A program 2006-ban kezdődött, amikor egy pár maremma-abruzzói juhászkutyát költöztettek az Ausztrália déli tengerpartja közelében lévő sziklás Middle-szigetre abban a reményben, hogy a farkasokkal is bátran szembeszálló négylábúak megvédik majd az alig negyven centiméteresre megnövő madarakat ellenségeiktől.

A törpepingvin a legkisebb pingvinfajta, példányai Ausztrália és Új-Zéland partjai mentén elhelyezkedő szigeteken élnek. Legfőbb ellenségük a térségben idegen állatként számon tartott vörös rókák, amelyek úszva teszik meg a távot a szigetekig a sekély vízben, hogy a kistermetű madarakra vadásszanak. 

Az állatvédők éveken át hiába próbálkoztak azzal, hogy megmentsék a törpepingvin-kolóniát a kihalástól. A madarak száma néhány év alatt 5000-ről alig tízre apadt a vörös rókák "razziáinak" betudhatóan. 

A maremma-abruzzói juhászkutyákban azonban "emberükre" akadtak a ragadozók. A kutyák vadul ugatnak, amikor más állatok közelítenek a madarak felé, ráadásul a rókák már messziről megérzik a szagukat, és azóta inkább távol tartják magukat a pingvinektől.

A maremmákat kiskoruktól fogva együtt nevelik a nyájjal, amelyhez később egész életükben hűek maradnak. Most a pingvinkolóniára vigyáznak, aminek eredményeként - a New Zealand Herald című lap beszámolója szerint - a madarak populációja csaknem 200-ra duzzadt.

A program sikerességét jelzi, hogy 2010-ben elnyerte az ausztrál kormány természetvédelmi díját, az állatvédők pedig azt fontolgatják, hogy a szulák védelmében is bevetik a hűséges négylábúakat. 

Nem minden hasonló, invazív faj betelepítésével járó kísérlet bizonyult problémamentesnek az ötödik földrészen. Az óriási, akár két kilogramm súlyúra is megnövő, mérgező aga varangyok ellen valóságos hadjáratot kellett indítani, mert természetes ellenség híján rendkívül elszaporodtak. Az eredetileg az amerikai kontinensen honos, 1935-ben a cukornád kártevője ellen kísérletképpen betelepített kétéltű megtizedelte a varánusz- és kígyóállományt, mi több, az édesvízi krokodilok is veszélybe kerültek. 

Az ausztráliai tudósok szerint az óriás varangyok evolúciója rendkívül gyorsan zajlott, mivel lábuk hosszabbá vált, így gyorsabban tudnak mozogni, és nagyobb távolságokra jutnak el, mint rövidebb lábú társaik. A cukornádat pusztító bogarak megjelenésük óta eltűntek, de a varangyok maradtak. Ma már több mint egymillió négyzetkilométeres területen megtalálhatók.