Mint azt megírtuk, Népek és Nemzetek Európai Szövetsége néven hozott létre hétfőn új nemzetközi pártszövetséget Matteo Salvini, az olasz kormánypártok közé tartozó Liga vezetője, egyben miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Bár Orbán igen jó viszonyt ápol Salvinivel, és a Fideszt is várták a találkozóra, egyelőre Orbán távol maradt a formálódó szövetségtől.
A Politico azonban most arra hívja fel a figyelmet, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) csatlakozott Salvini pártcsaládjához, ezt kedden a párt főtitkára, Harald Vilimsky a Twitteren erősítette meg.
Vilimsky azt a nyilatkozatot posztolta ki a Twitterre, amely szerint az Osztrák Szabadságpárt a májusi EP-választások után csatlakozik ahhoz az április 8-án Milánóban bejelentett "hazafias projekthez", amelyet a Liga, a német Alternative für Deutschland, a Finnek (volt Igaz Finnek pártja), és a dán néppárt alakított.
A nyilatkozat szerint a szövetség önálló képviselőcsoportot fog létrehozni az Európai Parlamentben, és együtt egy "biztonságosabb Európáért" fognak harcolni "jól védett külső határokkal, kevesebb bevándorlással és egy erősebb együttműködéssel a terrorizmus és az iszlamizáció legyőzésére".
Auch die EU-Abgeordneten der FPÖ werden nach der Wahl dem in Mailand von @matteosalvinimi präsentierten Reformbündnis selbstverständlich gerne beitreten. #EUWahl pic.twitter.com/VS3ARYYdH6
— Harald Vilimsky������������ (@vilimsky) 2019. április 9.