Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Többek között a Jobbik pénzügyi hátteréről érdeklődött a Népszabadság értesülése szerint az amerikai külügyminisztérium és a CIA mintegy negyven megjelent munkatársa egy olyan szimpóziumon, amelyre a nyilvánosság kizárása mellett került sor egy Washington melletti előváros jellegtelen irodaházában, közel a Központi Hírszerző Ügynökség székhelyéhez.
Magyarországról a két fő felszólaló Bozóki András, a budapesti Közép-európai Egyetem professzora és a New York-i Columbia Egyetem vendégtanára, illetve Balogh Éva történész, a Yale Egyetemhez tartozó Morse College korábbi dékánja volt.
A lap úgy tudja: Bozóki egy inkább optimista, Balogh pedig pesszimista forgatókönyvet vázolt a Fidesz és a Jobbik a választások utáni viszonyára vonatkozóan. Balogh a washingtoni külügy és a CIA munkatársai által feltett kérdésre állítólag azt válaszolta, joggal vethető fel a kérdés, hogy a Jobbik pénzt kap-e Irántól. „Nehéz hinni az állításuknak, miszerint kiadásaikat teljesen fedezik a tagdíjak és a helyi szimpatizánsok adományai” - mondta Balogh.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.