szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

1919-ben született először, és mondhatjuk, hogy most másodszor is.

Koronavírus-világjárvány
Már egymillió fölött jár a koronavírussal megfertőzöttek számban a világon, mintegy 70 ezren vesztették életüket a betegség miatt, a gazdasági hatások pedig kiszámíthatatlanok. Az eseményeket követni is nehéz, de mi igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat. Tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Riminiben felgyógyult egy 101 éves olasz férfi a koronavírus-fertőzésből, és már ki is engedték Rimini kórházából – adta hírül a város polgármester-helyettese, Gloria Lisi.

A csak P. úrként azonosított idős férfi 1919-ben született, és a múlt héten került kórházba. "P. úrnak sikerült, a családja tegnap este hazavitte. Tanulság, hogy még 101 évesen sincs a sorsunk megírva" – írta közleményében a polgármester.

(Képünk illusztráció.)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Kiszáll az amerikai elnökválasztási kampányból Bernie Sanders

Kiszáll az amerikai elnökválasztási kampányból Bernie Sanders

A vártnál tovább kapható marad a régi elektromos Golf

A vártnál tovább kapható marad a régi elektromos Golf

Hiába mennének most többen közmunkára, 40 milliárddal kevesebb jut idén a programra

Hiába mennének most többen közmunkára, 40 milliárddal kevesebb jut idén a programra