„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Jair Bolsonaro nem szerzett abszolút többséget, így második fordulót is kell tartani.
A szélsőjobboldali Jair Bolsonaro nyerte a brazil elnökválasztás első fordulóját. A nyugalmazott tábornok a szavazatok 99 százalékos összesítése szerint a voksok kicsivel több mint 46 százalékát kapta, míg a választás másik nagy esélyese, a baloldali Munkáspárt jelöltje, a libanoni keresztény származású Fernando Haddad csaknem 29 százalékkal maradt alul vele szemben. Mivel azonban Bolsonaro nem szerzett abszolút többséget, második fordulót is kell tartani.
Bolsonaro szerint csak azért nem lett eredményes az első forduló, mert problémák akadtak az elektronikus szavazóurnákkal.
A 63 éves szélsőjobboldali jelöltet néhány héttel ezelőtt megkéselték egy kampányrendezvényen. Bolsonaro jelenleg is lábadozik, de elemzők szerint nagy az esélye annak, hogy a választások második fordulóját ő nyeri majd. A politikust sokan bírálják politikai nézetei miatt, sokan csak Trópusi Hitlerként, mások pedig a trópusok Trumpjaként emlegetik, mivel a szélsőjobboldali Bolsonaro rendpárti, rasszista, homofób és nőgyűlölő, de a végletekig korrupcióba fulladó országban mégis rendkívül népszerű lett.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.