5-es erősségű földrengés esetén.

Az indonéziai Aceh tartományban pedig túlélők százai imádkoztak az áldozatok tömegsírjainál. A 2004. december 26-i nagy erejű földrengést követő cunaminak mintegy 230 ezer áldozata volt 12 indiai-óceániai országban, a legtöbben a Szumátra sziget legnyugatibb csücskén fekvő Aceh tartományban haltak meg. A három évvel korábbi cunami óta az indiai-óceáni országok költséges riasztórendszert építettek ki, s rendszeresen tartanak katasztrófavédelmi gyakorlatokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Tananyag lesz a Katrina és a cunami

Az ázsiai cunami és a Katrina hurrikán tananyag lesz az angol iskolákban. A brit oktatási minisztérium ugyanis elhatározta, hogy megreformálja a földrajz-oktatási programokat: a jövőben a klímaváltozás is téma lesz. Al Gore volt amerikai alelnök környezetvédelemmel foglalkozó filmjét, A kényelmetlen valóságot is megkapja minden szigetországi közép- és felsőfokú iskola.

MTI Világ

Újabb földrengés és cunamiriadó Indonéziában

Cunamiriadót rendelt el az indonéz meteorológiai intézet pénteken, azt követően, hogy újabb nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés történt Szumátra sziget délnyugati partja közelében.