szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.

Most érkezett

Kreml: Kadhafi "politikai hulla"

A Kreml egy magát megnevezni nem akaró forrása kedden "élő politikai hullának" nevezte Moammer Kadhafit, akinek nincs helye a modern civilizált világban, és sürgette a líbiai vezető lemondását.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7
38

Szaif al-Iszlam Kadhafi: az ország 80 százaléka teljesen rendben van

Szaif al-Iszlam Kadhafi, a líbiai vezető egyik fia a brit Sky News televízióban kedden sugárzott interjúban tagadta, hogy a Moammer Kadhafi vezette rezsim civilek ellen követne el támadásokat.

Főpilóta a magyar mentőakcióról

Fehárváry Géza, aki a Malév vezérigazgató-helyettese, egyben főpilótája, azt mondta: "Szokatlan helyzet volt, minden eshetőségre fel kellett készülnünk, hiszen nem tudtuk, hogy pontosan mi vár ránk, és azt sem, hogy az utasok milyen állapotban lesznek". Azt is elmesélte az atv.hu-nak, hogy munkatársaival szombat éjjel szerezte be a szükséges iratokat, illetve tárgyaltak a biztosítóval, valamit a gép amerikai tulajdonosával.

Káosz és menekültáradat a líbiai-tunéziai határon

Kaotikus helyzet alakult ki keddre a tunéziai-líbiai határon, ahol a tunéziai határőrök csak a levegőbe lőve tudták megfékezni a Líbiából menekülőket.
 
A határőrök igyekeztek először a harmadik országbelieket átengedni a határon, de a beléptetés nem tudott lépést tartani a határátlépésre várakozók rohamos gyarapodásával. A tunéziai katonák a senki földjét kettévágó betonfalhoz szorították a tömeget, s időnként kisebb csoportokat engedtek át a tunéziai oldalra. Miután többen átdobálták csomagjaikat a falon, s megpróbáltak átmászni rajta, a határőrök előbb bottal ütötték őket, majd a levegőbe lőttek.

Legális lett egy elnyomott iszlamista mozgalom Tunéziában

Harminc évvel megalapítása után ismét törvényesen működhet a Zin el-Abidin ben Ali volt tunéziai elnök országlása idején elnyomott Ennahda (Újjászületés) nevű iszlamista mozgalom - közölte kedden az AFP francia hírügynökséggel Ali el-Arjad, a szervezet hivatalos szóvivője.

Kadhafi emberei "takarítanak" maguk után

Tripoli nagyon csendes volt az elmúlt 3 napban - mondta a hvg.hu-nak egy helyszínen tartózkodó forrása. Ugyan még mindig hallani lövöldözéseket, de semmi szemmel láthato nincs. Többen úgy gondoljak, hogy a kormany emberei "takaritanak" maguk után. Nem minden holt testet tudnak tisztességesen eltemetni a hozzátartozók.

Nincs rendőrség, sem kapitányok, sem tisztek, így az, hogy hova viszik az utcáról elhurcolt embereket és mit tesznek velük, továbbra is kérdéses. Forrásunk azt is elmondta, hogy az internetet nagyon óvatosan használják a líbiaiak, mert most már otthonról is visznek el embereket, nem csak az utcáról. A kormány eközben azt a látszatot akarja kelteni, hogy nincs semmi rendkívüli az országban: a nemzeti televízióban táncos-énekes műsorok mennek. A legtöbb ember még mindig nem mer kimenni az utcákra - mesélte a hvg.hu forrása. Hozzátette: a helyiek inkabb Khadafi külföldi zsoldosaitól, mint a líbiaiaktol tartanak.

Kígyózó sorok a bankok előtt

Kígyózó sorok állnak a líbiai fővárosban a bankok előtt, miután Moammer Kadhafi líbiai vezető "hangulatjavító intézkedésként" bejelentette, hogy alanyi jogon mindenki 500 dinárt vehet föl a pénzintézetekből - jelentette kedden az MTI Hírcentrumának stábja a kelet-líbiai Bengáziból. Hírek szerint Tripoliban sorban állás van a kenyérboltok előtt is. Bár a készletek fogyóban vannak, egyelőre nincs akut élelmiszerhiány. 

Kimerülőben vannak viszont a gázpalack-készletek, a napokban szinte már lehetetlen volt ezeket beszerezni. Valószínűleg a lakosok azért vásárolták föl a készleteket, mert az összecsapások miatt attól tartanak, hogy gázhiány lesz az országban, és akadozhat az áramellátás is. 

Fővárosi lakosok elmondták, Tripoliban viszonylag nyugalomban telnek a nappalok. Az utcák jórészt kihaltak, de egyre több csomópontban, kereszteződésben jelennek meg fegyveres civilek - kormánypárti fiatalok -, akik leállítanak minden arra járó autót, ellenőrzik az okmányokat, és átkutatják a kocsit fegyvereket keresve. A helyiek ebből arra következtetnek, igaz lehet az a hír, miszerint Kadhafi emberei megnyitották a fegyverraktárakat az őket támogató civilek előtt - jelentette Líbiából Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrumának tudósítója.

Kadhafiék egymilliárd eurót bújtatnak osztrák bankokban

Ausztriában zárolták Kadhafi, öt családtagja és mintegy húsz vezető líbiai politikus vagyonát. Ugyanezt már megtette az Egyesült Államok, Svájc és Nagy-Britannia kormánya is. 

Hajdu: egy magyart kint hagytak Líbiában

A Terrorelhárítási Központ vezetője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta: mindenkit kihoztak Líbiából, aki jelentkezett. Hajdu János szerint készek voltak arra is, hogy álljanak a gépen, de erre végül nem volt szükség

Kadhafi menesztette kémfőnökét, Chávez közvetítene

Kadhafi menesztette Abdullah al-Szanuszit, és egyik testőrét, Manszúr al-Kahsit jelölte a kémszervezet élére. Hivatalos forrásból nem erősítették meg ezt a hírt. Szanuszi a líbiai vezető féltestvére.

 

1 2 3 4 5 6 7
38
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!