A Zeit Online egyik, még az NDK-ban született, de már az egyesített Németországban felnőtt szerkesztője a berlini fal leomlásának 25. évfordulójával kapcsolatosan egy publicisztikában kérte ki a generációja nevében magának, hogy a sajtó még mindig azzal foglalkozik, mennyi mindenben különböznek egymástól a kelet- és nyugatnémetek. Vagy, ahogy a rendszerváltás idején született viccekben is mondják: Ossik és Wessik.

Szerinte az, hogy a gazdaságilag gyengébben teljesítő régiókban rosszabb a demokrácia megítélése, mint a jobban teljesítőkben, nemcsak Kelet-Németországra áll, és legalább ugyanolyan jogos lenne az Észak–Dél-dichotómia felemlegetése Németországra vetítve, mint a Kelet–Nyugat-összehasonlítás. Szerinte az országrészre jellemző választói magatartásból (például, hogy itt a legkedveltebb a Linkspartei) sem kellene messzemenőbb következtetéseket levonni, mint abból, hogy Bajorországban a CSU oly népszerű. A szerkesztő szerint a korai 30-as nyugat- és keletnémetek egy egyetemre jártak, "többet vitatkoztak csajokon" meg minden máson, mint azon, hogy ők mennyire kelet- vagy nyugatnémetek. Így végül arra a következtetésre jut: a falak köveit a fejekben már elhordták, jó lenne, ha ezt a média is végre észrevenné.

1984-ben

AFP / Joel Robine

Ha ez így van, miért foglalkozunk állandóan a Kelet–Nyugat-különbségekkel? – tettük fel a kérdést egy kelet- és egy nyugatnémet szakértőnek. „A különböző politikai rendszerekben megélt tapasztalatok és a szocializálódás sokkal hosszabb ideig kihat az életünkre, mint hinnénk” – magyarázta a hvg.hu-nak a lübecki születésű Klaus Schröder történész-politológus, aki szerint generációs kérdés is ennek az ügynek a kezelése. "Az 1989 után született generáció közösen értelmezi a jelent és a jövőbeni terveket, igaz, érdekes módon a múlthoz való viszonyulásban hajlamosak reprodukálni a szülők sztereotípiáit. Miközben az idősebb generációk keleten és nyugaton is hajlamosak ellentétpárok mentén gondolkodni a másikról, az arrogáns Wessi képe épp a szülői ház hatása miatt élhet tovább a fiatal Ossikban. Még akkor is, ha a személyes tapasztalatok egyre kevésbé igazolják ezt, és magukat sem ezen ellentétpárok mentén helyezik el kortársi kapcsolataikban.

Nehezen levetkőzhető minták

A mindennapokban leginkább a munka világában érezhetőek az ellentétes rendszerek utófájásai, mondja Schröder. Szerinte „a nyugatnémetek alapból individualistábbak és magabiztosabbak, míg a keletnémetek szerényebbek és gyakran gondolják magukról, nem tudják teljesíteni, amit kérnek tőlük”. Ez szerinte nem véletlenül van így: egyrészt a keletnémetekbe beidegződött, hogy az állampárti rendszerben nem mondhattak ellent, másrészt mindig is az NSZK-val szembeni viszonyrendszerben látták magukat, ami egyfajta függőségérzésben is manifesztálódott.

A két világ találkozása 1989-ben

AFP / Patrick Hertzog

De nemcsak a különböző rendszerek, hanem az egyesülési folyamat is alakította a két régió látásmódját, állítja Stefan Bollinger, a berlini Freie Universität Kelet-Berlinben született történésze. „A hosszú távú következmények megmutatkoznak, ha az egyik fél dominálja az egyesülési folyamatot, miközben a másiknak részben hátránya származik belőle.” Bollinger az NDK iparának teljes összeomlására utal és az ezt követő magas munkanélküliségre. A határnyitást követően kétmillióan költöztek nyugatra, az életszínvonal mai napig sem egyenlítődött ki, ettől függetlenül a keleti blokk államaihoz képest az NDK panaszkodhat a legkevésbé: „Az NDK temetése első osztályú temetés volt” – foglalja össze félig viccesen Bollinger.

Még tíz-húsz év

„Miután bevezették a német márkát, az NDK gazdasága összeomlott, az emberek munka nélkül maradtak, de az NSZK nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy ez ne okozzon társadalmi instabilitást. Nem is voltak nagy forrongások, és még a keletnémet munkanélkülinek is jobban megy a többi kelet-európai sorstársához képest. Látszik, hogy az NDK-n kívül a többi országban az első tíz év többé-kevésbé egy sokkterápiához hasonlított, ennek megfelelő társadalmi és gazdasági következményekkel” – állapítja meg Stefan Bollinger. Míg a keletnémet gazdaságot az NSZK integrálta, és a volt NDK a szövetségi köztársaság „munkapadjának meghosszabbítása lett”, a közép-kelet-európai államoknak jóval önállóbban kellett magukat felépíteniük. Mindez a történész szerint a politikai beállítottságra is eltérő hatással volt: Lengyelország például szabadságszeretőbb lett, ahol erős az orosz- és kommunizmusellenes beállítottság. És itt az NDK-nosztalgia is elképzelhetetlen lenne.”

A fal napjainkban

AFP / John Macdougall

Bár Németország nyugati részében, bizonyos régiókban jóval nagyobbak a különbségek, mint a volt NDK és NSZK tartományai között, ez utóbbiak a megkérdezett két történész szerint még legalább tíz-húsz évig biztosan fennmaradnak, hiszen az ipar sajátos struktúrája miatt irreális, hogy a kelet-német térség rövidebb idő alatt behozza a lemaradást. Ám ez a fiatal generációban nem igazán csapódik le: ők már most is egyre kevésbé azonosítják magukat Ossinak vagy Wessinek, pedig Stefan Bollinger szavaival élve, az ő lehetőségeiket is meghatározza, hogy „szüleik nem ugyanabban a golfklubban múlatták az időt”.

A HVG eheti számában Bedő Iván - aki akkoriban a Magyar Rádió berlini tudósítója volt, - eleveníti fel a Berlini Fal leomlásának éjszakáját: a cikkből kiderül, hogy az átjárhatóság megteremtése valójában több hónapig húzódott. Bedő a Fal leomlásának 10. évfordulójára készített rádióműsorában bemutatta, keletnémet részről kik voltak az események főszereplői és mi lett velük.