Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Megtalálták a szerdán elrabolt, egy hajó legénységéhez tartozó három franciát és egy másik túszt - jelentették be a nigériai lázadók, akik saját elmondásuk szerint már tárgyaltak is az emberrablókkal a foglyok elengedéséről.
A három francia állampolgárt, akik egy olajkitermeléshez szükséges eszközöket szállító hajón dolgoztak, egy svájci olajcég tengeri kitermelőhelyénél rabolták el. Hervé Morin francia védelmi miniszter szerint az emberrablást kalózok követték el. A negyedik megtalált túszt szintén szerdán ejtették foglyul, egy másik támadás során.
A legjelentősebb nigériai felkelő csoport, a Mozgalom a Niger-delta Egyenjogúságáért (MEND) szóvivője egy közleményben azt írta, a lázadók megtalálták az elrabolt embereket, és arról tárgyaltak a fogva tartóikkal, hogy adják át őket a MEND-nek. Az emberrablók kilétéről és a túszok egészségi állapotáról nem nyilatkoztak. "Miután majd átadják őket nekünk, többet fogunk tudni mondani az egészségi állapotukról és arról, hogy meddig maradnak velünk" - olvasható a közleményben. A MEND maga is sokszor támadott meg olajipari létesítményeket, mielőtt 2002-ben a lázadók nagy része amnesztiáért cserébe letette a fegyvert.
Az emberrablásért egyelőre egyetlen csoport sem vállalt felelősséget. A francia védelmi miniszter egy televíziós interjúban azt feltételezte, hogy az elkövetők kalózok lehettek. "A Guineai-öbölben gyakoriak a kalóztámadások. Ebben az esetben minden arra utal, hogy ezt is kalózok követték el"-mondta. Eközben egy másik emberrablást, amelyben szintén franciákat is foglyul ejtettek, az al-Kaida észak-afrikai szervezete vállalt magára. Az elrabolt öt francia és két további külföldi egy atomenergiával foglalkozó francia cég Nigeri vállalatánál dolgozott. A Niger-delta környéke gyakori célpontja a bűnbandák és felkelőcsoportok támadásainak, mivel itt található Afrika legnagyobb gáz-és olajipari központja.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.