A "nagy generáció" éve

A lázadás kultúrtörténetének krónikája, amely a legendás dátum legfontosabb eseményeit mutatja be: újbalos mozgalmak, prágai tavasz, olimpia, Vietnám... A sokak számára nosztalgiát ébresztő képanyag ellenére a könyv nem a retródivatot lovagolja meg, hanem ismertet és elemez - regényszerűen és fordulatosan. Nemcsak Nyugat-Európát és Amerikát dolgozza fel, hanem a hozzánk közel álló kelet-európai vonatkozásokat is. Megrendelem a könyvet kedvezménnyel és ingyenes házhozszállítással.

Számtalan médiumban és fórumon emlékeznek meg idén a misztikus 1968-as év negyvenedik évfordulójáról egész Európában, így Ausztriában is. Igaz, az osztrák események kevésbé voltak drasztikusak, mégis sok minden fontos történt ebben az évben. Ausztriában is, mint máshol a nyugati világban, az „emberjogi évben” kezdték meg a humanista-, feminista- és zöldmozgalmak a sikeres menetelésüket.

„Az egyetemeken sikerült először megtörni a provinciális és betokosodott struktúrákat” - fogalmazott Eva Kreisky, a bécsi egyetem politológia professzora, a 1968-as generáció bécsi tagja egy minap megrendezett vitakör keretében. Mint a legtöbb résztvevő, ő is úgy látja, hogy inkább a később kialakuló civil társadalom előkészítésében, az autoritás megkérdőjelezésében, az egyetemi rendszer reformálásában, a társadalomtudományok egyetemi tantárgy státuszba emelésében jeleskedtek a diákmozgalmak. Ezek fő céljai a náci múltról való hallgatás megtörése, a nemzeti szocializmus egyetemeken is jelen lévő maradékainak eltakarítása, a fiatalokat és nőket elnyomó régi rendszer megreformálása voltak. Nemet mondani egy országban, ahol ez eddig nem volt természetes, lázadni és sokkolni, megismerni és megtapasztalni a „mást” és az „újat” – ez volt az ellenállhatatlan csábítás. „Több fényt! Több levegőt!” – fogalmazta meg a mozgalmak legfőbb hajtóerejét Manfred Welan, a fenntartható gazdasági kutatóintézet munkatársa a vitakörön – ezt próbálta elérni a kitörni vágyó generáció a régi rend feltörésével.

Történt mindez többek közt a köztudatban „Uni-ferkelei”(egyetemi malackodás) néven elterjedt, valójában „Kunst und Revolution” (művészet és revolúció) elnevezésű akcionista performansz által, a bécsi egyetem egyes számú előadó termében. Itt egyszerre több tabut is megtörtek a fiatalok, amikor a nemzeti himnusz hangjaira egy meztelenségre és saját széklettel való „játék”-ra építő előadásban, a nemzeti zászlót szőnyegként használva sokkolták a közvéleményt.

Ezek az akciók, valamint a későbbi radikalizálódás és erőszakosság, illetve ennek a tagadása, és a kritika következetes elutasítása miatt sok ellenzőt is szerzett a folytonosan nosztalgiázó 1968-as generáció. A RAF terrorista Ulrike Meinhof lánya, Bettina Röhl például sokak szerint saját családi tragédiáját is feldolgozva, az egész 68-as generációnak és az örökségének egyik leghangosabb kritikusa lett. Röhl a svájci történész Daniel Reglivel egyetemben nemrég az osztrák állami televízió egyik vitaműsorában vehemensen támadta a 68-asokat, hazugnak és egoistának titulálva a 40 évvel ezelőtti kultúrforradalmat és résztvevőit. Regli ennél egy lépéssel tovább ment, és három éve publikált könyvében, a „Die 68-er Falle”-ben (A 68-as csapda) nemcsak a széteső családokat és az elmagányosodott gyerekeket, de a növekvő munkanélküliséget és a megnövekedett szociális kiadásokat is egyenesen a 68-asok számlájára írta.

A lázadók egy része is a szép emlékek ellen fordult utólag. Gőtz Aly német politológus idén megjelent könyvével, az Unser Kampf 1968 - Ein irritirter Rückblick-kel (A mi harcunk 1968 - egy irritált visszapillantás) a teljes német nyelvterületen heves diskurzusokat váltott ki azáltal, hogy saját generációját saját szüleikhez viszonyítva meglehetősen sok hasonlóságot vélt felfedezni.

Az ilyen támadásokat legjobb tudásuk szerint hárítják és cáfolják az időközben megőszült 1968-as generáció tagjai. Többen ma magas beosztásban dolgoznak, lázadásukat részben összeegyeztették az osztrák és a globális rendszer struktúráival, és a felsőbb szociális réteg tagjaivá váltak. Sokan a politikában, az oktatásban vagy a médiában tevékenykednek, ahol saját elmondásuk szerint feladatuknak és kötelességüknek tekintik továbbadni a mai fiataloknak a kritikus látásmódot és a fennálló struktúrák megkérdőjelezésére való hajlamot - fogalmazott Stefan Schulmeister, a bécsi diákmozgalom egyik volt vezetője, aki jelenleg gazdaságkutatóként dolgozik.

Ezeknek az erényeknek, valamint a társadalmi és politikai kérdések iránt érdeklődés és szenzibilitás hiányát kritizálják a volt 68-asok a leginkább a mai fiatalokból, de nem őket, hanem az előállt társadalmi helyzetet hibáztatják emiatt. Túl nagy a nyomás a fiatalokon, túl gyorsan kell megszerezniük és megőrizniük az értéküket a munkaerőpiacon, nincs idő a történések megkérdőjelezésére.

Edőcs Kristóf / Bécs