szerző:
MTI

A demonstrációk hét halálos áldozatot követeltek.

Az ecuadori kormány megállapodott vasárnap a tüntető őslakosokkal az országot tizenkét napja béklyóban tartó belpolitikai válság rendezéséről. Az egyezség értelmében a kabinet visszavonja az üzemanyagár-támogatás megszüntetéséről szóló rendeletet, a tiltakozók pedig véget vetnek a demonstrációknak.

A kormány és a tüntetők megállapodtak abban is, hogy közösen dolgoznak ki új intézkedéscsomagot a kiadások csökkentésére, a bevételek növelésére, valamint a fenntarthatatlan költségvetési hiány és az államadósság csökkentésére.

Az ecuadori kormány és a gazdasági reformintézkedések ellen tiltakozó őslakosok vezetői az ENSZ és az ecuadori püspöki kar közvetítésével ültek tárgyalóasztalhoz helyi idő szerint vasárnap délután, és késő este ütötték nyélbe a megállapodást.

A latin-amerikai ország október elején sodródott mély válságba, miután a kormány a Nemzetközi Valutaalap által szorgalmazott megszorító intézkedéseket jelentett be, köztük az üzemanyagár-támogatás megszüntetését. Lenín Moreno államfő október 1-jén írta alá az erről szóló rendeletet, és az intézkedés hatására 120 százalékkal emelkedtek az üzemanyagárak. Emiatt több ecuadori városban tüntetések és zavargások robbantak ki. Moreno szükségállapotot hirdetett az országban, éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Quitóban és a környékén, de a tüntetők dacoltak vele. Az ecuadori kormány Guayaquilbe helyezte át székhelyét a fővárosból.

A zavargásokban legalább heten meghaltak, és több százan megsebesültek, a hatóságok ezernél több tüntetőt vettek őrizetbe.

A vasárnap kezdődött tárgyalásokon a tüntetők képviselői elutasították a kormány javaslatát, hogy sürgőséggel hozzanak létre munkacsoportot az ominózus elnöki rendelet felülvizsgálatára. Leszögezték, hogy a rendelet visszavonását, illetve a belügyi és védelmi tárca vezetőjének leváltását követelik a tüntetőkkel szembeni túlkapások miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyarország tíz év után visszatér az UNESCO végrehajtó tanácsába

Magyarország tíz év után visszatér az UNESCO végrehajtó tanácsába

Vajna Tímea elárulta, hogy miért árverezi el Andy Vajna tárgyait

Vajna Tímea elárulta, hogy miért árverezi el Andy Vajna tárgyait

Kötelező óvodáztatás: Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ

Kötelező óvodáztatás: Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ

Karácsony aranygyűrűt adományozna nyugdíjba vonuló kollégáinak

Karácsony aranygyűrűt adományozna nyugdíjba vonuló kollégáinak

Bele ne szédüljenek: az utazási betegségre is lehet gyógyír

Bele ne szédüljenek: az utazási betegségre is lehet gyógyír

Schwarzenegger fia testépítő akar lenni, megmutatta, hogy az apjára ütött

Schwarzenegger fia testépítő akar lenni, megmutatta, hogy az apjára ütött