szerző:
hvg.hu

Az emberiség történetében számos olyan esemény történt, amely alapjaiban rázta meg addigi társadalmi berendezkedésünket. Negyven évvel ezelőtt sem volt ez másképp, amikor a százakat és ezreket megmozgató tüntetések és forradalmak hátterében felsejlettek a globális tömegmédia körvonalai.

Eddie Adams Pulitzer-díjas képe, egy őrült évből
© AP
Négy évtizede a világ valósággal megőrült. Mi okozhatta ezt a drámai változást? A szexuális forradalom, a vietnami háború, a párizsi diákfelkelések és az amerikai polgárjogi mozgalmak hatásaként a társadalmakban olyan energiák szabadultak fel, amelyek szembementek a hatalommal és az addig megszokott normákkal. Mi tette mindezt lehetővé?

Michael Kurlansky, a HVG Könyvek gondozásában megjelent 1968 – Az év amely felrázta a világot című könyvében úgy fogalmaz: „nagy véleménykülönbségek voltak a különféle taktikákat illetően az emberjogi mozgalmakon belül; abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy az eseménynek magára kell vonnia a média figyelmét. Mind az erőszak, mind az erőszakmentesség hívei számára nyilvánvalóvá vált, hogy mégis csak az erőszak és az erőszak szónoki megjelenítése a leghatékonyabb módszer a sajtó figyelmének felkeltésére, a sajtónyilvánosság megszerzésére.” 

Noha ezzel már Gandhi is tisztában volt, az amerikai polgárjogi harcosokat segítette az egyre szélesebb körben elterjedő tévéhasználat, illetve az a fajta médiatudatosság, amely manapság már minden kampánystratéga egyik első számú fegyvere. King például már egy 1965-ös tüntetés során figyelmeztette a Life magazin fotósát, Flip Schulkét, hogy a dolgát végezze, vagyis tudósítson a zavargásokról, ahelyett, hogy a rendőrök elől menekülő tüntetőknek segítene.

Kinget sokan vádolták azzal, hogy „magára irányítja az egész reflektorfényt és minden elismerést a sajátjának könyvel el” – írja Kurlansky. Azonban tény, hogy a lelkész „volt az első médiacsillaggá növő emberjogi vezető, aki így sokkal híresebb lett, és sokkal közvetlenebb hatást tudott gyakorolni a tömegekre, mint elődei és kortársai” […] mivel King „…ékesszóló, karizmatikus személyiség volt, ez tette mozgalmassá a televízióban bemutatott eseményeket.”

Eddigre azonban nem csak az emberjogi harcosok, de a háborúellenes tüntetők és a politikusok is kezdték felismerni a média hatalmát és mélyen belemerültek a média meghódításának feladatába. Kurlansky Daniel Schorrt, a CBS akkori tudósítóját idézve úgy fogalmaz: „a mozgalmak csak azzal törődtek, hogyan vehetik rá az operatőröket, hogy „lenyomják a gombot”.

Az igazi áttörés (Oldaltörés)
Don Hewitt Koreából tudósított
© AP
Az igazán jelentős áttörést azonban a videoszalag és a műholdas adás megjelenése hozta. Mindkét technológiai újítást a hatvanas években fejlesztették ki, s bár igazán csak a következő évtizedben terjedtek el széles körben, 1968-ban már erősen hatottak a műsorkészítők, szerkesztők hozzáállására.

„Az egész világ figyel” – ez a mottó számos negyven évvel ezelőtti tüntetés szállóigéje volt, s visszatekintve nem tűnik idealista túlzásnak. A műholdas (akár élő) adás lehetősége ugyanis lehetővé tette, hogy a világ bármely pontján történő eseményeket amerikaiak millióinak a nappalijába sugározzák.

Ez tovább formálta az akkor felnövekvőben lévő generáció gondolkodását, akik az első olyan nemzedék voltak, akik már természetesnek vették az otthonaikban működő tévékészülékeket. Akkortájt kezdtek felnőtté válni, amikor a televízió révén elkezdett kialakulni a Marshall McLuhan médiakutató által előszeretettel emlegetett globális falu.

„Amikor a koreai háborúról tudósítottam, 5-7 napot kellett várni, hogy a felvételek visszaérkezzenek a harctérről” – emlékezett vissza a Variety-nek adott interjújában Don Hewitt a CBS 60 Minutes című műsorának alapítója. „Ma már akár az ütközet közben is nézhetjük a háborúkat.”

Ahogy a felvételek hozzáférési ideje a műholdaknak köszönhetően drámaian lecsökkent, elkezdett megmutatkozni a társadalmi hatás is. A vietnami háború – különösen az 1968-as Tet-offenzíva, melynek során a vietkong gerilla taktikája felülmúlta az amerikai hadigépezet erejét – drámai hatással volt az amerikai társadalomra. A harctérről tudósító újságírók riportjai sokszor keverték ellentmondásba a Pentagon hivatalos állásfoglalásait, s ennek társadalmi következményeként jelentősen megerősödött a háborúellenes mentalitás és a tüntetések megsokasodtak.

Jelentős hatást gyakorolt az amerikai pszichére, s ezen keresztül az amerikai politikára a CBS legendás bemondója, Walter Cronkite, aki vietnámi látogatása után, műsora zárómondatában úgy fogalmazott: „egyre világosabb számomra, hogy az egyetlen racionális kiút ebből a háborúból az lesz, ha a felek tárgyalóasztalhoz ülnek, s ekkor mi nem győztesekként fogunk feltűnni, hanem tiszteletreméltó emberekként, akik állták a demokrácia védelmében adott szavukat, amennyire csak tőlük tellett”. Számos médiakutató úgy tartja, hogy Cronkite ezen megnyilvánulása a tévénézők millió előtt hozzájárult, hogy Lyndon B. Johnson visszalépjen az elnökjelöltségtől.

Kurlansky emellett megfigyelte, hogy a kamerák jelenléte legalább annyira képes volt befolyásolni a lencsék előtt folyó eseményeket, mint a társadalmi hatást, amelyet a felvételek lejátszása keltett. Ha ugyanis jelen volt egy operatőr, vagy egy teljes tévéstáb, a  viták hangnemében észrevehetően csökkenni kezdett az udvariasság. Daniel Schorr szerint ebben az időben minden „a decibeleken múlott”. A videoszalag megjelenése előtt ugyanis a hírek anyagát a hagyományos 16 milliméteres fekete-fehér filmre forgatták, fotóállványokon beállított kamerákkal. Az operatőrök rend szerint a riporterektől kapták a jelet a felvétel megkezdésére. Ez pedig jellemzően akkor következett be, amikor az első hangosabb szóváltás megtörtént. Ami egy konfliktusnak csak a szikráját is mutatta, rögtön esélyes volt, hogy adásba kerüljön.

Sokkolt nézők, növekvő profitok (Oldaltörés)
A chicagói rendőrök képei sokkolták a nézőket
© AP
A médiafogyasztók igényeire érzékeny közszereplők könnyedén maximalizálhatták a nézettségüket. Jó példa erre a chicagói demokrata nagygyűlésen kitört zavargás, amelyet a rendőrség végül levert. A Students for a Democratic Society aktivistái Abbie Hoffman és Jerry Rubin már hónapok óta azon dolgoztak, hogy több tízezer tüntetőt vonultassanak fel a gyűlés helyszíne előtt. Végül ebből csak pár ezer lett, de ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy hetekre ellássák a tévécsatornákat közönségsokkoló képanyaggal. Azok a felvételek, amelyeken a chicagói rendőrök gumibotokkal verik a tüntetőket, tovább borzolták a társadalom amúgy sem túlságosan nyugodt kedélyeit.

Kurlansky szerint ez „azoknak varázslatos televíziós pillanatoknak az egyike volt, amelyek manapság már teljesen megszokott dolgokat ábrázolnak, azonban akkor ez annyira új és megdöbbentő volt, hogy akinek már volt tévékészüléke, és láthatta ezeket a képkockákat, sohasem felejtette el. Ahelyett, hogy időt fordítottak volna a felvételek vágására, feldolgozására és elemzésére, majd csomagként kínálták volna a holnapi nézőknek – ahogyan ezt a tévézők megszokhatták – a csatornák egyszerűen csak lejátszották.

Azonban nem csak az élő felvételek megjelenése hozott változást a televíziós médiafogyasztási szokások terén. A „68-as generáció” megjelenésével a tévétársaságok elkezdték átgondolni műsoraik szerkezetét és struktúráját, hogy valamilyen formában megragadhassák a lázadó, és az ellenkultúrát támogató fiatalok figyelmét. Ekkor jelentek meg  olyan másorok, mint például az ABC csatorna The Mod Squad című sorozata, amelyben három fiatal – egy fekete, egy fehér és egy szőke nő – játszotta a főszerepet, mint különböző helyekre beépülő, álruhás nyomozók.

„Rengeteget beszéltek akkortájt a generációs szakadékról, nem beszélve a feketék és fehérek közti feszültségekről” – emlékezett vissza a Variety-nek adott interjújában Leonard Goldberg, az ABC egykori producere. „Ebben az időben divat volt a rendőröket úgy emlegetni, mint „a disznók”. Azt gondoltuk, ezzel a sorozattal tehetünk egy kis lépést a fiatalok felé és megmutathatjuk nekik, hogy nem minden rendőr erőszakos és félelmetes.”

„1968 komoly változásokat hozott” – magyarázta Martin Kaplan, a Dél-Kaliforniai Egyetem médiaszociológus kutatója a Variety-nek. „Olyan jellegű változásokat, mint amilyenek napjainkban is zajlanak. A mai hálózatoknak már nincs meg az a fajta nézettsége, mint negyven évvel ezelőtt. Akkor az emberek megnéztek három tudósítást a híradókban és olyan jellegű kommuniális élményben volt részük, amelyet ma már ritkán látni.”

A szakember szerint napjainkban már az átütő erejű televíziós tudósítások készítésekor a várható nézettség és ezen túlmutatóan a profit maximalizálása a cél, ezért napjaink tévécsatornái már köszönőviszonyban nincsenek azokkal a közszolgálati adókkal, amelyek négy évtizede még a publikum informálását tartották a legfontosabbnak.

„Ma, amikor az olimpiával kapcsolatos tüntetések, Dárfúr vagy Irak bekerül a hírekbe, csupán egy-egy villanásnyi időre tudnak megjelenni a képernyőn az olyan médiajelenségek mellett, mint Paris Hilton vagy Britney Spears, vagy az olyan bűnesetek, amelyekről az utolsó bőrt is lehúzzák a szerkesztők” – tette hozzá Kaplan. „A televíziós híradás tudatosan dobta el magától a felelősséget, hogy különbséget tegyen a fontos és a lényegtelen dolgok között, amikor a profitszerzést helyezte az előtérbe. 1968-ban még azt tartották fontosnak, hogy az emberekhez eljussanak a valóban releváns események, míg ma már csupán az számít, hogy milyen hosszú ideig képes a média uralni a fogyasztók figyelmét.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Csehország kárpótolja az 1968-as megszállás áldozatait

A képviselőház keddi döntése alapján egyszeri pénzügyi kárpótlást kapnak mindazok, akik 1968. augusztus 20. és 1991. június 27. között a megszállók tevékenységének következtében életüket veszítették vagy megsérültek.

Vélemény

Kína, 1968: megették a nép ellenségeit

A modern Kína tényleges megszervezője Mao Ce-tung volt, akinek hatalmas képe ma is a pekingi Tienanmen téren, a „Mennyei Béke Kapuja” fölött látható. A „nagy kormányos” bűneit már hivatalos kínai publikációk is többé-kevésbé elismerik, megítélésében azonban a pozitív elemek túlsúlyban vannak. Hogyan tisztelheti egy nép azt az embert, aki kétségtelenül felelős több mint hetven millió ember meggyilkolásáért? Jung Chang és John Haliday monumentális könyve, melyet Mao – Az ismeretlen történet címmel adott ki az Európa könyvkiadó, megpróbál választ adni erre a kérdésre, egyszersmind felveti a huszadik századi kínai történelem alapkérdéseit.

HVG-könyvek

HVG KÖNYVKLUB - 1968

A '68-as eszmékről HELLER ÁGNESsel Előadás, zene és filmvetítés a Nyitott Műhelyben április 30-án 19 órától. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

„Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé” – új klippel jelentkezett Bródy János

„Most az a szokás, hogy hamisítják a múltat mindenfelé” – új klippel jelentkezett Bródy János

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Sokmilliárdos kérdés: Mikor lesz igazi e-jegy a RIGO-ból, az FVR-ből és a NEJP-ből?

Nagy Gábor: Miénk ez a cirkusz

Nagy Gábor: Miénk ez a cirkusz

Hétfő hajnalig nem tud majd autózni a Belváros egy részén

Hétfő hajnalig nem tud majd autózni a Belváros egy részén

Megszólalt Amerika: valódiak a furcsa repülő tárgyról készült videók

Megszólalt Amerika: valódiak a furcsa repülő tárgyról készült videók