A nyugati sajtó a pályázati folyamat egyetlen pontján sem kezelte igazi esélyesként – legfeljebb meglepetésbefutóként – a 2024-es nyári olimpia rendezésére Budapestet, a magyar főváros visszalépése mégis hullámokat keltett. A jelöltek száma ezzel kettőre – Párizsra és Los Angelesre – csökkent, holott a rajtnál még öten sorakoztak fel. Ám előbb Hamburgban, majd Rómában, végül pedig Budapesten tűnt el a szándék mögül a tömegtámogatás. És persze Los Angeles is az USA olimpiai bizottságának a pótjelöltje, mert a hivatalos első, Boston visszalépett, miután a város lakói sokallták a rendezés várható költségét.

Akadnak, akik már a négy évtizeddel ezelőtti válság megismétlődéséről beszélnek. Az 1972-es müncheni játékokat beárnyékoló palesztin terrortámadás, valamint az 1976-os montreali nyári olimpia pénzügyi katasztrófája után Teherán meggondolta magát, és egyedül Los Angeles pályázott az 1984-es rendezésre. Amit még nagyobb kihívássá tett, hogy a Jimmy Carter amerikai elnök által az 1980-as moszkvai olimpia ellen, a Szovjetunió afganisztáni beavatkozása miatt kezdeményezett nyugati bojkottra válaszként Los Angelestől a szocialista tábor országai távol maradtak – az így egy zsák érmet begyűjtő Románia kivételével. Még a Moszkva elleni bojkott hatása alatt, 1981-ben Szöulnak csak a japán Nagojával kellett megküzdenie.

A rendezésre pályázók száma most is vészesen csökken: a 2004-es olimpiára még tizenegyen, a 2008-asra tízen, a 2012-esre nyolcan jelentkeztek, de még a 2016-osra is hatan álltak sorompóba. Az első figyelmeztetés a házigazdát kiválasztó Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) számára 2015 nyarán érkezett, amikor a 2022-es téli játékokra a kazahsztáni Almati és Peking maradt választékként. Egyik helyszín sem a téli sportokról híres, ráadásul a végül befutott kínai fővárosban hó sem nagyon szokott esni. A hóval, sportági hagyománnyal és sípályával sokkal jobban ellátott pályázók közül azonban előbb Krakkó, Lviv és Stockholm, majd Oslo is visszalépett. Látva, hogy a téli olimpiát politikai presztízsberuházásként kezelő 2014-es házigazda, az oroszországi Szocsi összesen 51 milliárd dollárt – az ötkarikás játékok történetében rekordösszeget – tapsolt el, visszariadtak a költségektől. A norvégokat külön feldühítette, hogy kiszivárgott a fényűzéshez szokott NOB extravagáns kívánságlistája a potenciális rendezőkhöz.

Los Angeles és Párizs párosa persze nem hasonlítható Almati és Peking kettőséhez, hiszen a kaliforniai nagyváros és a francia főváros is harmadszor adna otthont nyári olimpiának, s már most megvan az ehhez szükséges infrastruktúra nagy része. Az viszont sokatmondó, hogy Thomas Bach, a NOB elnöke – aki Hamburg és Róma visszalépésével ellentétben ingerülten kommentálta a budapesti pályázat visszavonását – még decemberben megpendítette, hogy a testület szeptember 13-ai ülésén a perui Limában egyszerre ítélnék oda a 2024-es és 2028-as rendezés jogát.

Az ötletért a NOB tagjai – akik közül Budapest kiesésével szavazhat Schmitt Pál és a sportolókat többedmagával képviselő Gyurta Dániel úszó – éppúgy nem lelkesednek, mint Los Angeles vagy Párizs. A végrehajtáshoz az olimpiai chartát is módosítani kell, és tanulságos, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) soha meg nem ismételendő baklövésnek tekinti, hogy 2010 decemberében egy füst alatt adták oda a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezési jogát Oroszországnak és Katarnak. Így él a gyanú, hogy Bach – aki 1976-ban Montrealban az aranyérmes német férfi tőrcsapat tagja volt – leginkább garantálni szeretné, hogy mindkét olimpiának legyen gazdája, a NOB pedig időt nyerjen a pályázati és rendezési feltételek újragondolására.

Elvileg a házigazdai szerepre alkalmas országok körének bővítését és a költségek kordában tartását szolgálná az előző évben a NOB elnökévé megválasztott Bach által a testület 2014-es monacói rendkívüli kongresszusán elfogadtatott Agenda 2020 reformcsomag. Az új keretrendszer részben a pályázók számának csökkenésére, részben a pekingi és a szocsi költségek elszállására adott reakció volt. Az olimpiarendezéshez a városoknak az után jött meg a kedve, hogy Los Angeles 1984-ben – a nyári és téli játékok történetében példátlan módon – nyereséggel zárt. Ez azonban az a kivétel volt, ami erősítette a notórius költségtúllépés és veszteség jelentette szabályt. A NOB ugyanis az egyedüli pályázóval szemben kényszerhelyzetben volt, és belement abba, hogy Los Angeles a lehető legnagyobb mértékben a meglévő létesítményeit használja, és a közvetítési jogokból, illetve a szponzori pénzekből is a megszokottnál jóval többet tartson meg.

Az Oxfordi Egyetem kutatóinak, illetve két amerikai közgazdászprofesszornak a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári játékokra időzített tanulmánya viszont kimutatta, hogy az olimpiarendezésben csak három dolog biztos: a költségek elszaladása, a mérlegben mutatkozó veszteség, valamint a mindkettővel járó eladósodás, amiért végső soron az adófizetőknek kell jótállniuk. A szarkasztikus vélemények szerint az elvárt bevételeket nem árt tízzel osztani. David Forrest, a Liverpooli Egyetem közgazdászprofesszora pedig megjegyezte: „a rendezés hasznát kizárólag azok a publikációk ecsetelik, amiket a tanácsadó cégek készítenek a tőlük a hiúsági projektjük igazolását elváró politikusok által adott pénzből”.

Bármennyit költöttek is, az biztos, hogy a rendezők túllépték az eredetileg tervezett összeget – állítják az Oxfordi Egyetem kutatói. Pontos adataik az 1960 és 2016 közötti 30 téli és nyári olimpia közül 19-ről voltak – az 1998-as téli játékok naganói házigazdái, talán a szamurájbecsülettől vezetve, elégették a pénzügyi dossziékat –, de a többi 11-ről is valószínűsítik, hogy a rendezők nem jöttek ki a büdzséből. Ez a hivatalos kommunikáció szerint Londonnak viszont sikerült, ám amikor a szervezők büszkén bejelentették, hogy 8,77 milliárd fontból hozták ki az olimpiát a 9,3 milliárd helyett, elmulasztották hozzátenni, hogy a 2005-ös győztes pályázatukban még 2,4 milliárd font szerepelt a kiadás rovatban.

Jóllehet Budapestet emlegették az először a 2024-es pályázók körében alkalmazni kívánt Agenda 2020 példavárosának, valójában akár Párizs, de még inkább Los Angeles lehet az. Az utóbbi ugyanis még a francia fővárosnál is nagyobb mértékben építene a meglévő létesítményeire. Kulcselem a Bach-féle reformprogramban, hogy egyebek mellett 650 ezerről 250 ezer dollárra csökkentették a kandidálás díját, és a NOB magára vállalta az előkészületeket felügyelő értékelőbizottság utazási költségeit.

A Casey Wasserman – Lew Wasserman néhai hollywoodi mogul unokája – vezette Los Angeles-i pályázati bizottság 5,3 milliárd dolláros közvetlen kiadással számol, 492 milliót tesz félre a költségnövekedésre, és nyereségre számít. Amit persze segít, hogy a város már korábban 120 milliárd dollárt szavazott meg – az olimpiarendezéstől függetlenül, a helyi gazdaság érdekében – a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. És az is jól jön, hogy a korábban szűkkeblű NOB 1,7 milliárd dollárt ad a 2024-es rendezőnek – Rió még 1,5 milliárdot kapott. A bírálói szerint a házigazdát kiszipolyozó, licencadóként működő testületnek persze van miből, hiszen a legutóbbi, 2013–2016-os olimpiai ciklusban már 5,6 milliárd dollár volt a bevétele.