A legjóképűbb Kennedy Washingtonban – mondta tavaly az akkor még szintén képviselő kollégájáról, Beto O'Rourke-ról a néhai Robert Kennedy unokája, Joe.
A 46 éves, magas, vékony, kisportolt demokrata politikus tíz évet letagadhatna, és fiatalos energiával vetette bele magát abba a harcba, amelyben már 23-an küzdenek azért, hogy megszerezzék az elnökjelöltséget, s 2020 novemberében szembeszállhassanak a republikánus Donald Trumppal.
Robert Francis O'Rourke 1972-ben, ír és walesi felmenőktől a texasi El Paso határvárosban született, és a gyakorlatilag kétnyelvű településen már gyerekkorában ráragadt keresztneve spanyol változatának becézése, a Beto. Az apja számos becsődölt üzleti vállalkozás után a helyi politikában próbált szerencsét, a háromgyerekes családnak a jólétet az anya által megörökölt, három jól menő bútorbolt hozta.
Az idősebb O'Rourke maximalista volt, ám Beto a nyomás elől a középiskola második évében egy virginiai bentlakásos fiúintézménybe menekült. Ott lett a szenvedélye a punk-rock zene; előbb rajongói újságot indított, majd együttest alapított a társaival. Mire 1991-ben megkezdte a tanulmányait a New York-i Columbia Egyetemen, már koncerteket is adtak, O'Rourke basszusgitározott, s a banda neve Foss volt, ami izlandiul vízesést jelent. A fiú az egyetem evezőscsapatának a kapitánya volt, hajnalonként indult edzésre, és végül irodalomból diplomázott.
New Yorkban sokféle munkával próbálkozott, dolgozott anyai nagybátyja internetszolgáltatójánál, volt gazdag családnál bentlakó gyereknevelő, és hórukklegényként szállított festményeket és más műtárgyakat, miközben zenélt és novellákat írogatott. Az ifjonti céltalanságot megelégelve 1998-ban hazaköltözött El Pasóba, ahol azonnal összeütközésbe került a törvénnyel: ittas vezetésen kapták, annyira részeg volt, hogy a rendőri igazoltatás elől menekülve összetört autójából alig bírt kimászni. Megúszta a jogosítványa elvételével és egy közlekedésbiztonsági tanfolyammal, s elkezdte komolyan venni magát: az anyja bútorüzletében helyezkedett el, majd honlapkészítéssel foglalkozó céget indított, s alternatív hetilapot is gründolt, amelynek első számát az apja emlékének ajánlotta, akit 2001-ben kerékpározás közben halálra gázolt egy autó.

O'Rourke a 2005-ös helyhatósági választáson bekerült El Paso önkormányzatába, s ugyanabban az évben feleségül vette egy ingatlanmágnás lányát, a nála kilenc évvel fiatalabb Amy Sanderst. Egy lányuk és két fiuk született, az utóbbiak közül az idősebbik O'Rourke kedvenc olvasmányhőse, Odüsszeusz latin megfelelője nyomán az Ulyssest kapta keresztnévként.
A katolikus, spanyolul folyékonyan beszélő, liberális elveket valló O'Rourke a 2012-es választáson a biztos demokrata körzetben meglepetésre legyőzte a képviselői mandátum birtokosát, akit pedig Bill Clinton volt és Barack Obama akkori elnök is támogatott. A kongresszusban nem tűnt ki, ám a csendes-óceáni szabadkereskedelmi megállapodás támogatójaként Obama meghívta az ázsiai útjára. O'Rourke-nak akkor nagyon megtetszett az elnöki különgép.
Pártja sztárjává akkor vált, amikor a 2018-as választáson csaknem legyőzte Ted Cruz szenátort Texasban, amely legutóbb 1988-ban küldött demokratát a washingtoni törvényhozás felsőházába. A szabadszájúan beszélő, a közösségi oldalakat profi módon használó O'Rourke a kampányához mintegy 80 millió dollárt gyűjtött, ami rekord a szenátusi versengések történetében. Ha kellett, gördeszkázós vagy a The Who egyik számára légdoboló filmecskét osztott meg magáról, s még az is használt neki, amikor az ellenfelei punkzenész múltjának az interneten fellelhető klipjeivel próbálták lejáratni.