szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szíriai kormányt és az ellenzéket is hibáztatta az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekért felelős helyettese azért, hogy nem tudták megvédeni a civileket. Valerie Amos szerint egy BT-határozat segítene, ha ezáltal eljuthatnak a segélyszállítmányok a harcok dúlta övezetekben rekedt emberek millióihoz.

A humanitárius ügyekért és a gyorssegélyek összehangolásáért felelős főtitkár-helyettes csütörtökön tájékoztatta a Biztonsági Tanács tagjait a helyzetről. Valerie Amos arra kérte a testület tagjait, hogy vessék latba befolyásukat és bírják rá a szemben álló feleket, hogy tartsák tiszteletben a humanitárius fegyverszüneteket, könnyítsék meg a segélyszállítmányok célba juttatását és írásban kötelezzék el magukat a nemzetközi jog betartására. 

"Elfogadhatatlan, hogy a konfliktusban álló összes fél továbbra is következetesen és nyíltan megsérti a nemzetközi humanitárius jogot. Egyik fél sem teljesíti a polgári lakosság védelmére vonatkozó kötelességét. Értjük, hogy háború folyik, de még a háborúnak is vannak szabályai" - hangoztatta Amos, aki pesszimistának és nagyon csalódottnak mondta magát.

Úgy fogalmazott, hogy a szíriai civilek megsegítésében "nagyon korlátozott és fájdalmasan lassú" az előrelépés. A nehéz körülményekre való tekintettel kétségkívül sikernek nevezhető, hogy 1400 embert kimenekítettek Homsz városából, de még további 250 ezer embernek lenne szüksége segítségre. A segélymunkások 2500 emberhez juttattak el élelmiszert és gyógyszert, miközben a nehezen elérhető övezetekben több mint 3 millió ember nem kap semmit.

A Biztonsági Tanács asztalán két határozati javaslat is hever. Az arab országok által is támogatott nyugati tervezet szankciókkal fenyeget, ha a háborús felek 15 napon belül nem biztosítják a humanitárius segélyek akadálytalan célba juttatását. A büntetőintézkedéseket ellenző Oroszország is benyújtott egy indítványt, amely azonban a terrorizmus kiszélesedésére helyezi a hangsúlyt. 

Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete csütörtökön újságíróknak kijelentette, hogy megpróbálják egybegyúrni a két szöveget. "Nem mondanám, hogy túl messze állunk egymástól, mert egyesít bennünket az a felismerés, hogy Szíriában nagyon súlyos a humanitárius helyzet, és további erőfeszítésekre van szükség annak érdekében, hogy javítsunk ezen" - mondta. 

Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet védelmébe vette a nyugati határozati javaslatot, és kijelentette, hogy olyan szöveget kell elfogadni, amelynek ténylegesen hatása lesz. A helyzet súlyosságára való tekintettel egy rossz határozatnál még az is jobb, ha semmit nem fogad el a BT - tette hozzá.

A Biztonsági Tanács eddig csak egyszer - tavaly októberben nem kötelező jellegű elnöki nyilatkozatban - szorgalmazta, hogy a háborús felek tegyék lehetővé azonnal a segélyszállítmányok eljuttatását Szíria minden szegletébe.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!