szerző:
MTI

Nem csitulnak a fegyverek Szíriában azután sem, hogy megérkeztek az országba vasárnap az ENSZ-megfigyelők. Hétfőn is összecsapott a szíriai hadsereg a katonaszökevényekkel az északnyugati Idlibben, és a tüzérség tovább lőtte Homsz városát. Egy jogvédő szervezet szerint két civil halt meg a szintén középső Hamában.

"Két civil meghalt, miután kormánykatonák rálőttek autójukra Hamában" - adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja. Homszban "a kormányerők aknavetőkkel lőtték Haldíje és Bajáda negyedet" - tették hozzá. A londoni központú szervezet szerint az ellenzéki erők által "a forradalom fővárosának" nevezett Homsz 30 százaléka még nincs a hadsereg ellenőrzése alatt.

Vasárnap este érkezett meg az arab országba az ENSZ-megfigyelők első, hattagú csoportja, és hétfőn látnak munkához. A többiek várhatóan a következő napokban érkeznek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szombati határozata szerint az első lépcsőben körülbelül harminc fegyvertelen kéksapkást vezényelnek Szíriába, hogy ellenőrizzék a fegyvernyugvási egyezményben foglaltak teljesítését. Utóbbit Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár, a világszervezet és az Arab Liga megbízottja dolgozta ki.

A fegyvernyugvás hivatalosan múlt csütörtökön lépett életbe Szíriában, ahol a 13 hónapja tartó belviszályban az ENSZ adatai szerint több mint 9000, a jogvédők szerint tízezernél is több ember vesztette életét. A tűzszünet ellenére a szíriai kormányerők vasárnap is tüzérségi támadást intéztek Homsz ellen, és hat embert megöltek.

Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet és francia kollégája, Gérard Araud egyaránt úgy vélte: az erőszak újbóli fellángolása megkérdőjelezi azt, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök tényleg be akarja-e tartani Annan tervét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
„A pornó kinyitott egy ajtót” - megmagyarázta Budapest elvesztését a kormányoldal

„A pornó kinyitott egy ajtót” - megmagyarázta Budapest elvesztését a kormányoldal

Állítják, nem a Puskás Aréna miatt ment el az áram Zuglóban

Állítják, nem a Puskás Aréna miatt ment el az áram Zuglóban

Elon Musk: Olyan lesz a Tesla pickupja, mint valami harci jármű a jövőből

Elon Musk: Olyan lesz a Tesla pickupja, mint valami harci jármű a jövőből

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Az én hetem: Parti Nagy Lajos smúzrémült martalócokat látott

Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Hiányolta a választási bizottság a zárt láncolatot a pécsi balhé felvételei között

Jövőre jön a Bosch-féle intelligens babakocsi, és több értelme lehet, mint gondolná

Jövőre jön a Bosch-féle intelligens babakocsi, és több értelme lehet, mint gondolná