Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az EU-val való kapcsolatok bizonytalansága ellenére még többet szeretne befektetni a szigetországban és Európa más részein is – nyilatkozta Warren Buffett, a világ harmadik leggazdagabb embere.
A Berkshire Hathaway elnök-vezérigazgatója a vállalat éves részvényesi közgyűlésén úgy fogalmazott, hogy szeretné, ha a cégét az Atlanti-óceán innenső oldalán is jobban megismernék.
A Brexitre mondott népszavazási igen hiba volt – mondta, de ez nem veszi el az étvágyát, hogy nagy befektetést hajtson végre Nagy-Britanniában.
Buffett vállalata szombaton tette közzé első negyedéves nyereségét, amely 21,7 milliárd dollárt tett ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.