Százegy éve született Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság mai napig örökös elnöke, akinek teljhatalma a kommunizmus történetében példátlan módon immár fiáról unokájára szállt. Ráadásul ő az egyetlen kommunista vezető, aki pártja szerint halhatatlan lélekként él tovább.
Az államalapító nagypapa úgy indult, mint kollégái közül sokan: családja Mandzsúriába menekült a Koreai-félsziget 1910-ben kezdődő japán megszállása elől, majd az ifjú Kim részt vett az ellenállási mozgalomban. Szerepét utólag természetesen jócskán eltúlozta a hivatalos propaganda, amely szerint már 14 éves fejjel megalapította a Le Az Imperializmussal Uniót, majd 19 évesen hadsereget vezetett a japánok ellen. Eközben állítólag éppen százezer győztes harcot vívott, naponta húszat, ám ennek ellenére kénytelen volt Mandzsúriából a Szovjetunióba visszavonulni. Annyi viszont bizonyos, hogy a gerillaharc folyamán – a kommunista helytartók nagy részéhez hasonlóan – a szovjetek készítették fel Korea vezetésére. Partizánként vette fel mozgalmi nevét is: Kim Szong Dzsu helyett ekkor lett Kim Ir Szen, „a nappá változó”.
Kim – a szokásos, nálunk is jól ismert recept szerint a többi párt bekebelezésével, populista programokkal és az elnyomás változatos eszközeivel – megragadta a hatalmat a világháború után kettéosztott Korea északi felén. 1949 körül jelentek meg az első szobrai, és nevezte ki magát Nagy Vezetőnek – kezdett nappá változni.
Ugyanekkor elhatározta országa erőszakos újraegyesítését; ehhez Maónak azt hazudta, hogy ez Sztálin akarata, Sztálinnak meg, hogy Mao támogatja. Az északi támadás 1950 júniusában indult meg. A szovjet fegyverekkel kistafírozott északi hadsereg hamarosan elfoglalta Szöult, majd csaknem az egész déli országrészt. Ekkor azonban az ENSZ-erők – gyakorlatilag az Egyesült Államok – elsöprő ellentámadást indítottak, és Kim hatalmát, valamint az Észak-Korea nevű államot csak a közvetlen kínai intervenció mentette meg. A véres háború végén, 1953-ban az eredeti határok álltak vissza, ám békekötés nélkül, pusztán fegyverszünettel. Természetesen északon a mai napig úgy tanítják, hogy a háborút az amerikaiak kezdték, és Kim Ir Szen nyerte meg, lényegében egymaga.
Kim nagy tisztelője volt Sztálinnak. Nemcsak uralmát köszönhette neki, de módszereit is híven utánozta, ami viszont nehéz helyzetbe hozta őt a szovjet vezér halála után. Hruscsov szakítása a sztálinizmussal érzékenyen érintette a Nagy Vezetőt, viszont Mao kiszámíthatatlan, egyre blődebb politikájában sem bízhatott már. Így az 1960-as évektől Észak-Korea egyre inkább elszigetelődött a szocialista országok között is. Baráti kapcsolatot csak két kemény diktatúrával tartott fenn: Honecker NDK-jával és Ceaucescu Romániájával. A román conducatornak egyébként nagyon bejött Kim stílusa: a Kárpátok géniusza nemcsak a személyi kultuszt, de a híres, sokezres élőképeket is megpróbálta átültetni, ám ehhez nem állt rendelkezésére a megfelelő emberanyag.
Az izoláció azonban nagyon is jól jön: az éhező, leírhatatlan szegénységben élő észak-koreai népet a családi diktatúra tudatosan zárja el attól, hogy észrevegyék, nem az ő hazájuk a földi paradicsom, és a kizsákmányolt, liberális, kapitalista déli "bábállam" lakói hozzájuk képest elképzelhetetlen bőségben dúskálnak. Ezért szigorúan tilos a műholdvevők használata, és súlyos büntetés jár akár egy dél-koreai szappanoperát tartalmazó videokazetta birtoklásáért. A súlyos büntetés pedig nem holmi fegyházat jelent: a kommunista államban becslések szerint legalább 150 000 elítélt él koncentrációs táborokban.
A remetekirályság fenntartásában nagy szerepe volt – és van – Kim Ir Szen saját ideológiájának, a dzsucsénak, amely a kommunizmus és a nacionalizmus ötvözete – nem mintha ezzel korábban mások nem próbálkoztak volna. A dzsucse lényege szerint a nemzeti szuverenitás mindenek fölött áll; ami egy efféle rendszerben természetesen a legfőbb vezető szuverenitását jelenti, meg azt, hogy aki vele nem ért egyet, az alighanem hazaáruló. Az államalapító idejében a dzsucse elsősorban arról szólt, hogy Észak-Koreának – kiküszöbölendő a zavaró külföldi befolyást – gazdaságilag önfenntartóvá kell válnia. Így tehát a Nagy Vezető évtizedekkel megelőzte a modern antiglobalistákat. Sajnos a gyakorlati megvalósítás már nem ment simán, ugyanis a nép élelmezéséhez mégiscsak igénybe kellett venni a világot, pontosabban az élelmiszersegélyeket.
Kim Ir Szen saját elméletét követve felismerte, hogy extravagáns birodalmának fennmaradását csak az atomfegyver garantálhatja, így a kilencvenes években, röviddel halála előtt megkezdte a nukleáris fejlesztéseket. Ennek megkoronázása már fiára, Kim Dzsong Ilre maradt, aki – különösen súlyos éhínségek árán – el is végezte a feladatot.
Kim 1994-ben, 46 éves uralkodás után hunyt el szívrohamban, de addigra jókora meszes gumó nőtt a nyakának jobb oldalára, amiért már egy ideje csak bal profilból volt szabad fényképezni. Egy magas rangú emigráns diplomata elmondása szerint külön klinikát alapítottak az életben tartására, ahol összesen kétezren dolgoztak. S mikor Kim Ir Szen egyszer úgy nyilatkozott, hogy a békamáj jót tesz az egészségének, Észak-Korea hálás népe ötezer békát küldött Phenjanba – de hiába.
Utódlását jó előre megszervezte: Kim Dzsong Il akkor már évek óta ismert volt mint a Kedves Vezető, és a hadsereg főparancsnokaként viszonylag zökkenőmentesen vehette át a hatalmat, ellentétben az unokával, Kim Dzsong Unnal, aki szinte a semmiből került elő közvetlenül apja halála előtt. A Nagy Vezető temetésén százezrek zokogtak, holttestét bebalzsamozták, és üvegkoporsóban tekinthető meg Phenjanban.
Kim Ir Szent, ahogy az acélos Sztálint is, determinálta mozgalmi neve: nagyon igyekezett, hogy ő legyen népe számára a nap. Ezt fantasztikus személyi kultusszal próbálta elérni: gigantikus, közepes és kisebb méretű szobrai – összesen mintegy ötszáz darab – mellett egyetem, stadion, közterületek, valamint egy orchideafajta viseli nevét, ezenkívül az ő portréja látható az észak-koreai won összes címletén, minden metró- és vasútállomáson, továbbá minden észak-koreai magánlakásban. Tanmesék szólnak a hős gyerekekről, akik tűz vagy árvíz esetén elsőként a Kim-képet mentik ki a családi otthonból, a Manszudae téren felállított 20 méteres szobra előtt pedig minden turistának tiszteletét kell tennie. Arcképe ott van továbbá azokon a kis kitűzőkön, amelyet minden észak-koreai párttag visel. Magától értetődő, hogy portréja előtt kötik a házasságokat is, ahogy az sem meglepő, hogy Észak-Korea 1997-ben új időszámítást vezetett be, amelyben Kim Ir Szen születése az első év, születésnapja pedig a legnagyobb ünnep: a Nap napja. Kim Ir Szen hosszú uralkodása alatt arra jutott, hogy a vallás lehet ugyan a nép ópiuma, viszont istennek lenni egészen kényelmes pozíció.
Ez a sokat szenvedett nemzet tehát a dzsucse 102. évét tapossa. És igen távoli a remény, hogy valaha visszatalálhatnak a huszonegyedik századba.
Ha kiskorúak szexuális bántalmazásáról van szó, a magyar rendőrség nem ismeri az „alacsony szintű” elkövetés fogalmát, és a bíróság is szigorú lehet. Szakértőket kérdeztünk az internetes kísértések kockázatairól.
Mi történhetett valójában a BTR-ekkel?
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
Szombat óta újra fellángoltak a tiltakozások, vasárnap éjjel és hétő hajnalban a tüntetők több helyen barikádokat emeltek.
Végig is gyalogolta a szombati menetet, ami túlmutatott önmagán.
