szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ukrán média napok óta foglalkozik azzal, hogy egyre több ukrán állampolgárt küldenek vissza az orosz határról. Moszkva ezt az orosz bevándorlási és a tartózkodási rendszer idén bevezetett szigorításával magyarázza.

Idén mintegy 20 ezer ukrán állampolgárnak tiltották meg legalább három évre a beutazást Oroszországba, összesen pedig 365 ezer külföldinek - erősítette meg Konsztantyin Romodanovszkij, az orosz bevándorlási hivatal vezetője szerdán ukrán hírportálok szerint.

Magyarázatul elmondta, hogy külföldiek egyhuzamban legfeljebb 120 napot tartózkodhatnak Oroszországban vízum nélkül. Ennek a szabálynak a megsértését három évre szóló beutazási tilalommal sújtják. 

Az ukrán hírportálok az utóbbi napokban sorra közlik az orosz határról visszaküldött utazóknak a Facebookon leírt történeteit. Ezek közül a legtöbb portál Irina Belokolosz donyecki lakos esetét tette közzé, akit éjjel szállítottak le a vonatról a határon további 12 ukrán állampolgárral.

Azért küldték vissza, mert az iratába beírt családnevének két betűje kissé elmosódott. Megjegyezte, hogy ezzel a dokumentummal él már 12 éve, és legalább tízszer utazott Oroszországba repülővel, vonattal, de eddig semmi probléma nem volt vele. Visszatérve az ukrán határőrök elmondták neki, hogy "ez a bolondokháza" a határon már vagy három hete tart, naponta 50-60 embert küldenek vissza az orosz oldalról. 

Jelenleg az orosz és az ukrán állampolgárok személyigazolvánnyal is átléphetik a két ország határát. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter viszont a múlt hónapban felvetette, hogy az ukrán állampolgárok a jövőben csak útlevéllel utazhassanak Oroszországba.

Ukrajnában elemzők ezt úgy értékelték, mint újabb nyomásgyakorlást a Kreml részéről Kijevre annak érdekében, hogy Ukrajna ne írja alá a társulási megállapodást az Európai Unióval.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!