Merkel után a világ

Konjunktúrája van most a politikai kávézaccolvasásnak Németországban. Amióta a múlt hétfőn Angela Merkel kereszténydemokrata (CDU) pártelnök-kancellár bejelentette, hogy a decemberben esedékes tisztújító kongresszuson nem jelölteti magát pártja élére, folyik a találgatás, ki lehet a 18 éve funkcióban lévő elnök utódja. S ha meglesz, vajon rögtön megpróbálkozik-e a kancellári szék megszerzésével, vagy kivárja a 2021-ben esedékes parlamenti választást, mivel Merkel azt is leszögezte, hogy kormányfői tisztségét addig meg kívánja tartani. Utána viszont szabad a pálya.

Mégpedig annak, akit a december 6-án kezdődő CDU-kongresszuson az 1001 küldött megválaszt majd a párt élére. Minden politikai logika szerint ugyanis a párt aktuális elnöke a listavezető, és ezzel a kormányfőjelölt. Bár eddig összesen tizenketten jelezték, hogy ringbe szállnának, közülük hármat érdemes csak közelebbről szemügyre venni.

Angela Merkel Bundestagban

AFP / Odd Andersen

Akiről a legtöbb szó esik, az a 63 éves Friedrich Merz, a CDU 2002-ig hivatalban volt egykori frakcióvezetője. Ő a „régi” párt képviselője, világnézetileg konzervatív, gazdaságilag neoliberális – s mindenekelőtt igencsak ambiciózus. Anno a 2002-es, elvesztett választások után is meg akarta tartani posztját a frakció élén, ám ezt Angela Merkel megakadályozta. Ellenzékben a pártelnökségnek és a frakcióvezetésnek egy kézben kell összpontosulnia – foszlatta szét a többre törekvő Merz álmait a keletnémet gyökerű Merkel, akinek pártelnökké válását akkor még mindig nem emésztették meg a CDU-t nyugati urak gyülekezetének tartó vetélytársai – élükön Merzcel.

A sértett Merz fokozatosan visszavonult a politikától, sikeres gazdasági ügyvéd lett, s egyebek mellett kinevezték a világ legnagyobb alapkezelője, az összesen 6400 milliárd dollárral gazdálkodó Blackrock németországi ágának felügyelőbizottsági elnökévé. A Blackrock részvényes az összes nagyobb németországi cégben, a Siemenstől a Deutsche Bankon át a Daimlerig. Nyugdíjbiztosítók, állami alapok, bankok bízzák rá a pénzüket, hogy szaporítsa azt.

Fidesz-magyarul spekuláns világcégóriás embere a pártelnöki, majd kancellári tisztségre törő Friedrich Merz. Akinek párton belüli legfőbb támogatója Wolfgang Schäuble, a Bundestag jelenlegi elnöke, korábbi Merkel-kormányok pénzügy-, illetve belügyminisztere. Protezsáltjához hasonlóan Schäuble is megtapasztalta már Angela Merkelt politikai vetélytársként: 2000-ben, a CDU pártfinanszírozási botránya miatt Schäublénak távoznia kellett a párt éléről – Merkel javára. Mindazonáltal hiba lenne bármiféle összeesküvés- vagy bosszúelméletnek teret adni. Merz és az őt támogatók egyszerűen a régi, egykor sikeres CDU ígéretével lépnek pástra.

Annak ellenére, hogy ugyancsak a konzervatív szárnyhoz sorolható, mégis merőben más képet ad a 38 éves egészségügyi miniszter, Jens Spahn. A fiatal CDU-s képviselő-generáció emblematikus figurája ambícióban aligha marad el Merztől. A napokban a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkében „igazi újrakezdést” ígért Németországnak és a CDU-nak. A párton belül már korábban is bírálta Merkel politikáját, pártelnöki jelöltetésének bejelentése óta pedig már meg is nevezte, mit lát első számú problémának a kancellár politikájában: a menekültkérdés kezelését, azt, hogy szerinte bár csökkentett ütemben, de még mindig tart az illegális bevándorlás.

Friedrich Merz

MTI / EPA / Felipe Trueba

Életvitelét tekintve meglehetősen eltér a konzervatív-katolikus, háromgyerekes családapa Merztől: melegségét nyíltan vállalja, házastársa újságíró. Az, hogy ez a CDU-ban már elfogadható, nem kis részben köszönhető annak a politikának, amit sokan Merkel szemére vetnek. Nevezetesen, hogy túlságosan liberális irányba vitte el a pártját. Spahn kitűnő kapcsolatokat ápol a magánéletben hasonló felfogású berlini amerikai nagykövettel, Richard Grenell-lel, akinek köszönhetően amerikai látogatásán még a Fehér Házban is fogadták, ami nem megszokott egy európai szövetséges ország egészségügyi minisztere esetében.

Az említett két úrhoz képest semmiféle ambíciót nem mutat ugyanakkor a harmadik jelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer. A CDU 56 éves főtitkára azon kívül, hogy a múlt hétfői elnökségi ülésen, amikor Merkel tájékoztatta vezetőtársait a döntéséről, föltette a kezét, hogy akkor ő is indulna az elnöki tisztségért, eddig nem kapcsolt kampányüzemmódba. AKK – ahogy nyelvtörő nevét egyszerűsítve emlegetik a megjelenésében szerény, fellépésében határozott politikusnőt – az év elején hagyott ott egy biztos állást a Saar-vidéki tartományi kormány élén. Miniszterelnökként megmutatta, hogy tud választást nyerni, meg tud válni a nehezen kezelhető koalíciós partnerektől (felmondta a liberális szabaddemokrata FDP-vel és a Zöldekkel alkotott koalíciót, s előrehozott választás után a szociáldemokrata SPD-t vette be a kormányba partnerül). Tavaly ezzel a koalícióval nyert ismét.

Népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy a farsang csúcspontján évek óta rendszeresen beöltözött takarítónőnek, s a színpadon sepregetve leszedte a keresztvizet mindenről és mindenkiről a politikában. Gretel – ez volt a művészneve – tornacipőben, kockás otthonkában, a feje tetején megcsomózott kendőben élcelődött. Még ma is ő lenne a tartományi kormányfő, ha az idei év elején Merkel fel nem kéri, hogy legyen a CDU főtitkára. Már akkor is az volt az általános vélekedés, hogy a kancellár-pártelnök saját utódjelöltjét vette maga mellé. Most is nyilvánvaló, hogy Merkel szempontjából AKK lenne az ideális választás. Vele működhetne legjobban a pártelnöki és kancellári feladatkörök megosztása, s Kramp-Karrenbauer lenne a legalkalmasabb a CDU három hagyományos irányvonala, a konzervativizmus, a liberalizmus és a szociális érzékenység összehangolására is.

Mindezek ellenére Merkel mindeddig tartózkodott attól, hogy letegye a garast AKK mellett. Igaz, a többi jelöltről sem igen nyilatkozott, sőt a külső megfigyelő számára meglepően lazán kezeli saját utódlásának kérdését. A bejelentést követő napokban előbb levezényelte az afrikai országok gazdasági megsegítésével foglalkozó berlini konferenciát, majd elrepült Kijevbe. Míg az elemzők azt latolgatják, mi lesz a sorsa, ha netán az egykor általa félreállított Friedrich Merz lenne a CDU új elnöke, Merkel szemmel láthatóan nem izgatja magát.

Persze az is lehet, hogy ismeri az alkotmányt, és tud számolni. A német kormányfőt ugyanis nem lehet csak úgy leváltani. Ha önként nem mond le, akkor csak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal lehet elmozdítani. Ehhez a Bundestag-képviselők abszolút többsége szükséges, ami jelenleg 355 szavazat lenne. Márpedig a CDU–CSU-nak és a liberális FDP-nek együtt is csak 326 voksa van. Az pedig aligha képzelhető el, hogy akár az SPD, akár a Baloldal megszavazná Friedrich Merz kancellárságát, aki maximum abban reménykedhetne, hogy a Zöldek frakciójának legalább a fele rá voksolna. Vagy magára venné annak ódiumát, hogy a jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) emelje a kancellári székbe. Ez pedig eléggé elképzelhetetlen.

Merkelnek egy másik párt belső viszonyainak alakulása miatt kell izgulnia. Ha ugyanis az SPD, amit a CDU-nál nagyobb vereségek értek az utóbbi időszakban, végül arra jut, hogy mindez a nagykoalícióban való részvételének következménye, s végre kilép és ellenzékbe vonul, akkor elkerülhetetlenné válnak az új választások.

WEYER BÉLA

weyer.bela@hvg.hu