Odébb rakják

„Nem tudjuk még, hová kerül pontosan a templom, ám a költöztetés valószínűleg nem lesz túl bonyolult: az épület fából készült, így könnyű szétszedni, majd ismét összerakni” – mondta a kirunai evangélikus templom lelkésze, Lise-Lott Wikolm. Bár az újságíróknak nyilatkozó tiszteletes asszony igyekezett bagatellizálni a Svédország egyik legszebb műemlékeként számon tartott templom áthelyezését, a valóságban valódi hadműveletről lesz szó. A részekre szedett, különleges járművekre rögzített épületet ugyanis egy tíz méter széles, tükörsima úton viszik majd két kilométerrel keletre, s a konvoj legfeljebb lépésben haladhat.

A százéves templom új környezetbe kerül, a Kiruna melletti vasércbánya megnyitásakor épült régi belvárosban lévő mintegy háromezer lakás, húszezer négyzetméternyi iroda, valamint az üzletek jelentős részét lebontják, s csak néhány régebbi házat visznek át – ugyancsak darabokra szedve – az új centrumba. Az építészek igyekeznek legalább részben megőrizni a régi hangulatot: az új városháza – amelynek tervét október elején fogadták el – több elemet megörököl a régiből, például az önkormányzat mai székhelye mellett álló harangtornyot. A hagyományok mellett az ultramodern is helyet kap: a kirunaiak például drótkötélpályán közlekedő kabinokban juthatnak majd el a város egyik részéből a másikba. A jól szigetelt fülkékre szükség is lesz, hiszen a 150 kilométerrel az északi sarkkörön túl fekvő városban általában hét hónapig tart a folyamatos fagy, s a legnehezebb időszakokban mínusz 40 fokra süllyed a hőmérséklet.

A példa nélküli költöztetés azért vált szükségessé, mert a világ legnagyobb föld alatti vasércbányájában újra fellendült a termelés azt követően, hogy az utóbbi évtizedben – elsősorban az ugrásszerűen növekvő kínai kereslet miatt – többszörösére ugrott a nyersanyag ára. A XIX. század végén megnyitott kirunai bányában, ahonnan eddig már közel egymilliárd tonna vasércet termeltek ki, az 1960-as évek elején költözött a kitermelés a föld mélyébe, s a tárnák már jócskán benyúlnak a belváros alá. A járatok fölötti föld pedig meglazult, emiatt az épületeket veszélyeztető törések és beomlások alakultak ki.

A bontások és építkezések költségét a bánya üzemeltetője, az állami tulajdonban lévő LKAB állja, amely eddig már 3,5 milliárd koronát (115 milliárd forint) költött egyebek mellett a közműfejlesztésre, a lakosok kártalanítására, útépítésre, az új belváros területének megtisztítására, illetve a tervezésre. A cég további 7,5 milliárdot tett félre a jövőbeli kiadásokra. A helyiek, akik ingatlanjuk piaci értékének 125 százalékát kapják meg kártalanításként, általában nem ellenzik a költözést. Már csak azért sem, mert ahogy a bánya nem működhetne a munkásoknak otthont adó, most 22 ezres város nélkül, az igencsak mostoha környezetben emelt Kiruna sem maradna életben sokáig. Jól bizonyítja ezt, hogy amikor az 1970–1980-as években tartósan csökkent a vasérc ára, és Kirunában is vissza kellett fogni a termelést, az akkoriban 27 ezres lakosságszám néhány év alatt 17 ezresre zuhant.

Aggodalmaskodó hangok is hallatszanak. Sokan úgy vélik, a közeljövőben induló és várhatóan csaknem két évtizedig tartó átköltözést már legalább öt évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni, mert egyáltalán nem biztos, hogy a földomlások nem okoznak rövid időn belül komoly károkat. A boltosok is nyugtalanok, többen attól tartanak, tönkremennek, ha túl korán, vagy éppen túl későn költöznek át a régi belvárosból az újba. Az sem kizárt, hogy Kirunának – ha folytatódik a bányászati fellendülés – száz év múlva megint költöznie kell, hiszen akkorra az új belvárost is elérik a tárnák. Igaz, azok akkor már jóval mélyebben lesznek. Most 700 méteres mélységben futnak a járatok, egy évszázad múlva 1300–1600 méter lehet a jellemző, ezért kisebb a talajsüllyedés veszélye. A tartalékok jó ideig kitartanak: miközben évente átlagosan 27–30 millió tonna ércet hoznak felszínre, még legalább egymilliárd tonna kiváló minőségű nyersanyag rejtőzik a mélyben.

A városközpont modernizálásában az is fontos szerepet játszik, hogy az LKAB meg akarja tartani a magas jövedelemért Kirunába érkezett fiatalokat. „Az évi 400 ezer koronás átlagfizetéssel és a 60 ezres prémiummal könnyű idecsábítani néhány évre az embereket, hiszen itt olyanok a bérek, mint Stockholmban, viszont az ingatlanok feleannyiba kerülnek. Az a nehéz, hogy megtartsuk az érkezőket, s rávegyük őket, hogy itt építsék föl az életüket” – mondta Anders Lindberg, az LKAB szóvivője. Szerinte az is a kirunaiak helyben tartását célozza, hogy a cég összeállította a bányászati ismeretek alapjait összefoglaló középiskolai tananyagot. Az LKAB emellett finanszírozza a színházak és a sportklubok működését, s hozzájárul az alkalmazottak nyári vakációjának költségeihez is.

Bár a kirunai belváros átköltöztetése az elején tart, s az érctartalékok is jelentősek, a helyiek már azon gondolkodnak, miképpen adják vissza a természetnek a használaton kívüli területeket. A kiürült tárnákban a tervek szerint hatalmas múzeumot és ipartörténeti parkot hoznak létre, míg a mai centrum kiürített helyét megnyitják az észak–déli irányban vándorló rénszarvasok előtt. A lappföldi várost átszelő vasútvonal most akadályozza ugyanis a helyi őslakosokkal, a számikkal szinte szimbiózisban élő állatok mozgását. A helyiek építettek ugyan a szarvasok számára egy felüljárót, de az sokszor csúszóssá és ezért járhatatlanná válik. Egy időben több rénszarvast is elütöttek a vonatok, így a számik inkább teherkocsikkal mentették át állataikat a síneken.

NÉMETH ANDRÁS