„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Egy helyi tévécsatorna szerint Du Wei természetes módon, álmában hunyt el.
Holtan találták tel-avivi otthonában Kína izraeli nagykövetét – írta a BBC. Az izraeli rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben, de egyelőre nem találtak bűntényre utaló nyomot.
Az 57 éves Du Wei korábban Ukrajnában szolgált, Izraelbe februárban érkezett, és a koronavírus miatt rögtön két hét karanténba vonult. A családja később követte volna.
Egy helyi tévécsatorna orvosi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a nagykövet természetes módon, álmában hunyt el.
Du Wei egy interjúban pár hete egy interjúban elítélte, hogy a koronavírus-járványért az egész világ Kínát kiáltotta ki bűnbaknak.
„Ez megvetendő és elítélendő. A betegség az egész emberiség ellensége és a világnak együtt kell harcolnia ellene” – mondta.
A nagykövet abszurdnak nevezte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kijelentését is, aki korábban arról beszélt, hogy Kína megpróbálta leplezni a fertőzés valódi nagyságát.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.