És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A rendőrség szerint véletlen baleset történt.
Egy halott nőt találtak egy ruhagyűjtő konténerben Torontóban – írja a BBC. A nő a rendőrség szerint véletlenül kerülhetett a konténer belsejébe, és ott is halt meg, mert nem tudott kijutni. A város vezetése az eset után közölte, hogy megvizsgálják a konténereket, elég biztonságosak-e, és ha kiderül, hogy veszélyesek, inkább más módon gyűjtik majd be az adományokat.
A kanadai sajtó a múlt héten közölte, hogy 2015 óta heten vesztették életüket hasonló balesetek miatt. A ruhagyűjtő konténerek bedobónyílását úgy alakítják ki, hogy ne lehessen kilopni belőle az adományokat, emiatt viszont egy szerencsétlenül járt ember sem tud egyedül kijutni belőlük.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.