A referendumon a Csendes-óceán délnyugati részén fekvő szigetcsoport hozzávetőleg 175 ezer szavazópolgárát várják az urnákhoz. A függetlenség legelkötelezettebb támogatója az őslakos kanak népcsoport, amely már több mint három évtizede vár a népszavazásra.

A közvélemény-kutatások ugyanakkor a függetlenséget ellenzők többségét vetítik előre. A felmérések szerint az új-kaledóniai szavazók több mint 60 százaléka azt szeretné, ha továbbra is Franciaországhoz tartoznának. A párizsi vezetés a népszavazással kapcsolatban semleges álláspontra helyezkedett. A voksolás eredményét várhatóan még vasárnap közzéteszik.

 

Új-Kaledónia 1853 végén került Franciaország birtokába III. Napóleon császár uralkodása idején, s kezdetben büntetőtelepként használták. Mára több mint 280 ezren lakják a szigeteket. A lakosság összetételében a legnagyobb csoportokat az őslakos kanakok (40 százalék) és az európai bevándorlók leszármazottjai (27 százalék) alkotják, az ázsiai országokból és a környező csendes-óceáni szigetekről származók mellett.

Párizs évente egymilliárd eurót utal át Új-Kaledóniának, amely bár nem tartozik az Európai Unió területéhez, szavazópolgárai voksolhatnak európai parlamenti választásokon. Emellett az EU is hozzájárul a Franciaországtól 17 ezer kilométerre fekvő szigetek költségvetéséhez. A helyi fizetőeszköz a csendes-óceáni valutaközösségi frank.

Új-Kaledónia széles körű autonómiával rendelkezik például az adóügyeket és a munkajogi szabályokat illetően, míg Párizs kezeli a védelmi, rendőrségi, igazságügyi, felsőoktatási és külpolitikai kérdéseket.

Új-Kaledónia a második világháborút követően vált Franciaország tengerentúli területévé. A kanakok 1957-ben kaptak francia állampolgárságot.

Az őslakosok és a francia hatóságok közötti feszültségek 1988-ban a polgárháború szélére vitték Új-Kaledóniát, később azonban lecsillapodtak a kedélyek. Az azt követő békemegállapodások egyengették a függetlenségi népszavazás útját, amelyet eredetileg 1998-ban terveztek kitűzni, megrendezését azonban többször elhalasztották.