szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Washington együttműködik a szerb parlament által megválasztott bármely kormánnyal - mondta Philip Gordon amerikai helyettes külügyi államtitkár Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnöknek Belgrádban - közölte az elnöki sajtóiroda.

Tomislav Nikolic a hétfői találkozón elmondta: Szerbiában mielőbb meg kell alakítani a kormányt, és meg kell kezdeni a felhalmozódott gazdasági gondok megoldását, kialakítani egy befektetésbarát üzleti környezetet, új munkahelyeket kell teremteni.

Gordon és Nikolic a koszovói helyzetet is megvitatta, amelynek kapcsán a szerb elnök elmondta: a Koszovóban jelen lévő nemzetközi szervezeteknek a Szerbia által is jóváhagyott felhatalmazás keretein belül kell tevékenykedniük, és szavatolniuk kell a terület minden állampolgárának biztonságát és jogait.

A szerb elnök hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy "az utóbbi időben, láthatólag szándékos jelleggel, egyre gyakoribbak" Koszovóban az olyan összetűzések, amelyekben szerb állampolgárok sebesülnek meg vagy veszítik életüket. "Az ilyen bűntettek nem segítik elő a helyzet stabilizálását a régióban" - tette hozzá.

Az amerikai helyettes külügyi államtitkár előzőleg Dubrovnikban, a Croatia Summit elnevezésű délkelet-európai csúcstalálkozón felszólalva hangsúlyozta: sem az Egyesült Államok, sem az EU nem várja el Szerbiától, hogy hivatalosan ismerje el Koszovót. Belgrádnak azonban el kell fogadnia Koszovó fennállását jelenlegi határai között, és gyakorlati párbeszédet kell kezdenie volt tartományával, mert ez segíti elő európai integrációs törekvésének megvalósulását.

"Koszovó felosztása nem jöhet szóba" - jelentette ki az amerikai külügyi tisztségviselő. Arra utalt, hogy Koszovó Szerbiával határos északi részén mintegy 50-60 ezer szerb él egy tömbben, akik elutasítják a volt szerb tartomány függetlenségét, dacolnak a pristinai kormánnyal. Philip Gordon Ivica Daciccsal, a kormányalakítással megbízott szocialista vezetővel is folytatott megbeszéléseket. A szerb sajtó azt írta, hogy Washington igyekszik nyomást gyakorolni Belgrádra, mert nem látná szívesen Ivica Dacicot az új szerb kormány élén.

Az amerikai kormány állítólag azt szorgalmazza, hogy alakuljon nagykoalíció a Nikolic vezette Szerb Haladó Párt (SNS) és a Boris Tadic volt elnök vezette Demokrata Párt (DS) részvételével. Az amerikaiak olyan kormányt szeretnének, amely az általuk helyesnek tartott úton halad, s nincsenek meggyőződve arról, hogy egy Dacic vezette kormány e szerint működne, mindenekelőtt azért, mert a szerb politikus közel áll Moszkvához, és állítólag már ígéreteket is adott az oroszoknak szerbiai üzleti érdekeikkel kapcsolatban - írta a Danas című belgrádi lap.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!