Október 14-én hétfőn, miközben érthető módon mindenki az önkormányzati választások nem várt eredményeinek taglalásával töltötte politikára fordítható idejének nagy részét, ülést tartott az EU Külügyi Tanácsa Luxemburgban. Magyarországot Magyar Levente miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár képviselte.

Az ülésen az egyéb napirendi pontok között elfogadtak egy szövegtervezetet, amit a Tanács következő, 17-18-i ülésén fog minden valószínűség szerint véglegesíteni, Tanácsi következtetés a demokráciáról címmel. Természetesen minden ilyesfajta szövegnek magyar szemmel komoly pikantériája, hogy rendszeresen felsorolja azokat a demokráciát fenyegető kihívásokat, amiket az Orbán-kormány kritikusai itthon és külföldön befejezett tényként tartanak számon Magyarországon, miközben a kormányzó erők ezt hevesen tagadják. Van itt szó a demokratikus folyamatok és intézmények aláásásáról, a bírói függetlenség csorbításáráól, a médiapluralizmus csökkentéséről, az ellenzéki pártok rendelkezésére álló jogi és politikai tér szűkítéséről, a demokratikus folyamatok néhány szereplőjének csökkenő átláthatóságáról, a civil társadalom mozgásterének szűküléséről, jogvédő és demokráciatámogató aktivistákat korlátozó jogszabályokról.

Ezt persze vállrándítással el lehet intézni, mondván, a kormány ezt akár el is fogadhatja, hiszen nem tekinti úgy, mintha rá vonatkozna, és amúgy is, az ilyen felsorolás akár EU-n belül, akár EU-n kívül legjobb esetben írott malaszt, rosszabb esetben üzleti érdekből szelektíven alkalmazott verbális bunkósbot.

De a szöveg tartalmaz egy ennél jelentéktelenebbnek tűnő, ám mégis fontos elemet. Az EU külügyi stratégiájára szűkebben vonatkozó részben a következőt találjuk: a demokrácia, emberi jogok, joguralom támogatása az unión kívül az EU stratégiai érdeke, ami hozzájárul a közös kül- és biztonságpolitikához többek között azzal, hogy a célországokban “lehetővé teszi a jogokra alapozott megközelítést a migráció esetében”.

Nyilván sokan vannak, akik azt gondolják, ez olyan hablaty, ami a demokráciaféltő globalizált elit vérző szívű sírdogálását hivatott megjeleníteni és az égvilágon semmi következménye, vagy jelentősége nincs egy ilyen általános dokumentumban. Akár lesz gyakorlati jelentősége később, akár nem, azt viszont megbízható forrásokból tudjuk, hogy a magyar kormány az utóbbi négy évben azonnal szövegváltoztatást kért, ha a migráció fogalma akár csak távoli kapcsolatba került egy szövegben az emberi jogokkal. Ezzel az álláspontjával amúgy nem volt egyedül. Nagy-Britannia konzervatív kormányai ugyancsak folyamatosan ellenezték, hogy a migráció jogként való értelmezése bármilyen európai dokumentumba beleérthető legyen. A tiltakozást viszont általában meghagyták az Orbán-kormány képviselőinek. Hogy itt nem valami félreértésről van szó, azt mutatja, hogy a szöveg még a Külügyi Tanács ülése előtt átment azon a belső egyeztetési folyamaton, ahol a végén úgynevezett “silence procedure” (nagyjából “a hallgatás beleegyezés”) alkalmazásával fogadták el a szövegtervezetet. Márpedig – mondják a jól értesültek – hasonló esetben a magyar fél eddig kivétel nélkül mindig kifogást emelt.

Nem kizárt, hogy a magyar kormány megkezdte a rugalmas elszakadást a betonkemény migránsfaló pozíciótól, ami összességében eddig mérsékelt nemzetközi sikert hozott. Ez üdvözlendő lenne, bár még mindig lehet, hogy egyszerűen többen benézték a szöveget, miközben a főnökök az önkormányzati kampányban sürgölődtek. Meglátjuk pénteken. De talán nem érdektelen emlékezni rá, hogy négy éve ez volt az első politikai kampány, amit a Fidesz nem a migránshorda-apokalipszisre bazírozott.