Erőnyerő

Kétszer is győzött néhány nap alatt Ilham Aliyev azeri államfő. Két nappal a voksolás előtt a központi választási bizottság által készített hivatalos mobiltelefon-alkalmazás hozta ki győztesnek a voksok 73 százalékával, majd a megméretés éjszakáján is ő diadalmaskodott, akkor már 85 százalékos támogatottsággal. Míg a telefonos program készítői szabadkoztak – azt állították, hogy csak tesztelték az applikációt, és valaki rossz gombot nyomott meg –, Aliyev a demokrácia felé tett újabb komoly lépésnek nevezte a választást.

A külföldi megfigyelők többsége nem így látta. A kampány idején Aliyev, aki az 1993-tól hatalmon lévő apjától, Heydar Aliyevtől vette át az államfői posztot 2003-ban, nem fárasztotta magát a korteskedéssel. A tévés vitákon csak megbízottjai révén képviseltette magát, s míg ellenfelei alkalmanként hat-hat percet kaptak programjuk ismertetésére, az államfő és szövetségesei – az átlagos hétköznapokhoz hasonlóan – uralták az összes hírműsort. Az EBESZ-megfigyelők a voksolás napján arról számoltak be, hogy az ötezer választókörzet 58 százalékában tapasztaltak szabálytalanságokat, 37 körzetben pedig illetéktelen személyek nagyszámú szavazólapot dobtak be az urnákba. Az európai biztonsági szervezet emberei azt állították, hogy sem a kampány, sem a voksolás menete nem felelt meg a demokratikus elvárásoknak, így az eredmény nem tükrözi a hatmillió választásra jogosult azeri akaratát.

Hasonlóan vélekedett az ellenzék közös jelöltje, Jami Hasanli, aki szerint Aliyev és hűbéreseinek országlása idején Azerbajdzsán olyan korrupt állammá változott, ahol a politikai elit elrabolja az olajbevételek jelentős részét, és elcsalja a választásokat, hogy megőrizze hatalmát. Hozzátette: az ellenzéknek ezúttal nem volt sem pénze, sem lehetősége a választás megnyerésére, és az is csökkentette a változás esélyét, hogy az emberi jogok érvényesülését általában szívükön viselő nyugati hatalmak feltűnően kis figyelmet fordítanak a kaukázusi olajtermelő ország belpolitikájára.

Pedig lenne mit kifogásolni: az emberi jogi szervezetek szerint Azerbajdzsánban 142 embert tartanak fogva politikai okok miatt, s miközben a legtöbb belföldi tévé- és rádiócsatorna Aliyev mögött áll, Baku 2009-ben letiltotta az éterből a rezsimet gyakran bíráló BBC-t, illetve az Amerika Hangját. Az országban alig maradtak független újságírók, s közülük a legismertebbet, a 36 éves Xadica Ismayilát folyamatos zaklatások érik. „Te ringyó, viselkedj, különben lejáratunk” – üzenték neki a közelmúltban e-mailben, s miután nem hagyott fel az államfői család pénzügyeinek firtatásával, a kormánypárti internetes oldalakon nyilvánosságra hoztak egy videót, amelyen Ismayila az otthonában szeretkezik a barátjával. Bár a hatalom igyekszik kordában tartani a sajtót, legutóbb az derült ki, hogy meg nem nevezett befektetők 35 millió euró értékben Dubaiban kilenc tengerparti ingatlant vásároltak Aliyev fia, Heydar nevére.

A külföld közönyösségének egyik oka, hogy a megfigyelők nem ítélik el egyöntetűen az Azerbajdzsánban látottakat. Egy részük – például a Michael E. McMahon volt demokrata képviselő vezette amerikai vendégek – saját tapasztalataikra hivatkozva arról számoltak be, hogy a voksolás tisztességes, szabályos és hatékony volt. Hasonlóan nyilatkoztak a Független Államok Közösségének tagállamaiból érkezett megfigyelők is.

Az is közrejátszik a hallgatásban, hogy Aliyev annak ellenére is népszerű a hazájában, hogy az átlagemberek jó része korruptnak tartja a rendszert. A hatalmas olaj- és gázbevételeknek köszönhetően – tavaly állítólag 23 milliárd dollár folyt be az államkasszába – Azerbajdzsán gyorsan fejlődik, s miközben sorra nőnek ki a földből a felhőkarcolók, javul az emberek életszínvonala is. A szovjet időkben igencsak szürke Baku lassan világvárossá válik: ott épül a világ legmagasabb épülete, és mesterséges szigetekből álló lakónegyedet terveznek a tengeröbölbe. Bár Bakuban a mostani választás után is utcára vonultak az ellenzékiek, aligha várható, hogy a tiltakozások eredményre vezetnének. Aliyevék a múltbeli választások után is rövid időn belül leszerelték az elégedetlenkedőket.

A Nyugat szemmel láthatóan nem kíván összeveszni a stratégiai helyen – Oroszország és Irán között – fekvő országgal. Baku megtanult lavírozni Moszkva, Brüsszel és Washington között. Aliyev jó viszonyt ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, s meghatározó szerepet játszott abban, hogy csendben kimúlt az orosz energiafüggőség csökkentését szolgáló európai vezetéképítési terv, a Nabucco. Most pedig a brit BP egy 100 milliárd dolláros fejlesztési programban kapott szerepet, melynek részeként az azeri gáz eljuthat Olaszországba, illetve a Balkán-félszigetre.

Azerbajdzsán azért is fontos, mert továbbra is megoldatlan a negyedszázada húzódó karabahi válság. A szomszédos Örményország jelenleg is megszállja a hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó, többségében örmények lakta Karabahot, valamint a hegyvidéki térséget és Örményországot összekötő folyosót, s bár még nem ért véget a nemzetközi közvetítéssel elért tűzszünet, mindkét fél készül a végső leszámolásra. A tartós gazdasági válsággal küzdő Örményország attól fél, hogy az erősödő Azerbajdzsán – Baku évente 2,7 milliárd dollárt, Jereván pedig csupán 450 milliót költ fegyverkezésre – lerohanja Karabahot, ezért állítólag megelőző csapást fontolgat.

NÉMETH ANDRÁS